2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor költőre emlékezik a sepsiszentgyörgyi társulat

2019. október 28. 17:07, utolsó frissítés: 17:07

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor költő emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, amelynek bemutatója szerdán lesz – közölte hétfőn az erdélyi teátrum.

A produkció címe a költő egyik kedvenc történetét idézi: az egyik író-olvasó találkozón egy falusi kisdiák adta meg neki a legpontosabb választ arra a kérdésre, hogy mi a vers: „Az, amit mondani kell".

Az előadásnak a bevett színházi gyakorlattól eltérően nincs rendezője, hanem azoknak a színészeknek a közös munkája nyomán állt össze, akik Benedek Ágnes színésznő kezdeményezésére fontosnak tartották kifejezni a Kányádi költészetéhez való személyes viszonyukat.

„Örömmel fogtunk neki a munkának, és ahogy beleástuk magunkat az írásaiba, rájöttünk, hogy költészetének nagyon sok oldalát nem ismertük még. Ebből a kevésbé ismert Kányádiból szeretnénk ízelítőt adni a közönségnek" – mondta az új előadásról Benedek Ágnes, hozzátéve, hogy rá például azok az újonnan felfedezett Kányádi-versek voltak nagy hatással, amelyek a kommunizmus máig ható traumáját érzékeltetik.

A szándék az volt, hogy kicsit több legyen egyszerű versműsornál a produkció, így azokat a kérdéseket is körüljárják, hogy vajon hány módja van egy vers tolmácsolásának, és hogyan változhat egy szöveg hatása az előadásmód függvényében.

Az előadás állásfoglalás olyan értékek mellett, amelyek csak elmélyülés, szellemi munka révén tudnak kibontakozni - olvasható a színház közleményében.
(MTI)
Nyitókép: jatekter.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS