2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Open Stage: akiknek csak úgy jönnek a poénok

kérdezett:Fülöp Noémi 2009. december 02. 16:39, utolsó frissítés: 19:12

A csíkszeredai srácok székely humora nem csak Erdélyben, de Magyarországon is kelendő. Utánanéztünk, hogyan készül.



Ha azt mondod egy asztaltársaságban: Aranka, szeretlek, a nevetés garantált. A zeneparódia mondhatni, az Open Stage társulat névjegyévé vált – kevesebb, mint két év alatt két és fél millió néző volt rá kíváncsi a Youtube-on, és szerepel a társulat első, Romániában kiadott lemezén, majd a második, Magyarországon megjelent CD-n is.

A társulat két tagja: Lung László Zsolt és Kozma Attila Csíkszeredában él - arról kérdeztük őket, hol és hogyan születnek az Open Stage poénjai.


Eszetekbe jutott a nevelő szándék, amikor elkezdtetek zenei paródiákat gyártani?


Lung László Zsolt: - Nevelő szándék semmiképp nem volt bennünk, vagyis én nem éreztem ilyet. Számtalan rádióreklámot készítettünk együtt az évek során, az interneten ezeknek hihetetlenül nagy sikerük volt, és ennek kapcsán rátértünk a zenei paródiákra is.

Elszomorítóan sok gagyi dal pörgött a rádiókban, tehát volt, miből inspirálódni – nem akartuk kihagyni a lehetőséget. Ezek stílusparódiák, és főleg a toplisták élén csüngő értelmetlen slágerek butaságait nagyítják fel. Persze vannak kivételek is – de szerintem nem kell ezt részletesebben ecsetelni, aki ismeri, az tudja, hogy ezek a dalok mit céloznak meg.


Kozma Attila: - Konkrétan nem, aztán lehet, hogy időközben efelé is alakult a dolog. Jóformán a magunk szórakoztatására kezdtük el csinálni, aztán ez lett belőle. Remélem, időközben kialakult egy jellegzetes “székelylendes” stílus is.

Szerintem senkit sem lehet átnevelni erre vagy arra a stílusra, zenei műfajra: mi csak egy képet mutatunk arról, hogy miként vélekedünk erről vagy arról a zenei irányzatról. Ahogyan mondani szokták: mindenkinek igaza van.


Egy rólatok szóló blogbejegyzéshez kommentelte valaki, hogy szerinte nem volt jó ötlet CD-t kiadni, mert ez a műfaj élőben jobban működik.

L. L. Zs.: - A CD manapság nem kimondottan jó biznisz, az előadóknak semmiképp nem – esetleg a nagy zenekaroknak. Nekünk, akik egy kisebb piacon mozgunk, anyagilag rossz befektetés, viszont nagyon jó referencia. Tudjuk, hogy az interneten fogy a legjobban, de őszintén, minket nem zavar, ha valaki letölti a lemezt. Csak örülni tudunk, ha kíváncsi rá, és veszi a fáradságot, dolgozik azon, hogy megkapja – ezt amúgy sem lehet megállítani, akkor meg minek stresszeljük magunkat fölöslegesen?

A lényeg, hogy a koncerteken, előadásokon szeressék, amit csinálunk. Amúgy nagyon sokan vannak olyanok is, akiknek fontos, hogy dedikált Open Stage lemezük legyen. A CD-nek is megvan a maga varázsa, ha az igényesen van megcsinálva – mi erre törekszünk, és a jövőben sem lesz ez másként. Ha valaki azt hinné, hogy mi ebből kegyetlenül meggazdagodtunk, nagyot téved. Hogy ez a műfaj élőben jobban működik? Lehet, de én a stúdiómunkákat is nagyon szeretem.


K. A.: - Az az ő baja. Nem mindenki nézi az interneten a "legújabb hülyeségeket", és a potenciális megrendelőnek sem mondhatom azt, hogy nézze meg a Youtube-on. A CD egyben névjegykártya is, ajánlólevél, egy tárgy is egyben, amivel "hazavihetnek" bennünket. Ráadásul fellépéseken nem mindig lehet visszaadni a dalok hangminőségét úgy, mint a stúdióban. A CD kell, még ha anyagilag nem is feltétlenül jövedelmező.


Számítotok arra, hogy előbb-utóbb száz százalékban meg tudtok majd élni az Open Stage-ből?

L. L. Zs.: - Mindig arra törekszünk, hogy minél jobbak legyünk, minél igényesebb munkát adjunk ki a kezünkből. Mi sok mindenre számítunk, de az már a jövő titka, hogy ezekből mit kapunk meg az égi angyaloktól. Én őszintén annak örülök, hogy még nagyon sok ötlet van papíron, amit meg akarunk valósítani, és inkább arra számítok, hogy ezeket az évek során meg is fogjuk valósítani.

K. A.: - Miért ne? Tőlünk függ, hogy mit írunk, hogy minőségi szórakozást tudunk-e nyújtani az embereknek. Mindkettőnknek vannak tervei az Open Stage mellett is, aztán hogy miből lehet száz százalékban megélni, az majd kialakul.


Néhány hónapja azt nyilatkoztátok, egy ideig nem vállaltok szerepet színházban.

L. L. Zs.: - Ez szerintem még annál is régebb lehetett, 2008 őszén döntöttünk úgy, hogy azt az évadot már nem kezdjük el. Választani kellett, ugyanis az Open Stage programját nem tudtuk egyeztetni a Csíki Játékszín próbáival, játékrendjével.


A 2009-2010-es évadban már mindketten vállaltunk két-két szerepet, ami nem zavar be, hiszen az Open Stage életében ez a stúdiózás időszakára esett, amikor a dalokat, jeleneteket írjuk. A nyár nagyon zsúfolt volt, és most sem panaszkodhatunk – tehát nem árt, ha néha egy kicsit pihenünk, vagy legalábbis lazábbra vesszük.

K. A.:
- Egészen pontosan 14 hónapja, ez azért több mint egy év. A színház kell, örülünk minden felkérésnek, és ha valaki attól lát valami extrát egy előadásban, hogy mi játszunk benne, az külön öröm.


Egyre több magyarországi tévé- és rádióműsorban szerepeltek, emellett sokszor felléptek élőben is a határon túl. Mi jelentette számotokra az áttörést a magyarországi közönségnél?

L. L. Zs.: - A „jútúb”-nak volt ebben nagy szerepe. Aztán az első két-három meghívás után jött a többi is. Volt, amit elvállaltunk, volt, amit nem – jó tapasztalatok ezek...


K. A.: - Youtube, egyértelmű. A magyarországi média csak nyomokban korrekt – most nem mondom meg, hogy melyik nem az. Mi is meg kellett tanuljuk, hogy mit szabad elvállalni. A tapasztalat az, hogy a média igyekszik téged kihasználni és keveset, vagy éppenséggel semmit sem fizetni.

Mi már hálistennek túl vagyunk azon, hogy megetessenek minket azzal, hogy micsoda lehetőség nekünk ebben vagy abban a kereskedelmi tévében fellépni a semmiért. Senki ne dőljön be ennek: értékeld mindig a munkádat, még akkor is, ha "csak" útiköltséget van képed kérni.


Szükség van arra, hogy a magyarországi közönség igényeihez alakítsátok a műsorotokat?

L. L. Zs.: - Vannak olyan pillanatok, amikor bizonyos jeleneteket nem játszunk el, mert nem lenne érthető. Ha átírnánk, akkor meg nem lenne élvezhető. Magyaroszágon a dalokat szeretik inkább, a Zöld Pardon-ban mindig jó koncertek sikerültek – és ahol 2000 ember énekel, ott nem tud megélni a próza.

K. A.: - Van, amikor megéri, például a Zöld Pardonért, ott "zenekarként" ismernek minket, a prózánkat pedig alig. Leginkább a Dumaszínház dühít fel ezen a téren: ott a közönség túlságosan el van kényeztetve.


Felmerült bennetek annak a lehetősége, hogy a székely poénok tára egy idő után kimerülhet?

L. L. Zs.: - Nem vagyunk száz százalékosan ráállva erre a székely dologra, az új lemezen is nagyon sok más jellegű paródia van. Megtörténhet, benne van a pakliban, hogy ez egy idő után ki- vagy elfárad. Mások is csinálják ugyanezt, lehet, hogy az emberek belefáradnak, eltűnik a varázsa, és akkor ezt a stílust egy kicsit pihentetni kell.


Amikor leülünk egy jelenetet megírni, szituációkból és karakterekből indulunk ki, nem pedig abból, hogy ez legyen székelyes, mert akkor tuti a siker. Az a lényeg, hogy bizonyos szituációk vagy stílusok gagjét maximálisan kiaknázzuk, és azokat beillesszük a paródiánkba. Hogy erre milyen nyelvezet kerül majd rá, az kiderül a próbán, amikor elkezdünk improvizálni – a lényeg, hogy hiteles legyen.

K. A.: Remélem, vagyunk annyira bölcsek, hogy ezt időben észrevegyük, és ne csináljunk hülyét magunkból. De itt nem csak a székely poénokról van szó, hanem a poénról úgy általában. Az ihlet sem jön például reggel nyolctól este fél tízig egyfolytában: ennek is van egy "kiváltó" mechanizmusa. Ha a szerkezet megkopik, le kell állítani egy időre.


Mennyi a spontaneitás és mennyi az előre eltervezettség ebben a munkafolyamatban?

L. L. Zs.: - Változó: van, amikor a spontaneitásra bízunk mindent, és van, amikor a tudatos, előre kitalált dolgokat helyezzük előtérbe. Az Elfáradt Bohóc című versünket, ami a második lemez záróakkordja, nem írtuk le. Volt pár dolog, amit ott helyben kitaláltunk, megbeszéltük a sorrendet, és aztán – ami jött. Rengeteget improvizálunk, ami jó, megtartjuk, ami nem, azt is, de azt csak magunknak.


Van, amikor együtt, van, amikor az autóban, utazás közben találunk ki dolgokat, amiket leírunk egy papírra, és abból lesz egy dal vagy egy jelenet. Ez úgy jön... Nincs előre eldöntött „dalkitaláló” napunk.

K. A.: Mindennek a tudatos munka az alapja, amit egy kezdeti spontaneitás indít el. Leírunk valamit, aztán újra átnézzük, hogy tényleg tudunk-e ismét röhögni rajta. Kell az anyagot érni hagyni, és ugyanígy van az előadásokkal is. Mi már kétmiliméteres mozdulatokból is értjük egymást Zsolttal.


Milyen fellépésekre készültök éppen – és mire számíthat a közönség az új lemezen?

L. L. Zs.: - December kilencedikén a budapesti Zöld Pardonba, a szeparéba készülünk egy koncerttel, reméljük, jó buli lesz – mint mindig. Nyolcadikán a rádiókabaréban (az MR1 Kossuth rádió szilveszteri műsorának felvételén, szerk. megj.) lépünk fel: ez egy jó lehetőség, olyan dolog, amit nagyon szeretünk. Aztán következnek az ünnepi fellépéseink Győrben meg egy-két helyen, majd a szilveszter.

Ezzel párhuzamosan nekifogtunk az új lemeznek, januárban kezdődnek el a stúdiómunkák. Ha minden jól megy, és a tervek szerint haladunk, egy DVD-t is csatolunk a CD-hez – ez óriási meló, óriási szervezés kérdése. Azt reméljük, hogy tavaszra, nyár elejére elkészül.

K. A.: Ezenkívül én még tervezek külön fellépést két sílécre, és megtanulok síelni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS