2019. június 24. hétfőIván
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hivatalosan is bemutatták a TIFF online videóplatformját, ahol a fesztivál soha nem ér véget

2019. június 06. 13:39, utolsó frissítés: 14:19

Csütörtöktől elérhető a Tiff Unlimited, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál online videóplatformja, ahol a fesztiválon vetített filmeket, az érdekesebb eseményeit, mesterkurzusokat lehet újranézni. Persze nem lesz elérhető az összes film, jelenleg 51 alkotás nézhető, de folyamatosan fogják bővíteni főleg a fesztiválon korábban már bemutatott, díjazott munkákkal. Ugyanakkor figyelembe fogják venni a közönség visszajelzéseit is.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató a bemutató sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a visszajelzések alapján folyamatosan azt tapasztalták, hogy Romániában a jó filmek eltűnnek a fesztivál vagy a mozis bemutatójuk után, nem lehet őket megtalálni, és erre is megoldást akartak találni a platform bevezetésével a mozi szerelmeseinek. Ugyanakkor egy új irányt is szerettek volna meghatározni, amerre a fesztivál tovább fejlődhet, mint Giurgiu mondta, a rotterdami és göteborgi filmfesztivál volt számukra a minta, amelyek szintén működtetnek online filmes és videós platformot.

Tudor Giurgiu magyarázza, hogy miért érezték szükségét a platformnakTudor Giurgiu magyarázza, hogy miért érezték szükségét a platformnak


A platformra 5 eurós (plusz áfa) havi bér ellenében lehet regisztrálni, de a fesztivál végéig három kedvezményes csomag is elérhető: 3 hónapra 10 euróért, 6 hónapra 25 euróért, míg egy évre 50 euróért lehet előfizetni. Június 10-től a 3 hónapra a bérlet 17 euró lesz, félévre 35 eurót kell fizetni, míg az éves előfizetés 65 euróba kerül. A szolgáltatás csak Románia területén lesz elérhető. A filmes kínálatot kéthavonta fogják frissíteni. A román filmek angol felirattal elérhetőek, míg más filmeket románul fognak feliratozni. Jelenleg csak sztali gépeken elérhető, de dolgoznak azon, hogy okostévéken, illetve különböző Androidos és iOS-es okoseszközökön is elérhető legyen. A technikai fejlesztéseket a kolozsvári székhelyű Pitech Plus végzi.

Jelenleg olyan, a fesztiválon korábban díjazott filmek elérhetőek, mint például az Isten országa (God's Own Country), Oslo, augusztus, A bűnös, Stockholm, Kutyák (Câini) vagy Kosok (Rams). Magyar filmek közül kettő érhető most el, a Saul fia és a Testről és lélekről, viszont olyan sokat díjazott elismert filmek is vannak fent, mint az orosz Dovlatov, az ukrán A törzs, Ruben Östlund A négyzet című munkája, Giórgosz Lánthimosz Egy szent szarvas meggyilkolása c. filmje, Paolo Sorrentino A nagy szépsége és Ifjúsága. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS