2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Felavatták a nagykárolyi Kálvin-közponot

2019. október 20. 19:02, utolsó frissítés: 19:02

Nagykárolyban vasárnap délután felavatták a magyar állam támogatásával felépült Kálvin-központot, amely templomot, közösségi házat és óvodát foglal magában.

Tolnay István, a templomépítő lelkész, esperes felidézte: a kertvárosi gyülekezet református központjának 1998-ban tették le az alapkövét, és közel két évtizeden át, nagy erőfeszítések árán, lassan haladt, de 2016-ban fordulatot vett az építkezés. Ekkortól a magyar állam segítséget nyújtott az építkezés befejezéséhez.

A templomszentelésen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: most kedvező időket élünk, de nagy baj lesz, ha nem építünk épületeket és közösségeket. "Európa nyugati felében ugyanis, ahonnan sok segítség érkezett korábban a templomaink és közösségeink építéséhez, kezdik kizárni Isten jelenlétét" - mondta. (MTI)
Nyitókép: anziksz.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS