2020. január 17. péntekAntal, Antónia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A körtvélyfáji Szász Csanád László is bejutott a Fölszállott a páva fináléjába

2019. december 14. 15:20, utolsó frissítés: 15:20

A pénteki, második középdöntő újabb öt továbbjutójával összeállt a Fölszállott a páva idei gyerekévadának döntős mezőnye. A tíz produkciót felvonultató finálét december 20-án láthatja a közönség.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában mérik össze a tudásukat.

A december 6-án megrendezett, első középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok közül ifj. Mahovics Tamás (Békés), a táncegyüttesek mezőnyéből a Debreceni Hajdú Táncegyüttes Utánpótlás Csoportja, az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Szejke Barka testvérpár (Hódmezővásárhely), a hangszeres szólisták és zenekarok közül pedig Hajdu-Németh László (Budapest) jutott a döntőbe.

A középdöntőben a szabadkártyák sorsáról már nem a zsűri, hanem a közönség döntött. A nézők a műsor ideje alatt szavazhattak kedvenc produkciójukra sms-ben és a Médiaklikk Plusz mobilapplikáción keresztül. Szabadkártyával jutott a döntőbe Szász Csanád László (Erdély - Körtvélyfája).



A második középdöntőben a táncos szólisták és táncospárok kategóriájában Busai Bori és Makula Zoltán (Jászberény), a táncegyüttesek közül a Szinvavölgyi Prücskök (Miskloc), az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Komári Puják (Zalakomár), a hangszeres szólisták és zenekarok mezőnyéből pedig Csapodi Tádé (Budapest) jutott a döntőbe.

Szabadkártyával pénteken a Vasi Kislegényczéht (Szombathely) jutatta döntőbe a közönség.

A műsorról további részletek, valamint a versenyzők kódjai a https://mediaklikk.hu/folszallottapava oldalon olvashatók.

Az MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

A Fölszállott a páva jövő pénteken, december 20-án a döntővel zárul. (MTI)
Nyitókép:Váradi Levente / mediaklikk.hu

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS