2003. szeptember 9.

Szinte minden magyar vonatkozású rendezvényen részt vesz, sokszor besegít a szervezésbe is a Temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának végzős hallgatója, Szekeres Bernadett.. Úgy érzi, hogy az etnikumok még mindig hátrányos helyzetben vannak, s ez nincs rendjén. Gyergyóalfaluról költöztek Temesvárra. Sajnálja, hogy eljöttek Székelyföldről, rokonai, barátai mind ott élnek. Képzőművészként otthon van náluk. Gyergyóalfaluban egy kis művészcsoport, a lelke Balázs József, állandó kiállítóterembe gyűjti össze az onnan elszármazottak munkáit. Ő is szívesen küld, ajándékoz szülőfalujának. Jólesik, hogy számon tartanak, visszacsalogatnak. - Amikor új otthont kerestek, édesanyja kikötötte, hogy csak olyan helyre megy, ahol van magyar iskola, és vannak katolikusok. Így telepedtek le a Temesvárhoz tartozó Győrödön. Magyar közösségre találtak, s a gyárvárosi magyar iskola jó szellemi műhely volt. A képzőművészeti középiskolából nem sok jóra emlékezik. Ott értette meg, mit jelent szórványban magyarnak lenni. Az egyetemen is megkeresi a székelyföldi diákokat. Jó kis magyar csoportot alakítottuak, évente a Bánsági Magyar Napokon közös kiállítást szerveznek. Rövidesen diplomás divattervező lesz. Úgy látja, hogy az egyetemen a gyakorlati képzés rendkívül hiányos. A divattervezés mellett a szeret festeni. Nem festményeket készít, hanem tárgyakat fest, azokat rendezi kompozícióba. - Okt. 6-ra készít egy kiállítást Dobolyi Tamás grafikussal. A 13 aradi vértanúval kapcsolatos gondolataikat szeretnék kifejezni. "Úgy érezzük, az aradi tizenhármak áldozatvállalása nem volt hiábavaló, hiszen újabb és újabb nemzedékek öntik formába az eszmét, amelyért a vértanúságot elszenvedték." - vallja Szekeres Bernadett. /Szekernyés Irén: "Akkor jó egy művész, ha megértik üzenetét" Szekeres Bernadett vallomása a kötődésekről és a művészetről. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. szeptember 9.

Márkus Barbarossa János egyike az erdélyi magyar irodalom legérdekesebb személyiségeinek. Költő, zeneszerző, elismert hegedűkészítő. Még zeneszerzőként is jelentkezett. Most hangszereket készítek, és ebből él. Nagyon szegény volt, nem tudta megvásárolni a hangszereiket, ezért inkább elkészítette őket, közölte a vele készült beszélgetésben. Kezdetben végigjárta az akkoriban engedélyezett Kelet-Európa múzeumait és mestereit, később a nagyvilág összes komoly műhelyét. Költészetét így jellemezte: "mindig is a történésnek, a korszellemnek voltam és vagyok is az embere, én nem tűröm a nosztalgiát." /Karácsonyi Zsolt: Nem tűri a nosztalgiát. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

2003. szeptember 9.

A Korunk szerkesztősége elhatározta, hogy kötetbe foglalja és az idei őszi könyvhétre kiadja néhány jeles erdélyi magyar főnemesi család történetét. A kézirat megírására, illetve összeállítására a szerkesztők a családok leszármazottait kérték fel. A Tisza család 1867 és 1918 között két miniszterelnököt adott a nemzetnek: Tisza Kálmánt és Tisza Istvánt. A Tisza család krónikája című írás tiszta képet fest a két miniszterelnökről, ugyanis eddig számos ellentmondásos vélemény látott napvilágot róluk. A jó íráskészséggel megáldott, Marosvásárhelyen élő szerző, Tisza Kálmán megbízható források, korabeli feljegyzések és családi hagyományok alapján jegyezte le családja történetét a kezdetektől napjainkig. Tisza Kálmánról olvasható: "A XIX. század második feléből Deákon kívül neki volt a legnagyobb befolyása nemzete sorsára, hazája történelmére... Közéleti pályája az ország fénykorának és fejlődésének visszatükrözője." 1914-ben Tisza István minden erejével a háború elhárításán dolgozott. Tisza békés javaslatát azonban leszavazták. /Komoróczy György: A Tisza család krónikája. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), szept. 9./
[Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003]

1956. szeptember 9.

Megjelenik a budapesti Szabad Népben Pándi Pálnak a "Közös dolgainkról" című, az erdélyi magyarsággal foglalkozó cikke, amelyben a szerző az egyhónapos erdélyi körútjának tapasztalatait jegyzi le. (Pándi megismeri az 1955-ös bolyais "hangulatjelentés" anyagát is.) Bár nem hallgatja el az "eredményeket", szóvá tesz néhány sérelmet, problémát is, például: még a Magyar Autonóm Tartományban is előfordul, hogy a bíróságokon a tartomány lakosságának többségét adó magyarság nyelvét nem értő hivatalnokok vannak funkcióban; nehezen lehet hozzájutni a magyarországi folyóiratokhoz, könyvekhez, stb. Mivel a "kényes kérdéseket" sem hallgatja el (ezzel pedig közvetve bár, de bírálja a román pártvezetés magyarságpolitikáját). A bukaresti pártvezetés tiltakozik a magyar pártvezetésnél, mert a cikk hangnemét helytelennek tartják, ráadásul szerintük egyes kitételei beavatkozást jelentenek a román belügyekbe, sőt a kezdő mondatok a revizionizmust is jelzik egyben. (A lapszámot Romániában kivonják a forgalomból.) Keleti Ferenc nagykövet a Budapestre küldött jelentésében azt ajánlja a külügyminisztériumnak, illetve a pártvezetésnek hogy védjék meg a cikket a román kirohanásoktól.
[Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989]

1942. szeptember 9.

A magyar Minisztertanács ülésén elhangzik, hogy átlagosan mintegy 40 romániai magyar katonaszökevény lép be naponta az ország területére.
[Balogh Béni: Dél-erdélyi magyarság 1940-1944]