2019. január 18. péntekPiroska
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bejelentette első neveit a Double Rise Fesztivál

2018. december 14. 16:36, utolsó frissítés: 16:44

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre 2019. július 3. és július 6. között a Székelykő lábánál hont foglaló Double Rise Fesztivál. Az összművészeti fesztiválként ismertté vált rendezvény a pop, rock, folk és elektronikus zene, valamint művészetek egyvelegét hozza el a résztvevők számára, azonban a következő kiadásában kiemelt szerepet kap Torockó varázslatos környéke, és a természet mint kikapcsolódási lehetőség.

Színes a zenei kínálat 2019-ben is

Az elmúlt évek produkciói mellett olyan új zenei ínyencségekkel készülnek a szervezők, mint az izlandi GusGus együttes, a 30Y, vagy a Bohemian Betyars és a Parno Graszt közös produkciója.



A 2017-es Double Rise Fesztivál himnuszát is adó, Bagossy Brothers Company sem marad le a koncertlistáról, valamint hallható lesz még a Kiscsillag és az Ivan&The Parazol is. Az esemény megálmodói, a magyar és a nemzetközi fellépők mellett, 2019-ben színpadra hívják a legjobb román együtteseket is, őket későbbi meglepetésnek tartogatják, azonban a bukaresti Golan együttes nevét már elárulták.

„Járd ki lábam!” – pörgős programok a Folkudvarban

A Folkudvarban, a negyedik születésnapját ünneplő fesztiválon, a továbbiakban is kézműves- és gyermekfoglalkozások, néptáncoktatás és hangszerbemutatók várják a népművészetek és néphagyományok rajongóit. A nagy népszerűségnek örvendő helyszínen olyan zenészek és bandák húzzák a talpalávalót, mint Szalonna és Bandája, valamint az igazi zenei különlegességnek számító Rendhagyó Prímástalálkozó. A Folkudvar az eddigi évekhez hasonlóan a Hagyományok Háza szakmai partnerségével valósul meg.



A zenei programok csupán egy részét fedik le a jövő évi Double Rise Fesztivál eseményeinek, hiszen a negyedik alkalommal megszervezésre kerülő összművészeti fesztiválon nagyobb hangsúlyt és teret kapnak a művészetek, a kibővített színházi- és irodalmi programok, valamint a kiállítások is, melyeknek részletei a későbbiekben várhatóak.

Közelebb a természethez

Kiköltözve Torockó falu házai közül, az esemény szervezői első alkalommal tettek kísérletet egy „fesztiválfalu” kiépítésére 2018-ban, a Székelykő lábánál elhelyezkedő falutól alig egy kilométerre. A rendezvény helyszínének változtatása már önmagával hozta a természetközelséget, ezt kívánják hangsúlyozni a 2019-es Double Rise Fesztivál jelmondatai a „Gyere ki a zöldbe!”, „Enjoy the nature” is.

A 4. Double Rise-on több túra lehetőséggel, sport- és rekreációs programokkal várják a fesztiválozókat, kedvezve az extrém sportok szerelmeseinek is.

Figyelem! A 2019-es Double Rise Fesztivál Early Bird jegyei január 15-ig 199 RON értékben érhetőek el a biletmaster.ro honlapon.

Ugyanakkor érdemes követni az esemény Facebook-oldalát, hiszen a szervezők még karácsony előtt újabb nevek bejelentését ígérik. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS