2019. március 22. péntekBeáta. Izolda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vitéz Mihály Kolozsváron. Startol a Tranzit Ház előadóművészeti programja

2019. március 13. 12:10, utolsó frissítés: 2019. március 14. 14:51

2019. március 30-án 19 órai kezdettel indul a Tranzit Alapítvány új euroregionális kortárs előadóművészeti programja, a TRANZÍCIÓK Székely Csaba Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) színművével.



2019 márciusától a Tranzit Ház két éven át 17 Romániában és a környező országokban létrehozott színházi előadásnak, illetve performansznak ad otthont. A Tranzíciók kisebbségi és marginalizált csoportok aktuális társadalmi problémáit tematizálja, egy közös euroregionális szövegkörnyezetben. A Kolozsvárra meghívott előadások peremhelyzetekről és kirekesztésről szólnak, ugyanakkor helyzetünk újragondolásának, a fejlődés útjainak és az együttélés új formáinak lehetőségeit keresik.

A Vitéz Mihály egy hős emelkedését és bukását meséli el, miközben hatalomvágyról, zsarnokságról, sikerről, manipulációról, barátságról és árulásról is szól. Egy igaz mese, amely megmutatja, hogy hogyan játszik velünk a Történelem, ha ki akarjuk őt játszani.

Székely Csaba a magyar és a román történelmi adatok felhasználásából kiindulva, szatirikus kulcsban alkotta újra Vitéz Mihály alakját, meghagyva a szöveg klasszikus struktúráját.

Székely Csaba drámáját a Teatru 3G produkciójában Ándi Gherghe vitte színpadra. A díszletet Bogdan Spataru tervezte, zeneszerzőként Kovács Károly működött közre, Andrei Geréb pedig az előadásban szereplő videókat készítette. Az előadásban Sebastian Marina, Alexandru Frânceanu, George Bîrsan, Laura Mihailache, Raisa Ané, Ștefan Roman, Cristi Bojan, Narcis Zamfir, Szabó János-Szilárd, Kovács Károly és Benedek Botond-Farkas látható.

Az előadás nyelve román, magyar és német, román és magyar felirattal.

(közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS