2019. március 20. szerdaKlaudia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meghalt Szabó József Ódzsa rendező

2019. február 16. 15:53, utolsó frissítés: 15:58

Kilencven éves korában február 15-én, pénteken meghalt Szabó József Ódzsa, a hatvanas, hetvenes évek erdélyi színpadi művészetének kimagasló rendező személyisége.

Weiss István fotójaWeiss István fotója


Székelyhídon született 1928. június 19-én. Középiskoláit Nagyváradon a Szent László Gimnáziumban, illetve a Magyar Fiúlíceumban végezte (1948). Egy évig a Bolyai Tudományegyetem filozófia, lélektan és pedagógia szakos hallgatója volt, majd 1949 őszén átiratkozott a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendezői szakára. 1953-ban egy évig állami ösztöndíjjal a moszkvai Színművészeti Főiskolán is tanult rendezést. Harag György és Farkas István mellett alapító tagja volt az 1953-ban Nagybányán alapított, 1956-ban pedig Szatmárnémetibe átköltözött társulatnak magyar színházi társulatnak (manapság Harag György Társulat).

1957 augusztusától több mint egy évtizeden át a kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett. 1969-ben Nagyváradra szerződött főrendezőnek, de vendégként Kolozsvárra is visszajárt. 1983-ben áttelepült Magyarországra, és nyugdíjazásáig előbb a győri Kisfaludy, később a veszprémi Petőfi Színházban dolgozott. Rendezői programjának egyik fő eleme a klasszikus és kortárs magyar drámairodalom kiemelkedő alkotásainak formailag változatos színpadra állítása. Legfontosabb volt számára a szerepek pontos, lélektani kimunkálása.

2008-ban Írországban költözött. Még abban az évben a nagyváradi színház Szigligeti Társulatának az Örökös Tagjává választják. 2015-ben a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg. Székelyhíd díszpolgára volt. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS