| |
|
Prímástalálkozót szerveznek Csíkszeredában HIRDETÉS A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 12. alkalommal szervezi meg az Erdélyi Prímások Találkozóját november 19-20 között Csíkszeredában. A rendezvény célja Erdély élő népzenéjének ápolása, felgyűjtése és továbbadása. November 19-én a budapesti Gázsa zenekar először mutatkozik be a Városi Művelődési Házban, majd ezt követően a táncházban is ők húzzák a talpalávalót. November 20-án 16 órától 18 óráig a gyerekeket várják a Hunyadi László Kamarateremben, ahol a Tutora vándorszínház a Kincsesláda című zenés – mesés műsorral szórakoztatja őket. Az adatközlők gálaműsorát 19 órától szervezik meg: Dezső Attila és Duduj Rózália felcsíki, Kodoba Florin és zenekara mezőségi, Varga István ,,Kis Csipás” és a Csűrös banda kalotaszegi, Ilka Gyuri és zenekara széki, Bartalis József és zenekara szilágysági, a Zerkula zenekar gyimesi, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes zenekara vajdaszentiványi muzsikával bűvöli el a közönséget. Ezt követően hajnalig tartó táncházat szerveznek, a meghívott zenekarok húzzák a talpalávalót. A belépés mindkét napra díjtalan. (a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közleménye)
HIRDETÉS
2003. november 21.
2003. november 21.
2003. november 21.
1947. november 21.
1943. november 21. |
![]() ![]() ![]()
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
IKERELŐADÁS VAGY ÁTVERÉS?
A gazdasági helyzet súlyos, de nem fenyeget államcsőd - állítja Juhász Jácint
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
Murok-díjat kap László Attila, amiért semmibe veszi választói akaratát
![]() SZAVAZÓGÉPMeddig bírod napfény nélkül? |