2018. május 21. hétfőKonstantin
22°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Székelyudvarhelyen indul az idei slam poetry bajnokság

2016. január 19. 16:32, utolsó frissítés: 16:32

Idén ismét erdélyi slam poetry bajnokság indul a The Nest szervezésében. Az első fordulót Székelyudvarhelyen szervezik meg, a Magyar Kultúra Napján, január 20.-án, este 8 órától a Harmónia Kávézóban.

Minden fordulóban a versenyzők kizárólag saját művekkel indulhatnak, papíron és telefonon kívül más segédeszköz nem használhatnak. Egy versenyzőnek 3 perc 15 másodperc áll rendelkezésére, hogy elmondja az előre megírt szövegét. Az idő túllépését a zsűri minden megkezdett fél perc után 1 pont levonással bünteti. A slam poetry versenyekhez hűen a zsűri három szakmai zsűri tagból és két önkéntes jelentkezőből áll épül fel, akik pontszámai alapján juthatnak tovább a versenyzők az országos döntőbe.

A bajnokság többek közt Kolozsvárt, Nagyváradot, és Marosvásárhelyt is érinti. A fordulók továbbjutói majd az országos bajnokságon mérik össze tehetségüket a nyár folyamán.

A székelyudvarhelyi fordulót a The Nest az Udvarhelyi Fiatal Fórum segítségével szervezi meg. Az eseményen versenyen kívül fellép Keresztesi Dávid, Morar Ervin és Vass Csaba.

A slam poetry előadói műfaj, ahol a leírt szöveg és a színpadiasság összhangja áll a középpontban. A slam poetry eseményeken a résztvevők saját verseiket, műveiket adják elő pár percben, majd a zsűri és/vagy a közönség értékeli a produkciót. A slam poetry esteken bárki mikrofon elé állhat és kipróbálhatja magát. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS