2019. március 22. péntekBeáta. Izolda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Csíkszeredában ért véget a Nest eddigi legnépszerűbb Előválogatója

2019. március 04. 15:32, utolsó frissítés: 15:41

Kolozsvár, Marosvásárhely és Székelyudvarhely után előválogató-turnénk utolsó állomása Csíkszereda volt. Igaz, hogy kissé fáradtak voltunk, de mégis lelkesen vártunk arra, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogat számunkra az este. 7 órára már szép kis tömeg gyűlt össze a Grund-ban, népes és buzgó közönség fogadott, ahogy azt már megszokhattuk. A helyszín elszánt és tettre kész dolgozói mindenben segítségünkre voltak, így ismét bebizonyosodott, hogy nem véletlenül szeretünk ide járni.

Készítette: Banga SzilárdKészítette: Banga Szilárd


Ugyan reggel még csak 13 versenyzőre számítottunk, de az utolsó pillanatokban is jelentkeztek még, így végül 19-re ugrott a fellépők száma. Ennek köszönhetően tartalmas, masszív három órának lehettünk szem- és fültanúi. A zsűri fotelében André Ferenc, Ördög Kinga, Rancz Illés, Szőcs Szilamér és Bartha Gréta ült. Nem volt könnyű dolguk a produkciók elbírálása során, ugyanis az egyik legerősebb mezőnnyel kellett szembenézniük. Erről tanúskodnak a pontok is, hiszen nagyon szoros volt mindvégig az állás.
A zsűri Fotó: Pap VicaA zsűri Fotó: Pap Vica


A diákélet, a függőségek, a viszonzott és viszonzatlan szerelmek, szorongások, félelmek, csalódások, globális problémák egyaránt terítéken voltak az est fő témáinak asztalán.
Fotó: Pap VicaFotó: Pap Vica


A zsűri a negyedik helyet Kassai Annának ítélte, aki a függőségek felől közelítette meg a problémákat, illetve segítségével mindannyian felismerhettük, hogy „mi sem tudjuk kiszámítani magunkat”, mert mi vagyunk a „tettetés üvegszálai”.
Negyedik helyezett: Kassai Anna Fotó: Papp VicaNegyedik helyezett: Kassai Anna Fotó: Papp Vica


A harmadik helyen holtverseny alakult ki, Máté Beatrix és Péter Blanka között.
Harmadik helyezett: Máté Beatrix Fotó: Pap VicaHarmadik helyezett: Máté Beatrix Fotó: Pap Vica


Beatrix megrendítően őszintén vallott az érzelmeiről, „úgy döntöttem, ma rólad fogok mesélni (...) a csillagoknak”. Péter Blanka szövegébe pedig beleborzongott a terem. Megrendítően egyszerű és igaz képeivel elgondolkodtatott, hogy milyen lenne a szomszéd teraszról belelátni az életünkbe. Míg neki „élni kicsit olyan, mint a folyamatos fulladásveszély”, mi mégis mazochista módon élveztük hallgatni.
Harmadik helyezett: Péter Blanka Fotó: Pap VicaHarmadik helyezett: Péter Blanka Fotó: Pap Vica


A második helyen Burján Kinga végzett, aki visszarántott gyermekkorunk babaházába, ahol úgy lehettünk egy pillanatra újra gyerekek, hogy közben kénytelenek voltunk vele együtt felnőni, „ígérd meg, hogy mi őszintén a gyerekeink szemébe nézünk”… „elmondjuk nekik, hogy késő”.
Második helyezett: Burján Kinga Fotó: Pap Vica Második helyezett: Burján Kinga Fotó: Pap Vica


A zsűri és a közönség abszolút kedvence Demeter Ferenc volt, aki magáénak tudhatja az első helyet. Felhívta a figyelmünket arra, hogy akármennyire is tiltakozunk a rendszer ellen, mi is a része vagyunk: „gratulálok, te is a rendszer része vagy, itt a diplomád, Indigóból frissen nyomtatva (...) nem tetszik, el akarod tépni?”.
Első helyezett: Demeter Ferenc Foró: Pap VicaElső helyezett: Demeter Ferenc Foró: Pap Vica


Az előválogatók végével 18 fiatal slammer jutott tovább az Erdélyi Slam Poetry Döntőbe, akik nyáron a Double Rise fesztiválon is részt vehetnek. Az előző évekhez képest az idei előválogatókon szállt a legtöbb fiatal versenybe. Közel hetvenen vették a bátorságot és álltak mikrofon elé, így bátran kijelenthetjük, hogy az eddigieknél még sikeresebb előválogató turnét tudhatunk magunk mögött.
Fotó: Pap VicaFotó: Pap Vica


Csapatunk organikus és összecsiszolt működésének köszönhetően, úgy haladtunk át a városokon, mint kés a hajban.
A fellépők Fotó: Pap VicaA fellépők Fotó: Pap Vica


Járai Rihárd minden állomáson a host – megpróbáltatásokkal teli – szerepét töltötte be, reflektált a fellépők szövegeire, és mindenkit bátorított. A nagyszerű zenei aláfestést Dj Szófalvi biztosította a slam esteken Dj BaraTone segítségével.
„A Slammerek szeretik egymást” Fotó: Pap Vica„A Slammerek szeretik egymást” Fotó: Pap Vica


André Ferenc pedig idén a Slam Önzetlenségért Díjunk győztese, aki az összes állomáson szakmai zsűriként volt jelen, illetve Ő volt az, aki elsőként nyitotta meg a versenyeket, szövegével megteremtve az elengedhetetlen alaphangulatot. Banga Szilárd pedig a csapat Slam Mindenkié Díját nyerte el, mert idén is neki köszönhetően vághattunk neki ennek az izgalmas, tapasztalatokban gazdag és feledhetetlen turnénak.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok. Találkozunk a nagy nyári Slam Poetry Döntőn, addig is több velünk kapcsolatos tartalomért keressétek a Nest Facebook és Instagram oldalát. (tudósítók)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS