2018. július 22. vasárnapMagdolna
24°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Trendi programokkal készül idén a SIC Feszt

2016. augusztus 04. 11:13, utolsó frissítés: 11:13

A SIC Feszt érdekes és értelmes szórakozási és tanulási lehetőséget biztosít a résztvevőknek, akik eddig nemcsak Háromszékről, hanem Székelyföldről, Partiumból és Magyarországról is jelentkeztek. A rendezvény jövő csütörtökön délután rajtol. Még kaphatók hétvégi és napi jegyek.


Közéleti előadások

Az idén is egyedi programokkal szólítják meg az érdeklődőket a szervezők, tapasztalt szakemberek előadásában. Érintve lesz a székelyföldi fesztiváldivat, a térség turisztikai vonzereje, ahol helyet kapnak az extrém és vidéki kikapcsolódási lehetőségek is, kiderül, hogy a közösségi média amellett, hogy trendi, veszélyes is lehet. Külföldről hazajött fiatalok is mesélnek tapasztalataikról, hogy miért itthon építik tovább jövőjüket.

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, Grüman Róbert, elmondta, rég megfogalmazódott annak az igénye, hogy Háromszéken is meg kellene honosítani egy ifjúsági fesztivált. „Örvendetes, hogy évről évre tartalmasabb a HÁRIT és az RMDSZ partnerségében létrejött Székelyföldi Szabadegyetem, amely a székelyföldi ifjúsági fesztiválok palettáján kiemelt helyet foglal el. Aktuális közéleti és politikai témákat taglal. Célunk az, hogy minél több fiatal, minél elérhetőbb áron minőségi kikapcsolódási és tanulási lehetőségben részesüljön”- tette hozzá.

Minden évben olyan témákat taglalnak, amelyek a székelyföldi, erdélyi közéletet foglalkoztatják, idén hangsúlyosan érintve az önkormányzati és parlamenti választásokat, az RMDSZ- MPP közötti együttműködést, de szerepet kapnak a nemzetpolitikai kérdések és annak vetületei is.

Családi Nap

Szombaton tíz órakor nyitja meg kapuját a SIC Feszt csodaországa, ahol a legkisebbeket és szüleiket több mint ötven foglalkozás várja. Lesz csecse-becse, csillámvilág, zöld-föld sátrak, dajka gyerekmegőrző, és még sok más érdekesség. A gyerekek felhőtlenül szórakozhatnak a Kelekótya együttes, az Evilági együttes és Szabó Ádám dalain is. Természetesen az is kiderül, hogy ki festette a legszebb SIC Feszt mókust. Oltean Csongor, a Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke rámutatott: „Az idén kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a családok is jól érezzék magukat.” A program kiemelt partnere a Zarah Moden és a New Fashion készruhagyárak.

A fesztivál másik érdekessége a családi nap mellett, a vallási vonal bevezetése: Márton Áron püspök születésének 120. évfordulója alkalmával két előadásra és kiállításra is sor kerül. A szervezők szerint fontos, hogy a példaértékű személyiségeket, életutakat is megismerjék a fiatalok.


Koncertek

„A SIC Feszttel nemcsak arra törekszünk, hogy minél nagyobb neveket hozzunk el koncertezni, hanem hogy felkaroljuk a helyi tehetségeket, lehetőséget adva ezáltal a megnyilvánulásra. Ilyen például Luppinger Attila, DJ BRNY, Dj Turbo G Nick Havson & Dj Dewil vagy a Pince Band. A zenei listánk több korosztályt céloz meg”- fogalmazott Kelemen Szilárd főszervező. A Kárpát medence legfelkapottabb együttese, a Wellhello mellett a Whisperblast, valamint a Bagossy Brothers Company, Intim Torna Illegál, Ocho Macho, és a feltörekvő New Level Empire és Dreamland Project is koncertet ad a fesztiválon.


Diákolimpia

Több mint 300 fiatal jelentkezett a diákolimpiára, amely lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők kipróbálják magukat a csoportos és egyéni versenyeken egyaránt. Raymond Gheorghița, a Sepsiszentgyörgyi Ifjúsági Sport Egyesület képviselője, a diákolimpia egyik szervezője kiemelte, több mint hatvan önkéntes segít a program lebonyolításában. Céljuk, hogy egy jó csapatot alakítsanak ki, a fiatalok dolgozzanak össze a motiváló, mókás, staféta és logikai jellegű, két napig tartó programokon. A győztes csapat Sógor Csaba és Winkler Gyula EP képviselők jóvoltából brüsszeli tanulmányutat nyernek.

A teljes program itt megtekinthető. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS