2018. szeptember 20. csütörtökFriderika
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Három napig ropják majd az Erdélyi Táncháztalálkozó résztvevői Székelyudvarhelyen

2018. szeptember 10. 17:16, utolsó frissítés: 17:16

Az Udvarhelyi-medence fővárosában szeptember 14-16. között rendezik meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. Az esemény egyben évfordulós ünnep is, hiszen a világ első táncház-seregszemléjének is négy évtizede a város adott otthont.



A háromnapos programot a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély és a Kaszaj Kulturális Egyesület az Udvarhely Néptáncműhely támogatásával rendezi. A jeles napokra Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeznek résztvevők.

A részletes programot a szervezők már közreadták. Az ünnepsorozatot pénteken impozáns felvonulás nyitja meg, a csoportok három helyszínről indulnak zeneszóval a Felső-Piactér, közkedvelt nevén, a Patkó felé, ahol a házigazda udvarhelyiek fogadják őket.



Az egybegyűltek ezután együtt vonulnak a Sportcsarnokba, a Nyitógálára, amely egyben a táncházak ünnepi találkozása is. Az est másik fénypontja a több helyszínen megrendezett táncház.

„Az elmúlt évi sikeres gyakorlatot folytatjuk idén is. A Néptáncműhely próbatermében moldvai, gyimesi, felcsíki táncház várja a betérőket. A Sportcsarnok előterét is igénybe vesszük, amikor a programokról kiáramlik a közönség, máris egy táncházba csöppen. A legnagyobb helyszín a Park étterem, az úgynevezett Dzsungel, a hosszú teraszos hely egyben a rendezvény fóruma is. Hét zenekar húzza a talpalávalót, Szászcsávásról, Magyarpalatkáról, Magyarlapádról, a Nyárád-mentéről, Székről, Kalotaszegről érkeznek, s várunk legalább száz tancházzenészt is.” – tájékoztat a részletekről Molnár Szabolcs szervező.

A szombat igazi forgatagot ígér. A kicsiket gyermektáncház várja, a borkóstoló a jókedvet erősíti.



Kirakodóvásár és kézműves-foglalkozás színesíti a műsort, a Maros Művészegyüttes, az egy éve bemutatott Szép Palkó produkcióval érkezik, a Művelődési Házban Kallós Zoltán emlékére nyílik fotókiállítás.

„Ebben az évben vesztettük el Kallós Zoltánt, a Találkozót is az ő emlékére rendezzük. Hagyatékát ránk hagyta, s az esti műsor koncepcióját a címe is kifejezi: Népzenei koncert Kallós Zoltán kevéssé ismert gyűjtéseiből. A néprajzkutató-népzenegyűjtő legtöbb gyűjtését nagyon jól ismeri a táncházmozgalom és a népzene iránt érdeklődő nagyközönség, de vannak olyan gyűjtései, amelyek ismeretlenek. Egy ilyen sportcsarnokos előadás jó alkalom például arra, hogy közkinccsé tegyük: Kallós a Székelyföldön is dolgozott. A fő gyűjtőterületeiről, így Moldvából, Mezőségről, Kalotaszegről és Gyimesből is be tudunk mutatni igazi ritkaságot, amire a táncházmozgalom még nem talált rá. Az énekes- és hangszeres zene előadóinak palettája a gyerekektől az idősekig terjed. Azok az együttesek, akikkel Kallós Zoltán is jó kapcsolatot ápolt szintén szerepelnek, így a Barozda, a Bodzafa és az Üsztürü is színpadra lép.” - mondta el a rendezvény kapcsán Pávai István népzenekutató. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS