2021. március 9. keddFranciska, Fanni
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Társadalmi szelep a sepsiszentgyörgyi Magma kortárs kiállítótér

Bakk-Dávid Tímea kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2010. május 26. 14:36, utolsó frissítés: 2010. május 27. 11:01

A tanítvány mindig meg kell tagadja a mestert, rivalizálástól sem mentes a képzőművész-generációk közti viszony. #b#[interjú]#/b#


A befogadókészség fizikai feltételei adottak: mindössze két lépcsőfoknyira a Sepsiszentgyörgy központjában sétálgató járókelőtől vagy turistától, a felújított Bazársor sarkán nyílt meg áprilisban a Magma kortárs képzőművészeti kiállítótér. Ezzel kvázi hároméves folyamat zárult le, hiszen Vetró Barnabás és Kispál Attila 2007-ben kezdeményezte a kiállítótér létrejöttét; „kiáltványukban” úgy fogalmaztak, a Magma nem a Gyárfás Jenő Képtár ellenében, hanem kiegészítésére jöhetne létre.



A kezdeményezés egyébként a regionális, sőt romániai képzőművészeti centrumként aposztrofált városban nem újkeletű, hiszen húsz éve még működött Sepsiszentgyörgyön kortárs kiállítótér, ám azt a kilencvenes évek elején fölszámolták.

A kiállítótér intézményes kapcsolatokon keresztül a tradicionálisabb művészeti ágakhoz, a tárgyi örökséghez is kötődik, hiszen „anyaintézménye” a Székely Nemzeti Múzeum. Az épület tulajdonosa a Kovászna Megyei Tanács. A kezdeményezők – Vetró Barnabás (Baji), Kispál Attila (Kispi) és Kispál Ágnes Evelin (Cinka) – egyesületet alapítottak, amely éves finanszírozást kap a megyei tanácstól fizetésekre, programjaik egy részére, ugyancsak az önkormányzat fizeti az épület fenntartási költségeit is. Pályázatokból igyekeznek pótolni a költségvetést.


Némiképp önmagának ellentmondó fogalomnak tűnik a kortárs képzőművészeti hagyomány, pedig egy olyan városban, ahol most is képzőművész-generációk élnek, alkotnak, vitáznak egymással, minimum kötelező viszonyulni a pár évtizedes irányvonalakhoz, a Baász-örökséghez, az AnnART-fesztiválokhoz. Mester és tanítvány-viszonyról, tervekről, az aktuális kiállításokról beszélgettünk a Magmát elindító fiatal művészekkel, valamint a kortárs képzőművészet „nagy öregjével”, Ütő Gusztávval, az Etna Alapítvány elnökével.





Cinka: – Az év azzal kezdődött, hogy Baji apa lett, onnantól nagyon felpörögtek az események, és egyszercsak azon vettük észre magunkat, nyílik a kiállítótér.

Baji: – Igazából ezt még meg sem tudtuk ünnepelni, félre van téve néhány üveg bor, amit tavaly kaptunk ajándékba, s amit a kiállítótér megnyitására tartogattunk. Még nem tudtuk meginni. Egymást érik a tennivalók. Ami még nincs meg: a világítás egy része, fönt ideiglenes világítás van még, lent most szerelik a Kovászna Megyei Művelődési Központ adományát képező, komolyabb világítástechnikát. Még van egy tér, amit az irodánknak szántak, végül nem tudni, megkapjuk-e, vagy valami más kerül oda.





Elvárásaitoknak megfelelően alakul a látogatottság?

– Nem számítottunk ilyen nagy látogatottságra. Az első kiállítást 3 hét alatt több mint ezren látták, ami Szentgyörgy-viszonylatban nagyon jónak számít. Kétszer is meghosszabbítottuk a nagy érdeklődésre való tekintettel. Külföldiek is jönnek, és más megyékből is érkeznek. Magyarok, románok, Ausztráliától Brassóig. Természetesen angolul és románul is tartunk tárlatvezetést, háromnyelvűek a print anyagok is.


Hogyan áll össze az idei program?

Baji: – Egyelőre őszig készítettük el a végleges tervet, ami a szórólapokon is látható – a nagyobb kiállítások a pályázataink sikerétől függnek. Mikor három éve elkezdtük a munkát, nagyon sok ötlet összegyűlt. Most már ott tartunk, hogy a saját ötleteink mellett kapunk ajánlatokat másoktól is. Tegnap írt például egy neves thaiföldi médiaművész, elküldte a portfólióját, hogy szeretne kiállítani. Nem tudom, honnan értesült a Magmáról, de nagyon jól esik, hiszen olyan helyeken állított már ki, mint a ZKM Linzben, ami egy médiaművészeti etalon, de egész Európában, Ázsiában, meg az Egyesült Államokban is.



A kiállítótér melletti Tein kávézó találkozóhely, ahol egy tea vagy sör mellett ki- és megbeszélhetik problémáikat a képzőművészek is – akikből rossznyelvek szerint lassan minden négyzetméterre jut a városban. Mesterek és tanítványok kölcsönösen csipkelődő, de családias és baráti beszélgetése alakul ki annak kapcsán, hogy is van ezzel a generációk közti, rivalizálástól sem mentes viszonnyal.

Ütő Gusztáv: – Nagyon érdekes az együttműködés az Etna alternatív művészeti csoport, az Etna Alapítvány, a Háromszéki Akcióművészek Társasága (HAT) és a Magma mint újonnan létrejött egyesület között. A nevekből is látszik ez, az Etnának volt az Eruptio rendezvénye, következik a Magma – ezek átvitt értelemben mind társadalmi szelepek. A társadalmi feszültségeket levezető szelepekként funkcionáltak az AnnART fesztiválok is.

A Magmával való együttműködésünk eredménye a Mester és tanítványa sorozat, melynek keretében régi barátaimat hívtuk meg egy-egy fiatal tanítványukkal. 20 év nyitott és szabad megnyilvánulási lehetőségek során szerzett, valamint az azelőtti, tiltott, de búvópatakként működő kapcsolatrendszeremet használjuk.

A fiatal mindig meg kell tagadja a mestert, túl kell haladnia. Volt egy tervezetem, hogyan működjünk együtt, és a fiatalok nagyon jogosan azt mondták, ez az ő bulijuk, ne szóljak bele. Aztán ahogy az idő eltelt, lassan közel engedtek...

Cinka: – Mi nem utasítottuk el az együttműködést, csak azt, hogy egyetlen szervezet legyen, és annak égisze alatt szervezzük a dolgokat.
Ü.G.: – Én akkor arról beszéltem, hogy egy erősebb, jobb megnyilvánulás vagy archívum jöhetne létre közös erővel. De be kell látnom, hogy a mestert – ismét elmondom – a tanítványai meg kell haladják, és egy verseny alakul ki. Nem is arról van szó, hogy egy tárgyat, például egy plakátot birtokolni akarunk. Egy olyan professzionális központot, archívumot kellene létrehozni, amely kutatható. Így szétdaraboljuk. Ám így is működhet, hiszen amiből két példány van, azt két helyen kell tárolni, hiszen ha az egyik leég, a másik helyen még megvan...


Ha jól értem, itt akkor egyfajta konfliktushelyzet van a két külön archívum miatt?

Ü.G.: – A Magma archívuma jó, hogy létrejött, nem konkurense az Etnának, ők ragaszkodnak hozzá, hiszen ez a sajátjuk. Megszülsz egy bubát, az a tied, a te gyermeked, bármi rosszat tesz, mindig véded, ez természetes. Ha a Magmát kipréselték magukból, ez az ő gyermekük. Én szemlélem, és ha kérik, segítek. De megtanultam, hogy ne tolakodjak, és azóta nagyon jó együttműködés zajlik.

Sokan jegyzik meg némileg irigykedve Kolozsvárról, Nagyváradról, hogy itt a különböző generációk között milyen jó hangulat, építő jellegű együttműködés zajlik. Pont azért, mert Baji, Cinka vagy Kispi őszintén megmondja, amit gondol, s ezeket összevetve mindig jobb dolog jön létre, mintha diktatórikusan csak egyvalaki határozna el valamit.

Cinka: – Jó, ha vannak feszültségek, ha mindenki mindig egyetért, az langyos víz. A célunk valóban az volt a külön egyesülettel, hogy több lábon álljon a helyi kulturális élet. Mi inkább a képzőművészetre fókuszálunk, míg az Etna a performanszra specializálódott.


Van-e élő kapcsolata a háromszéki akcióművészeknek a hasonló romániai csoportosulásokkal?

Ü.G.: – Az a gond, hogy mivel nem jövedelmez – azaz nem festesz meg egy képet és holnap eladod, nem objektuális művészet, nem mutat föl tárgyi eredményt –, nagyon sokan kipróbálták, de abba is hagyták. Nem nagyon van, akivel kapcsolatunk legyen. A HAT talán egyedüli akcióművészeti csoportosulás az országban. Időszakosan Bukarestben vagy Temesváron egy-egy fiatal elkövet akciót, illetve most, hogy Nagyváradon tanítok, az akcióművészet kurzusom hatására néhányan kipróbálják, de nem nagyon fogják művelni. Sokan furcsállták már a kilencvenes években, hogy honnan ez az energia, amivel a Szent Anna-tói fesztivált szerveztem, mert elég pénz nem jött a rendezvényre, sőt a nyári tanári fizetésem is mindig odalett. A végére még a volt feleségem is otthagyott, mert megelégelte.


Mennyire próbáltátok bevonni a legfiatalabb generációkat?

Baji: – Látogatóként és alkotóként is. Tárlatlátogatást vezetünk, csoportokban érkezhetnek a diákok. Figyeljük az egykori és jelenlegi diákok ténykedését, és adandó alkalommal ajánlatot fogunk tenni azoknak, akiknek munkáiról úgy gondoljuk, ebben a térben jól működnének.

Ü.G.: – Úgy vettem észre, hogy aki érdeklődik, magától is tesz lépéseket. Bevett gyakorlatom mindig, mikor a képtárban vagy most már itt a Magmában újabb kiállítás nyílik, hogy elhozom a diákokat, nemcsak képzőművészeti osztályokból, és értelmezni próbáljuk a műveket. Azért sántít az ifjabb generációk bevonása, mert egy-egy képzőművészeti osztálynak csekély egyharmada vagy egynegyede akar művész lenni, a többiek műkedvelőként panganak. A művészet annyira nem tanítható, és meg sem becsülik ezt az ingyen kapható tudást, míg a középkorban az inasnak el kellett lopnia a mesterséget.

Baji: – Szoktam lesni az embereket, a reakcióikat, ahogyan mozognak a térben. A fiatalok érzik magukat a legotthonosabban. Nem feszültek, felszabadultan elemzik a munkákat.

Cinka: – Egyelőre próbálunk minden napi- és hetilapban, illetve online megjelenni és hirdetni a rendezvényeinket, aminek meg is van a sikere, de olyan csoportokat is bevonnánk, akik nyitottak az újra, de bátortalanabbak.

Baji: – Nemcsak szakmabeliek jönnek, becsöppen a járókelő is. Nagyon sokféle nézővel szóba álltam már, olyannal is, aki kerek-perec megmondta, neki nem tetszik, nem érti. Elkezdünk beszélgetni a művekről, az alkotókról, és úgy látom, hogy ez jó. Senki nem ment el úgy innen, hogy azt mondta, nem tér vissza a következő kiállításra.



Ü.G.: – A közönségnevelés egyébként már a hatvanas években elkezdődött Sepsiszentgyörgyön. Míg mondjuk Mattis-Teutch magányosan dolgozott a műtermében, Hervay Zoltán 1965-ben a Székely Mikó Kollégium dísztermében megszervezte az ott végzett képzőművészek kiállítását. A hetvenes években Deák Barna, Deák M. Ria és Kiss Béla folytatták, majd Baász Imre indította el a Zenélő képek sorozatot. Ezt folytatta az AnnART fesztivál is, akkor szerveztük, amikor a búcsú is volt, tömegek láthatták a performanszokat. A Medium kiállítások pedig mindennek a világszintű koronája volt.

Ezen előzményekhez szervesen kapcsolódik a Magma Egyesület tevékenysége, akik nem kis erőfeszítéssel megszerezték ezt a teret, ahova sokkal többen lépnek be, mint az emeleten lévő képtárba. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy a Magma kiállítótér konstans nézői a taxisofőrök, mert itt a megálló. Komolyra fordítva, belépnek beavatatlanok is, akikkel nagy türelemmel kell beszélgetni. A Magma képzőművészeti missziót teljesít.


Tervezitek felvenni a kapcsolatot hasonló kortárs kiállítóterekkel?

Baji, Cinka: – Például a bukaresti pplus4-gyel alakítanánk ki partnerséget, illetve a temesvári Simultannal.


Alkotómunkára marad időtök?

– Nem igazán, főleg szervezéssel foglalkozunk. Reméljük, ha az elején belehúzunk a dolgokba, idővel több szabadidőnk lesz.

Ü.G. – Ahogy nézem, a fiatalok is szinte ugyanazokat a hibákat fogják elkövetni, mint 1990-99 között én magam. Zajlik a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti élet a javából, annyi irányzatot vonultatunk föl, hogy egy főváros is megirigyelhetné, nagyon jó rendezvények vannak, ugyanakkor egy-két ember áldozata lesz ennek.

Baji: – Guszti tanítványai közül sokan kaptunk egy ilyen "fertőzést"...
Ü.G.:Estefán Arnold Bukarestben, Kozma Levente Temesváron, Váncsa Domokos Írországban, Kerezsi Nemere Budapesten, Balázs Zoltán Nagyváradon, Daczó Enikő, Péter Alpár és Éltes Barna pedig itthon – mind a szentgyörgyi művészeti iskolából indultak. Az alkotás melletti szervezőmunka jó is és rossz is, rámehet a családi élet. Kispiék esete pozitív példa, férj-feleségként mindketten ugyanebben a közegben mozognak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS