2017. december 17. vasárnapLázár, Olimpia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tibetvörös lett a Himalájakékből: Sütő Zsolt fotóinstallációja

2010. május 18. 13:40, utolsó frissítés: 2010. május 19. 11:32

Egy székbe letelepedve, félhomályban, leginkább a meditációs zenét idéző hangokat hallgatva kísérheti végig Sütő Zsoltot tibeti útján az, aki a napokban ellátogat a kolozsvári Korunk Stúdióalériába. A közel egy órás, Tibetvörös című fotóinstalláció időrendi sorrendben tartalmazza azokat a képeket, amelyeket Sütő három éve készített, Kőrösi Csoma Sándor nyomaiban járva.

Leülős, figyelősLeülős, figyelős

Az alkotó a tegnapi megnyitón elmondta, elsősorban a hangok miatt választotta ezt a formátumot. A saját, Tibetben készült hangfelvételei mellett az internetről letölthető és szabadon felhasználható felvételek egészítik ki a fényképek üzenetét. "Azt a hangulatot, amit most akartam, nem hiszem, hogy installáció nélkül meg tudtam volna teremteni" - magyarázta Sütő Zsolt.

A fényképekből elsőként Himalájakék címen mutatott be válogatást az alkotó. "Bennem Himalájakékkel indult, aztán hozzákerült vesszővel a Tibetvörös - fogalmazott az alkotó. - Tibetben a vörös a szerzetesek ruhájának színe. Az pedig számomra is kérdés, hogy az én életemben mire utalhat: ha már úgy alakult, hogy nem szerzetes lett belőlem, hanem még fotós sem - ahogy Dorel Găină (fotográfus, a kiállítás méltatója, szerk. megj) mondta, nefotograf."

A fotóinstalláció május 19. és 22. között naponta 18 órától tekinthető meg a Korunk Stúdiógalériában, az Eremia Grigorescu/Rákóczi utca 52. szám alatt. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS