2017. aug. 19. szombatHuba
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Minden, amit a 16. TIFF-en láttunk

2017. június 07. 12:14, utolsó frissítés: 2017. június 13. 14:42

Ha még mindig nem tudod, mi jó és mi nem, mi megmondjuk: itt a kötelező, a nézhető és a kerülendő filmek listája.


Az idei versenyfilmekről is írtunk már, ezekről itt és itt olvashatsz. Ez a cikkünk pedig folyamatosan frissül.

gl13:35, 2017. június 09.
Kötelező: 1993 nyara
Anyja - a néző számára nem egészen tisztázott - halála után a 6 éves Frida a nagybátyJáék családjához kerül vidékre, ahol szeretettel fogadják, és megpróbálnak nem csak fedelet adni a feje fölé, hanem otthont is. De a kislány nehezen illeszkedik be a számára minden szempontból teljesen új környezetbe - például először lát életében tyúkot, és a salátát is összetéveszti a káposztával a kertben -, ahol újra ki kell alakítania a társas viszonyait, és a kicsi unokatestvérét ért félig-meddig szerencsétlen balesetek sem segítik a próbálkozását. Carla Simón önéletrajzi ihletésű rendezése érzékeny dráma, ahol nem a nagyon pörgő események fogják fenntartani az érdeklődésünket, hanem az emberi kapcsolatok alkulásának dinamikája 1993 nyarán.

A Berlinálé idei debütdíját elnyerő filmet sajnos már nem vetítik többet Kolozsváron, de alternatív csatornákon megéri beszerezni.




bpe16:02, 2017. június 08.
Nézhető: Winwin
osztrák szatíra, 84 perc

No ez az a film, amely kapcsán hazudnom kellett, ugyanis a Winwin nem nézhető. Talán jobban illene a Jó, de nem mindenkinek kategóriába, viszont akkor valakinek ajánlanom kellene, és nem igazán tudok olyan nézői csoportot, amelynek tényleg ajánlani merném. De nem is az a film, amit nyugodt szívvel ki lehetne hagyni. Szóval Daniel Hoesl befektetési alapos rendezése rendesen összezavart. Például olyan humora van, ami az összes idén látott film közül a legközelebb áll hozzám, de sajnos túl keveset használja (illetve bátran használhatná többet). Aztán ott van egy csomó további pozitívum: a helyszínválasztás például zseniális, a díszlet már-már főszereplővé válik egyes jelenetekben; a szereplők pont annyira játsszák túl szerepeiket, amennyire kell; a beszédek (igen, nem a párbeszédek vagy a monológok) mind telibe találnak semmitmondóságukkal; a jelmezek/kosztümök (de még az ételek tálalása is) gyönyörűen adják vissza az abszurdumot, és az operatőri munkát is csak dicsérni tudnám. És most érek el a DE-ig, és ez egy elég nagy de, ugyanis a filmnek nincs egy követhető cselekménye, mintha ugyanaz ismétlődne (egyébként néha ismétlődik is), nem jutunk el A-ból B-be, miután mondjuk az első tíz perc után megértettük az üzenetet, hogy akinek pénze meg kapcsolatai vannak, az bármi disznóságot meg tud úszni. Persze lehet, hogy nem is kell ide sztori, mert akkor a Winwin mondjuk egy befektetési alapokról szóló Trainspotting vagy Fight Club lenne, így meg egy egyedien különleges abszurd lett belőle, amely részeiben nagyon szerethető, de egészében emészthetetlen számomra.



bpe15:34, 2017. június 08.
Kötelező: Egy asszony élete (Une vie)
francia-belga dráma, 119 perc

Egy 1800-as évek első felében játszódó kosztümös film, Guy de Maupassant-regényből? Normális körülmények közt lasszóval sem lehetne elrángatni engem erre. De ha már a TIFF-en van, megér egy próbát, különben is pont jó arra, hogy kizökkentsen a ritmusból. Az első tíz perc után szörnyen bántam, hogy hagytam magam rábeszélni, de aztán történt valami. Nehéz megfognom, hogy pontosan mi, de teljesen beszippantott a film. Valószínűleg a színészi játék visszafogottsága, a folyamatos enyészet érzetét hozó díszlet és a mindig jól időzített kihagyásokkal operáló, a túlcsorduló érzelmektől megkímélő filmszerkezet összességében kellene keresni a választ. Az Egy asszony élete egy szenvedéstörténet, de nemesi eleganciával elmesélve.



bpe12:46, 2017. június 08.
Jó, de nem mindenkinek: Vonat Busanba (Train to Busan)
dél-koreai horror, 118 perc

Talán túlzás azt állítani erről a filmről, hogy megreformálja a zombifilm műfaját, de hogy némi frissességet visz bele, az tagadhatatlan. A Vonat Busanba egy jó kis adrenalinbomba egy vonatról, amely a zombiapokalipszis kirobbanásakor indul egy biztonságosnak tűnő városba, rajta a túlélésért küzdőkkel (egyre kevesebbel) és zombikkal (egyre többel). És persze a túlélésért nemcsak a zombikkal, hanem néha egymással is meg kell küzdeniük az embereknek, és nyilván ettől válik érdekessé az egész, mert a filmnek sikerül elérnie, hogy tényleg érdekeljenek bennünket ezek a sorsok, szurkoljunk nekik vagy éppen ellenük. Horror-rajongóknak kötelező.



k.á.17:18, 2017. június 07.
Jó, de nem mindenkinek: Éjszakai élet (Nocno zivljenje/Nightlife)
A Nightlife a talán legismertebb szlovén rendezőnek, Damjan Kozolének a legutóbbi filmje. Klasszikus kriminek indul, de aztán lassan átformálódik valami szociológiai-családi dráma hibriddé, pszichodrámává. A történet szerint egy ügyvédet egy éjszaka véresen, kutyák által összemarcangolva, meztelenül találnak az utcán, miközben az orvosok kétségbeesetten próbálják megmenteni az életét, addig a feleség (Pia Zemljic) megpróbál a szégyen ellen harcolni, a férj mellett ugyanis találtak egy dildót. Korrupció, kisstílű rendőrök, amitől nem hiszed el, hogy Szlovénia már nem a Balkán része. Miladin Colakovic operatőr éjszakai felvételei feszessé teszik a történetet, amely olyan lassan alakul, mint a folyton átgördülő vonatok, amiknek azóta is keresem a jelentését.



k.á.16:26, 2017. június 07.
Nézhető: Kisvárosi gyilkosok (Small town killers/Dræberne fra Nibe)
dán vígjáték, 90 perc

Hát amolyan majdnem jól sikerült, fekete humorral fűszerezett dán vígjáték, aki nem akar nagyon gondolkodni, és megelégszik azzal, hogy mérsékelten vicces, vagy rosszul hajlik abszurdba, annak kifejezetten be is jöhet. Edward és Ib megunják a szexmentes életet, és mivel a válással elmenne a fél vagyonuk, ezért egy orosz bérgyilkost fogadnak fel, csakhogy miután ezt a feleségek megtudják, ők is felbérelnek egy angol öreg hölgyet. Tisztára hidegháborús helyzet lesz ez, a nemzetekről való sztereotípiákra való rengeteg utalással, szalszával és néhány gyilkossággal. A történet azonban kicsit erőltetett, klasszikusan műfaji film, az előnye, hogy nem amerikai.

Nézhető még június 7-én, A Iulius Mallban található Cinema City 4-es termében 20:00 órától.



bpe16:11, 2017. június 07.
Jó, de nem mindenkinek: Nedves álmok (Wet Dreams)
Az 1974-ben készült holland erotikus/pornografikus szkeccsfilmet mindenképpen szeretném ajánlani (annak ellenére is, hogy többet nem vetítik), de nem igazán tudom, hogy kinek. Erotikus filmnek ugyanis túl artsy, art filmnek nem elég art, meg hát a hetvenes évek óta azért változott az erotikához való viszonyulásunk is. Ezzel együtt a helsinki Viva Erotica szelekciójában bemutatott film valamiért mégis megfogott. Talán mert korlelet, talán mert olyan típusú leleményességgel találkoztam benne, amiről nem hittem, hogy létezik a műfajban? Egyébként a rövid epizódok közt van némafilm-paródia, kizárólag szuperközeliekből álló etűd, foghíjas főszereplős rendes kis sztori, animáció, és teljesen elvont agymenés is, az epizódok változatossága és rövidsége miatt pedig még csak nem is unalmas.

(A Viva Erotica fesztiválról hamarosan olvashattok még a Transindexen)


k.á.15:38, 2017. június 07.
Jó, de nem mindenkinek: A vérben (I Blodet/In the Blood)
Dán dráma, 105 perc

Rasmus Heisterberg nem számít induló alkotónak a dán filmművészetben, számos sikeres film forgatókönyvét, szövegkönyvét készítette már el, viszont ez az első saját nagyjátékfilmje, és igencsak ígéretesre sikerült. A vérben orvostanhallgató egyetemistákról szól, akik nem érzik jól magukat kapcsolatokban, Koppenhágában, a bőrükben sem, amikor nem vizsgáznak, akkor a műtéshez használt alkoholt lopják el, berúgnak és partiznak, közben görcsösen kapaszkodnak a másikba, kiakadnak, ha a másik nem teljesíti az elvárásokat, és azt hiszik, egy bolíviai humanitárius tanulmányút majd megoldja a válságot. Heisterberg filmje az elmagányosodott, kiüresedett generáció egyfajta sajátosan elégikus bemutatása, néha Godard-os dialógusokkal, fantasztikus természeti víziókkal.

Vetítik még szombaton, június 10-én, 20:30-tól a monostori Dacia moziban.


bpe11:47, 2017. június 07.
Kötelező: A parti (The Party)
brit fekete komédia, 71 perc

Sally Potter fekete-fehérben forgatott, rövid kamaradrámája a legjobb 71 perc, amit az idei TIFF-en kaphatsz. Remek karaterek, hihetetlelnül jól kitalált kapcsolatok és konfliktusok, meg persze a brit színjátszás néhány nagyon nagy neve. Nem akarjuk lelőni a sztorit, de ha csak egy filmre lenne időtök az idei kiadáson, mindenképp ez legyen az. Már csak azért is érdemes megnézni, hogy hogyan játszik el Cillian Murphy egy Antonio Banderas-karaktert.



bpe11:39, 2017. június 07.
Jó, de nem mindenkinek: Politika, használati útmutató (Política, manual de instrucciones)
spanyol dokumentumfilm, 115 perc

Az utóbbi pár évben igencsak megváltozott Európa politikai térképe, sorra tűntek fel és értek el (többnyire rövidtávú) sikereket új pártok, amelyeknek sikerült kimozdítaniuk a szavazókat a jobb-bal dichotómiáról. Ezek közül az egyik legérdekesebb a spanyol Podemos, amelynek első másfél évéről készített dokumentumfilmet Fernando Leon de Aranoa. A filmnek két nagy erénye van: az egyik, hogy a rendező idejében felismerte, hogy itt valami nagyon izgalmas új dolog születik, így szinte már a megalakulástól rákapcsolódott a pártra, és dokumentálni tudta a parlamenti választásokig tartó útjukat. A másik nagy erénye – ami egyben kissé hátránya is –, hogy belülről mutatja meg a folyamatokat, a párt két legerősebb arcát emelve az előtérbe, így egy olyan szempontrendszer ismerünk meg, amelyre kívülről nézve nem lenne esélyünk. Hogy mi ebben a hátrány? Azok számára, akik nincsenek legalább valamennyire tisztában a politikával úgy általában, és a spanyol politikával speckó, hiányzik a kontextusba helyezés. Nem tudjuk meg azt sem, mit gondolnak például a többi párt vezetői és hívei a Podemosról. Szerencsére a belső harcok és konfliktusok oldják ezt az egyoldalúságot, izgalmat visznek a filmbe, és pont emiatt nem érezzük propaganda-ízűnek. Politikusoknak, illetve a politika iránt érdeklődő, de a politikumból kiábrándult embereknek kötelező.

Ha igyekeztek, szerdán 15 órától még elkaphatjátok a Studházban, és bónuszként Dacian Ciolos volt miniszterelnökkel lehet beszélgetni a film után.



bpe10:57, 2017. június 07.
Kötelező: A belgák királya (King of the Belgians)
belga-holland-bolgár vígjáték, 94 perc

A belgák királya egy szinte tökéletesre sikerült közönségfilm, amely azonban bőven tartogat élvezetes pillanatokat azok számára is, akik többre vágynak, mint egy tucatfilm. Kezdésnek mindjárt azt, hogy ez egy dokfilmnek álcázott fikció, ugyanakkor egy – a kötelezőnek számító klisék ellenére is – remekbeszabott balkáni roadmovie, meg egy fejlődéstörténet is. És akkor még nem is beszéltünk a politika és diplomácia játékszabályainak bemutatásáról, nevetségessé tételéről meg perze felrúgásáról.




bpe10:53, 2017. június 07.
Nézhető: A szerelem minisztériuma (Ministry of Love)
horvát-cseh-szlovén vígjáték, 103 perc

A szerelem minisztériuma leginkább egy kihagyott lehetőség, egy igazán jó ötlet középszerű megvalósítása. Egy fiatal biológus hivatalnoki állást kap, feladata kideríteni, hogy a hadiözvegyek jogosultak-e az özvegyi nyugdíjra, ugyanis ha már több mint három éve együtt élnek valakivel, elveszítik azt. Kresónak gyakorlatilag embereket kell megfosztania megélhetésüktől, és ez jó alap lehetne mind egy komoly drámához, mind egy fergeteges vígjátékhoz, mind egy romantikus filmhez, de ez valahogy egyik sem lett.




bpe10:50, 2017. június 07.
Nem ajánljuk: A dzsungel törvénye (La loi de la jungle)
Francia vígjáték, 100 perc

Lehet, hogy a Comedy Clujon elcsúszna ez a filmecske, de a TIFF-nek kicsit kevés ez a komédia és paródia közt mozgó, érdekes alapszituációból induló, de a banalitásba átcsúszó valami. Nem mondom, hogy nem nevettünk, de volt úgy, hogy inkább kínunkban.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS