2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Balanescu a Szigeten: számomra Bartók is igazi példakép

2013. augusztus 07. 09:36, utolsó frissítés: 09:36

Ma is hatalmas örömmel lép fel a Muzsikás együttessel Alexander Balanescu román származású, Londonban élő hegedűvirtuóz, a Muzsikás 40. születésnapi koncertjének egyik sztárvendége, aki azt mondta kedden az MTI-nek, hogy a zenekarral a másfél évtizede közösen készített Bartók-album nagy lökést adott pályafutásának.

"Nagyon fontos volt a Bartók-album projekt, több okból is. Számomra Bartók, akárcsak George Enescu és Sztravinszkij, igazi példakép, mindhárman a tradicionális zenével kezdték, azt felszívták magukba, majd kialakítottak egy ezen kívül eső saját zenei nyelvezetet. Ezt az utat akarom magam is járni" - jelentette ki Alexander Balanescu a világzenei nagyszínpadon adott koncert előtt készített interjúban.

Hangsúlyozta: a Muzsikással való együttműködés lehetőséget adott számára sokkal jobban megérteni Bartók Béla zenéjét, és a kapcsolatot a hagyományos zenéhez. Hozzátette: későbbi karrierje számára is sok energiát merített a közös munkából a Muzsikással, és az akkor kezdődött személyes kapcsolat a zenekar tagjaival ma is rendkívül fontos számára.

"A Muzsikás Bartók-albumán a velem felvett hegedűduók kimunkálása segített megtalálni a gyökereimet. Ezek általában nagyon rövid darabok voltak, de számomra ékszerként csillogtak, tele vannak ötletekkel. Sokat tanultam a hegedűduós társamtól, Sipos Misitől a ritmusszerkezetekről, és úgy gondolom, talán ő is tanult tőlem a zene szöveges kifejezése terén. Tehát a hatás kölcsönös volt, működött a zenei kémia közöttünk" - idézte fel a világhírű hegedűvirtuóz.

Kedden este a világzenei nagyszínpadon Balanescu az egyik rövid hegedűduót, a Máramarosi táncot adta elő a Muzsikással, és eljátszott egy saját darabot is.

A Bukarestben 1954-ben született Alexander Balanescu amellett, hogy klasszikus zenei tanulmányokat végzett, New Yorkban a Juilliard Schoolba is járt. Több mint negyedszázada létező saját formációja, a Balanescu Quartet is alapvetően klasszikus és dzsessz alapokon nyugszik, ugyanakkor mindig nyitott volt más műfajok és stílusok, így a rock és a pop felé.

Közeljövőbeni tervei kapcsán a hegedűs elmondta, hogy tervez egy anyagot Enescu zenéjével, egyre többet dolgozik (színészként is) színházi felkérésekre, folytatja az Ada Mileával elkezdett együttműködést, és zenét ír Peter Greenaway készülő új filmjéhez.

A magyar kultúra világhírű nagykövete, a Muzsikás (Hamar Dániel - bőgő, Sipos Mihály - hegedű, Éri Péter - brácsa) keddi nulladik napi koncertjén vendégként fellépett a Woven Hand, az Amadinda Ütőegyüttes, Jandó Jenő zongoraművész, Petrás Mária énekesnő, a buzai énekes asszonyok, Farkas Zoltán "Batyu" és Tóth Ildikó "Fecske" táncos, a Corvinus Táncegyüttes, a Vándor Vokál, Lukács Miklós cimbalmos, a Gereben együttes, a Magyarpalatkai Banda és a Zerkula zenekar is. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS