A debreceni MODEM kiállítása Nagyváradon
2011. április 06. 10:03, utolsó frissítés: 10:03
Közös terek címmel nyitják meg a Debreceni Modem Kortársművészeti Központ és a Partiumi Keresztény Egyetem által szervezett kortárs képzőművészeti kiállítást Nagyváradon, április 7-én, 16 órakor a Körösvidéki Múzeum (Római Katolikus Püspöki palota) 1. emeleti kiállítótermében.
A kiállítást Gulyás Gábor társkurátor, a MODEM és a budapesti Műcsarnok igazgatója, valamint Kukla Krisztián, a MODEM igazgatóhelyettese és a CEPEVIT-projekt munkatársa nyitja meg. A kiállítás megtekinthető április 29-éig (hétfő kivételével minden nap – kedden, csütörtökön, szombaton: 10-15 óra között - szerdán, pénteken és vasárnap: 10-18 óra között).
A kiállításon látható alkotások a tér és a helyszín témájához kapcsolódnak a szüntelen változás, átalakulás aspektusából. A művek többsége a Debreceni Nemzetközi Művésztelep egyik, a városi létmódra rákérdező műhelystúdiuma során keletkezett, és 2010-ben lett a MODEM gyűjteményének része.
Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy a kiállítás egy olyan nagyváradi térben jött létre, amelynek funkciója éppen átalakul – múzeumból újra egyházi hivatal lesz. A két érintett város helyzete is jelentősen módosult az elmúlt évtizedekben, de – ahogyan az erre reflektáló művészet jól példázza – a közös tradíció alapján felépülő kétféle jelenkori kultúrának továbbra is vannak izgalmas, közös terei.
A kiállítás első szakasza a szó szoros értelmében dialógust kezd a térrel, mégpedig a környező világhoz, a környezethez való viszony jellegzetes művészi szempontjait sorra véve. Ezek közé tartozik az absztrahálás (Hegedűs Éva), a szándékolt átértelmezés (Vincze Ottó), a naiv rákérdezés (Szabics Ágnes), a kapcsolat folytonos kezdeményezése (Andrew Young) és a különféle terek összeolvasztásának a vágya is (Tamási Claudia). A tér közepén található kis videószoba maga is egy helyteremtő kísérlet: Pawel Mendrek és Ewa Zasada projektje az apró momentumokból képződő genius loci megidézése, egyszersmind elbizonytalanítása Stanisław Lem klasszikus regénye, a Solaris ikonográfiája révén.
A tárlat második részének szervezőelve a privatizált helyszín, a személyessé váló hely témája. Mindez megjelenhet a közösségi perspektíva felől (Süli-Zakar Szabolcs), múlt és jelen egymásba kapcsolódása révén (Dóró Sándor) és érzelmi állapotok szűrőjén (Ludman Éva) keresztül is.
A kiállítás harmadik szakaszának témája az élőhely kiismerhetetlen, néha rémisztő, néha varázslatos világa. Az emberi kontingencia és tünékenység tapasztalata (Csurka Eszter), a kivédhetetlen konfliktusok helyszíne (Dariusz Fodczuk), a vidéki létezést kísérő sztereotípiák (Bukta Imre), a világba vetettség, az egzisztenciális kitaszítottság metafizikai horrorja (Lovas Ilona, Szépfalvi Ágnes), az ember és az állat közötti kínos analógiák rendszere (Madácsy István), a fogyasztói kultúra fenyegető öröksége (Gyenis Tibor) mind-mind az élőhelyhez való paradox viszonyt tematizálja.
A kiállítás helyszínének fizikai megtapasztalása, szinte öntudatlan „belakása” nem egyszer megállásra készteti a látogatót (többek között erre is reflektál Kónya Ábel imaginárius és valóságos szféráját ütköztető munkája), máskor inkább haladásra, sétára ösztönöz (például a Nyár utcán, Ferenczy Zsolt otthon-érzetet kínáló printjei mellett). Megannyi tér rajzolódik ki a látogató előtt a munkák révén. Szimbolikus és hagyományos terek, melyekben sokféle művészi felfogás talált hajlékot – Debrecenben és Nagyváradon. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!