2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Falumúzeumot avattak Várfalván

2019. szeptember 02. 12:51, utolsó frissítés: 12:51

Augusztus 30-án, a VIII. Várfalvi Községi Napok és Hagymafesztivál keretében avatták fel a falumúzeumot, melyet a polgármesteri hivatal hozott létre. A tájházban a község falvaiból összegyűjtött helyi sajátosságokat bemutató tárgyak által kaphatnak betekintést az aranyosmenti települések hagyományaiba.

„Aranyosszék egy sajátos világot képvisel. A két folyó, Aranyos és Maros, illetve a hegyek ölelésében sokszínű és sokrétű életmód, kultúra alakult ki. A más tájakra is jellemző földművelés, állattenyésztés, kézművesség, népművészet, gyümölcs és szőlőtermesztés, vadászat, halászat, az erdő adta lehetőségek itt mind együtt megtalálhatóak voltak. Ennek a gazdag múltnak kíván emléket állítani, bemutatni a mai nemzedéknek, hogy hol és hogyan éltek elődeink. Különös értéke van annak a világnak, hogy minden, amit használtak, ami körülvette őket, az kézzel készült, így gyakorlati hasznán túl hozzáadott értéket is képviselnek a falumúzeumban kiállított tárgyak. A készlet nem teljes, de folyamatos bővíteni fogjuk, hogy minél átfogóbb képet kapjunk őseink életéről” – mondta el nyitóbeszédében Mărginean János, Várfalva község RMDSZ-es polgármestere.

Csoma Botond
, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke ünnepi köszöntőjében kiemelte: „A felavatott tájház lenyomata az elmúlt kornak, ugyanakkor a jelenből is megörökít egy darabot: az értékeink és a hagyományaink iránti tisztelet jeleit. Több tiszteletre, több egymásra figyelésre van szükségünk, azért hogy előre tudjuk mozdítani az ügyeinket. A következő időszaknak erről kell szólnia.”



A kialakított tájház a helyi és a megyei turizmus fejlődéséhez is hozzásegít. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke elmondta: "Szükség van a bemutató házakra, hisz csak így tudjuk igazán elmondani és megmutatni azt a több száz éves hagyományt, amelyekre a Kolozs megyei magyar közösségek büszkék. Ezek a hagyományok határoznak meg minket és ezeket mindenkinek be kell mutatnunk." (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS