|
Táncelőadások Erdélyről és Erdélyből Budapesten
[15:58; 10.11.2009]
Két, Erdélyhez kapcsolódó táncelőadás is szerepel a budapesti Hagyományok Háza novemberi programjában: november 12-én a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi témájú produkcióját, 29-én a Háromszék Táncegyüttes előadását láthatja a közönség.
A Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű – Tánc erdélyi népzenére című előadását november 12-én 19 órától láthatják az érdeklődők. Az „Erdély-antológiája” szerves folytatása annak a hosszú évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával kérdez rá újra és újra viszonyulásunkra a hagyományhoz, és makacs következetességgel mutat rá gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.
A táncköltemény az alkotók egyéni látásmódját tükrözve megpróbálja összefoglalni Erdély párját ritkítóan gazdag, hagyományos tánc- és zenekultúráját. Az Édeskeserű rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal. S mindeközben választ keres az örök, mindannyiunk számára feltehető kérdésekre: Szülőföldünk (múltunk) elhagyása annak elvesztése-e is egyben? Maradhat-e, és ha igen, mi hátrahagyott javainkból? Mit ér a közösség összetartó erejét nélkülöző, a kultúrák zűrzavarában tébláboló ember?
Erdélyhez is kötődik a november 20-án 19 órától vagy november 25-én 15 órától látható Három a tánc című produkció is, amely a magyar nyelvterület három nagy táncdialektusának (Dunántúl, Alföld, Erdély) legszebb táncaiból nyújt válogatást.
A somogyi pásztorok szilaj kanásztáncai, a Felvidék lírai lánykarikázója, Szatmár nemesi időket is idéző verbunkja és csárdása, Kalotaszeg virtuóz legényese és páros táncai sorjáznak elő sokszínű forgatagban, bemutatva a Kárpát-medence néptáncainak egyik fontos sajátosságát, a rögtönzést.
November 29-én 19 órától pedig a Háromszék Táncegyüttes vendégszerepel Budapesten Hol jársz, hová mész? Táncjáték Kádár Kata balladája nyomán című produkciójukkal.
A táncjáték különlegessége, hogy egységes történet keretén belül ellenpontozva alkalmazza a klasszikus népzenét a jazzes hangzású elemekkel, a hagyományos néptáncelemeket táncszínházi, balett- és kontakttánc-elemekkel, illetve a szinte teljesen lecsupaszított, üres teret a kifinomult díszletekkel. (a Hagyományok Háza közleménye)
HIRDETÉS
2003. november 21.
Nov. 19-én Temesváron, a Libris Könyvesboltban dr. Albert Ferenc egyetemi tanár bemutatta Bodó Barna politológus, egyetemi tanár Talpalatnyi régiónk /Komp-Press (Korunk Baráti Társasága) Kiadó, Kolozsvár/ című új könyvét. /Jantó-Petneházy István: Talpalatnyi régiónk. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./ A szerkesztő által Politológiai esszék alcímmel ellátott munka azoknak szól, akiket foglalkoztat a szórvány (szórványosítás) kérdése, a "bánsági szellemiség", a tolerancia, identitás, régió és regionalizmus, etnikum kérdése. /P. L. Zs.: Bemutatták Bodó Barna új kötetét. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 21/
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
2003. november 21.
A temesvári hetilap sorra bemutatta a magyar miniszterelnököket. A mostani számban Horn Gyula következett, akiről a lap azt írta, hogy a forradalom alatt nemzetőr volt /!/, majd 1957-ben belépett az MSZMP-be. /Horn Gyula. = Heti Új Szó (Temesvár), nov. 21./A lap nem tud arról, hogy Horn Gyula 1956-ban karhatalmista, közismert néven pufajkás volt. Maga mondta a tévében: Pufajkás voltam, na és?
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
2003. november 21.
Nem emlékszem arra, hogy Franciaország és Románia között valaha is feszült lett volna a viszony - nyilatkozta nov. 21-én Párizsban Jacques Chirac francia államelnök. A bejelentésre a Chirac-Iliescu államelnöki találkozó végén került sor. A francia elnök nemcsak jónak, hanem egyenesen testvériesnek nevezte a két ország közötti viszonyt. Emlékezetes, amikor Románia és Bulgária Amerika iraki intervenciója mellett tört lándzsát, Chirac keresetlen szavakkal bírálta a döntést. Chirac akkor kijelentette: jobb lett volna hallgatnia Romániának, mert amúgy is kényes ügy az ország felzárkózása. /Felhőtlen francia-román viszony. Iliescut elkísérték az elnöki autóig. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]
1956. november 21.
Este Budapestre utazik a Gheorghe Gheorghiu-Dej-vezette román párt- és kormánydelegáció. A 22-én és 23-án folytatott tárgyalásokon többek között megállapodnak a Nagy Imre és társai Romániába történő szállításáról. A tárgyalások végén nyilvánosságra hozzák, hogy Románia az addig nyújtott segítségen kívül 60 millió rubeles támogatást nyújt a Kádár-vezette Magyarországnak. Stoica és Steriopol még 23-án, a többiek 24-én térnek haza.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]
1943. november 21.
Márton Áron püspök szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a nagyenyedi r. kat. ifjúságnak. Kiemeli: "még soha nem volt úgy reá szorulva a szeretetre az emberiség, mint manapság, amikor a gyűlölködés vérözönnel önti el a földet s amikor a népek és egyesek elnyomása napirenden van.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]
|

IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tudom, nehéz olyan előadásokat létrehozni, amelyek egyaránt megfeleljenek a szakmának és a szélesebb (...) [lazarius, 2009 november 20 18:26]
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
Tompa Gábor, miután elegáns csavarral igyekszik más témára (Három nővér)terelni a figyelmet, elsüt (...) [lazarius, 2009 november 20 18:25]
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
@Éva: kár volt lelőni a poént; egy pillanatig azt lehetett hinni, hogy van, aki foglalkozik az (...) [Írisz, 2009 november 20 11:28]
A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
sajnos...:( (...) [lory, 2009 november 19 17:24]
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
(VI)Ha valaki politikai pályára adta a fejét (hmmm…vagy inkább lelkét) az legfőképp az (...) [arnold, 2009 november 19 11:32]
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
“(V)az ár majd sodor magával” alpolgármester és egy fiatal,politikai karrierjét minden (...) [arnold, 2009 november 19 11:31]

Meddig bírod napfény nélkül?
|