2018. december 19. szerdaViola
-4°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az erdélyi magyarság helyzetét ismertető köteteket mutattak be Strasbourgban

2018. október 04. 16:50, utolsó frissítés: 16:50

Az erdélyi magyarság helyzetét, az elmúlt 25 év kisebbségvédelmi törekvéseit ismertető, angol nyelvű köteteket mutattak be csütörtökön Strasbourgban, az Európai Parlamentben.

Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők meghívására a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent két tanulmánykötetről Kovács Péter, az alapítvány alelnöke, valamint Kiss Tamás szociológus beszélt a Minority Intergroup gyűlésén.

A Kós Károly Akadémia olyan nempolitikai, elsősorban civil jellegű tevékenységet végez, amellyel hozzájárulnak a magyar közösség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség társadalomépítő tevékenységéhez, ismertette elöljáróban tevékenységüket Kovács Péter, a Kós Károly Akadémia Alapítvány alelnöke.

„Két évvel ezelőtt elkezdtünk kiadványokat is készíteni, azért jöttünk Strasbourgba, hogy angol nyelven is mondjuk el, milyen az erdélyi magyar közösség, milyen törekvéseink vannak és gyakorlatilag mit sikerült elérni az elmúlt 28 évben” – mondta az alelnök.

Kiss Tamás szociológus, a romániai magyarság helyzetét bemutató kötet egyik szerzője szerint azért fontos ilyen helyzetjelentéseket elkészíteni angolul, hogy az erdélyi magyar közösség helyzetét máshol is megismerjék, illetve ezt egy összehasonlító kontextusba tudják behelyezni.

„Az ilyen esettanulmányok ebben az irányban jelentenek nagyon fontos lépést, az összehasonlító kutatásnak az az előnye is megvan, hogy az erdélyi magyarokkal kapcsolatos, sokszor magától értetődő tapasztalatokat más és új szempontok szerint lehet elemezni” – hangsúlyozta a szerző.

„Mi, az RMDSZ-ben azért dolgozunk, hogy az erdélyi magyar közösség célkitűzéseit megvalósítsuk, ebben a folyamatban Európa fontos színtér számunkra. Kisebbségvédelmi és gazdasági szempontból is azt várjuk el az Európai Uniótól, hogy bátorítást, támogatást kapjunk.

Ehhez partnerekre van szükségünk, akiket csak akkor tudunk szövetségeseinkké tenni, ha ismerik, megértik az erdélyi magyarság társadalmi, politikai és gazdasági helyzetét, törekvéseit.

A most bemutatott két angol nyelvű kötet ezt a célt szolgálja, gratulálok a Kós Károly Akadémia Alapítványnak a kezdeményezésért, a Wilfried Martens Centre for European Studies, az Európai Néppárt háttérintézményével folytatott sikeres együttműködéséért” – emelte ki Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője a könyvek bemutatását követően.

„A két kötet szerzőit ugyanaz a cél vezérelte, amit mi, EP-képviselők is igyekszünk elérni: felmutatni, hogy milyen körülmények között és miként próbál immár közel három évtizede a romániai magyar közösség kiállni saját jogaiért" – mondta Sógor Csaba.

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kifejtette: a romániai magyarság nem csupán a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesüléséért, hanem azért is fellép, hogy Románia ne térjen le a jogállamiság útjáról.

„Azért küzdünk, hogy a demokrácia, az emberi – és beleértve a kisebbségi – jogok ne csupán nyilatkozatok szintjén valósuljanak meg és tűnjenek példaértékűnek, hanem érvényesüljenek a gyakorlatban is” – fogalmazott Sógor Csaba, aki szerint mindehhez eszközként szükség van hasonló jellegű, nemzetközi közönségnek szánt tájékoztató kiadványokra.

A következő napokban a két angol nyelvű kötetet kétszáz EP-képviselőhöz juttatják el, megkapják a Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek frakcióközi csoport (Minority Intergroup) tagjai mellett az Európai Parlament Állampolgári jogok, bel- és igazságügy (LIBE) és a Kultúra és oktatás (CULT) szakbizottságok tagjai is.

A The 25 Years of Minority Protection Policy Making. 25 Years of Minority Legislation. A Contextual Analysis of the Hungarian Minority in Romania című kötetek szerzője Horváth István, Bogdán Andrea és Mohácsek Magdolna, a The situation of the Hungarian Minority in Romania 26 Years after the Fall of the Communist Regime című könyvet Kiss Tamás, Barna Gergő és Székely István jegyzi. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS