2020. április 5. vasárnapVince
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meghalt Csukás István

2020. február 24. 12:24, utolsó frissítés: 12:37

Meghalt életének 83. évében Csukás István, - közölte Facebook-oldalán az Újszínház.




Csukás István Kisújszállásoszn született 1936. április 2-án. Többek között a Nemzet Művésze címmel és Kossuth-díjjal is kitüntetett magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja volt.

Neki köszönhetjük többek között a Süsü, a sárkányt, a Mirr-Murr kandúr kalandjait, a Pom Pom meséit és a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Tizenhét éves korában már költő akart lenni. Eleinte csak felnőtteknek írt. Törzshelye lett a Hungária Kávéház, és ekkoriban jelentek meg első versei. Ettől kezdve írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt.

Csukás István a hatvanas évek közepén Kormos István biztatására fordult a gyerekirodalom felé. A 75. születésnapja alkalmából az MTI-nek arról beszélt: nagyon sokat köszönhet a gyerekirodalomnak, hiszen általa ismert meg különféle műfajokat, vagy például a filmet, hangjátékot. „A meseírás frissen tart. Össze kell szednem magam, hiszen a gyerekek végtelen képzelőerejével kell versenyeznem” – mondta.

Amikor az MTI kedvenc figuráiról kérdezte, Csukás István Pom Pomot említette. „Persze ő is képzelt lény, akárcsak Radírpók vagy Festéktüsszentő Hapci Benő. (hírszerk..)

Nyitókép: Infostart

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS