2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Alice: Kolozsváron vendégszerepel a Tamási Áron Színház

2019. október 24. 12:47, utolsó frissítés: 2019. október 25. 14:11

November 5-én, szombaton este 19 órától idén utolsó alkalommal, csökkentett jegyárakkal lesz látható Sepsiszentgyörgyön a Lewis Carroll meseregényei alapján készült Alice című előadás. Ezt követően, november 5-én, kedden este 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában is bemutatásra kerül a Bocsárdi László által rendezett, és a sZempöl Offchestrával együttműködésben színpadra állított nagyméretű zenés produkció.

Az Alice 2017 októberében került legelőször bemutatásra a Tamási Áron Színházban, azóta vendégszerepelt vele a társulat Budapesten, Debrecenben, Szatmárnémetiben, Bukarestben és Újvidéken, bemutatták a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a szatmárnémeti TranzitFeszten, a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT) és az újvidéki Synergy fesztiválon. Az előadásban nyújtott alakításáért Erdei Gábor Kisvárdán elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, a budapesti Színházkritikusok Céhének 2018-as díjátadóján pedig további fontos díjakat kapott az előadás: Kiss Zsuzsanna a legjobb jelmezért, a sZempöl Offchestra a legjobb színházi zenéért, Korodi Janka pedig a legígéretesebb pályakezdőként vehette át a színikritikusok díját.

Az előadás egy bizarr beavatástörténet, melynek műfaja félúton mozog a színházi produkció és a koncert között. Bocsárdi László színházi víziója a Lewis Carroll által megálmodott Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című fantasztikus kisregények világában játszódik, de újszerű, a mai kor összefüggéseit fejtegető Alice-adaptáció. A Korodi Janka által alakított főhős barangolásai és különös találkozásai értelmezhetőek kamaszkori testtapasztalásként, pszichedelikus kalandként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő ember pánikszerű öneszméléseként is. Világunk – nem csak a kamasz számára – gyakorta tűnik nyomasztónak, érthetetlennek, vagy akár annyira elviselhetetlennek, hogy szívesen kimenekülnénk belőle. Alice kérdései mindannyiunk kérdései: Ki vagyok én? Mi lett és mi lesz belőlem? Hogyan tudok a saját történetem főszereplőjévé válni? Én játszom a képzelettel, vagy a képzeletem játszik velem? Mit jelent vágyakozni, és mi történik a vágy beteljesülése után? – Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálnak válaszokat találni az alkotók az előadás által.

(közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS