2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kellemetlen igazság, urbanizáció, közösségi kontroll: Civil suli Nagyváradon

2009. november 23. 14:20, utolsó frissítés: 14:20

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezte Civil suli negyedik helyszíne Nagyvárad volt november 20−22-én, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Szilágyi Zsolt politológus, Tőkés László EP-képviselő kabinetvezetője az erdélyi magyar külpolitika kapcsán a nemzetközi segítség és tájékoztatás szervezésének teendőiről tartott előadást. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke Románia elnököt választ címmel, Románia elnökjelöltjeit, a választásban érintett pártokat és a választás tétjét ismertette. Tárgyszerűen felvázolta az államelnök jogosítványait, a hazai félelnöki rendszer visszásságait.

Borbély Zsolt Attila a borturizmusról vezetett beszélgetést; az előadó a bor fontosságát hangsúlyozva felhívta a hallgatók figyelmét az egyedi és a tömegborok közti különbségekre, és bemutatta Magyarország és Románia legértékesebb borpicéit. Hamvas Béla idézeteinek hangulatában öt különböző féle bort ízlelhettek meg a jelenlévők.

A civilsulisok ezt követően a globális felmelegedést bemutató és elemző, Kellemetlen igazság című filmet néztek meg. Al Gore amerikai politikus a felmelegedés egyik okának az egyre több szén-dioxid-kibocsátást tartja, s ennek veszélyére figyelmeztetve a világ népességét környezetvédőbb életmódra inti. Kis szünet után A Nagy Globális Felmelegedés csalás című filmben a korábbi elmélet megcáfolása következett. Szakértők, professzorok, tudósok hívják fel a nézők figyelmét, hogy az előző filmben a szén-dioxiddal kapcsolatos adatok nem reálisak, az álláspontok nem hitelesek. Ennek ellenére a globális felmelegedés veszélyeit cáfoló filmrendezők is felhívják a figyelmet a környezet óvására, tisztán tartására. A két ütköző nézőpont utáni dilemmát Kristály Bíborka ökológus segítségével tárgyalták meg a nézők.

Vasárnap Poszet Szilárd, a Sapientia−Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa a dinamikusan fejlődő városok erőteljes környezeti hatásairól beszélt. A nagyváradi konferenciát Demeter Szilárd filozófus, egyetemi oktató zárta. A nyilvánosság terének változásai kapcsán Jürgen Habermas meghatározásából kiindulva felvázolta a görög agorától napjaink kamerás telefonjáig változó társadalmi nyilvánosságot. Külön kitért a kommunikációs csatornák és a közösségi igények közti kölcsönhatásokra. Megállapította, néhány társadalomkutatóval egyetértve, hogy napjainkban kiveszett az emberekből a valós közösségi kontroll, és a nyilvánosságban − mások irányítása által − olyan témákra lettünk fogékonyak, amelyek nem a mi érdekeinket jelenítik meg.

A Civilsuli három hét múlva, december 11−13. között Gyergyószentmiklóson folytatódik. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS