2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Új művészeti vezető az M Studio élén

2014. szeptember 03. 15:59, utolsó frissítés: 15:59

Új művészeti vezetővel kezdi évadát a sepsiszentgyörgyi M Studio: szeptembertől Uray Pétertől Márton Imola veszi át a vezetést, aki 2010-2013 között dramaturgként és pr menedzserként segítette a társulat munkáját. „A társulat romániai és magyarországi ismertségének megerősítése mellett, minden erőmmel azon fogok dolgozni, hogy az M Studio a nemzetközi színházi köztudatba is bekerüljön” – ismertette elképzeléseit Márton Imola, mindezt pedig gyakoribb fesztiválszerepléssel, külföldi alkotók meghívásával igyekszik elérni. A tervek között a színészek továbbképzése is szerepel, neves színházi szakemberek bevonásával gyakrabban rendeznek majd workshopokat, a színészek eszköztárának gyarapítására fektetve a hangsúlyt.

Augusztus közepétől már folyik a munka a próbatermekben – az évad első bemutatóját Barta Dóra rendezi, akivel A per c. előadás kapcsán már dolgozott együtt a társulat. A Federico Garcia Lorca művei alapján készülő Garcia Lorca háza című új produkciót október végén mutatják be. Az évad második produkciója Tom Dugdale rendezésében kerül színpadra. Az amerikai rendező korábban a Kolozsvári Állami Magyar Színháznál rendezett két előadást, Gogol Egy őrült naplója és Arthur Miller Egy ügynök halála c. műve alapján, az M Studio színészeivel pedig Euripidész Alkésztiszét mutatják be 2015 februárjában. A harmadik bemutatót Fehér Ferenc rendezi, a Személyazonosság című produkció április-május periódusban készül majd el.

A társulat közreműködik a sepsiszentgyörgyi PulzArt kortárs összművészeti fesztivál második kiadásának megvalósításában is. A fesztiválon Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és az M Studio közös szervezésében lesz látható Nagy József és a JEL Színház Woyzeck, avagy a szédület karcolata c. produkciója, valamint Fehér Ferenc Tao Te és Morgan and Freeman előadásai.

Az M Studio a Hattyúk (rendező: Szekrényes László) c. előadással indítja az évadot szeptember 9-én 19 órától, szeptember 10-én pedig a KAMPF-ot (rendező: Fehér Ferenc) mutatják be a PulzArt keretén belül. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS