Egy értelmes megoldás?
Fülöp Noémi 2010. június 01. 09:54, utolsó frissítés: 09:54Jörgen Bergmark svéd rendező arra keresi a választ: ki lehet bírni, ha válás helyett összeköltözöl a házastársad szeretőjével és a szerető házastársával?
Szabad nevetni, de ne próbáljátok ki ezt otthon – ad használati utasítást a Det Enda Rationella (Egy értelmes megoldás) című filmhez Jörgen Bergmark rendező. A főszereplőkkel: két, ötvenes éveikben járó svéd házaspárral már az első percekben megismerkedünk – a férjek együtt dolgoznak egy papírgyárban, ősidők óta barátok, Erland pár éve lebeszélte Sven-Eriket az öngyilkosságról.
A feleségekről kevesebbet tudunk meg: May és Erland régi páros, May nagyon visszafogott, elegáns asszony. Karin, Sven-Erik felesége kissé problémásabb eset – frissen került a társaságba, a többiek alig tudnak róla valamit. Ez a kevés azonban már elég ahhoz,
hogy Erland és Karin percek alatt egymásba szeressenek.
Bujkálás, rajtakapás és válás helyett azonban Erland racionális megbeszélést javasol. Négyen ülnek egy asztal körül, a két megcsalt fél őszintén elkeseredett, a két megcsaló azonban úgy tűnik, nem gondolja teljesen komolyan a bűntudatot. A végeredmény nem hétköznapi: a párok úgy döntenek, mind a négyen összeköltöznek Erlandék házába.
A fordulat vígjátékba illő, mégsem nevet senki teli szájjal. Ehhez tudni kell, hogy May és Erland a helyi katolikus közösség nagy tiszteletben álló tagjai, akik ráadásul házassági tanácsadó csoportot is vezetnek. Botrányról tehát szó sem lehet. És egyébként is, Bergmark elárulta, a racionális, konfliktuskerülő hozzáállás nagyon svéd dolog. Négyük közül talán May a legsvédebb – annyira higgadt, hogy az ember már várja, mikor robban.
A négy színész: Pernilla August, Stina Ekblad, Magnus Eriksson és Rolf Lassgård tehetségéről mi sem mondhat többet, mint hogy képesek az arcukról készült közelképek egész sorát megtölteni történéssel. A két nő és a két férfi bármelyikünk szomszédai lehetnének, problémáikkal pedig valószínűleg mindenki találkozott vagy találkozik majd legalább egyszer életében, aki a nézőtéren ül. Az azonosulás tehát nem hogy könnyű, de szinte elkerülhetetlen.
Az azonban, hogy kinek kell szurkolni, cseppet sem egyértelmű.
Kerek karakterek rajzolódnak ki a mozivásznon, mindegyikük a maga pozitív és negatív tulajdonságaival. Bár a leginkább Sven-Erik áldozattípus, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a történteket egyikük sem úszhatja meg szárazon – de könnyből és mosolyból nagyon gondosan kiegyensúlyozott keverék jut a nézőtérnek.
A nagy, megválaszolandó kérdés az: mennyit bír ki egy házasság? Képes bárki is elfogadni, hogy egy házat osszon meg házastársával és annak szeretőjével? Lehet egyszerre két nőt vagy két férfit szeretni? Elég erős egy, javarészt a fizikai vonzalmon alapuló kapcsolat ahhoz, hogy lenullázzon egy több évtizedes házasságot?
Hogy Bergmark filmje senkit nem hagyott hidegen, az is bizonyítja: a rendezőhöz a nézőtérről a film végén a szokásosnál jóval több kérdés érkezett. Akadt olyan is, aki az egyház szerepét firtatta a filmben (Bergmark válasza: elenyésző), de olyan is,
aki tovább gondolta volna a szereplők történetét.
Kiderült, a leggyakoribb (Kolozsváron is feltett) kérdés az: személyes élményekből táplálkozik-e a forgatókönyv? A rendező elmondta, legfeljebb annyiban, hogy Jens Jonsson forgatókönyvíróval mindketten feltették maguknak a kérdést: hogyan lehet kezelni azt, ha a párkapcsolatban élő embernek valaki más is megtetszik?
„Ebben a kultúrában vagy szingli valaki, vagy párkapcsolatban él. Sok ember számára azonban ez a választási kényszer nem elfogadható” - fogalmazott Bergmark. Aki egyébként azt is elárulta, nem ítéli el a torrentezőket abban a helyzetben, amikor a rendezők egyik gondja megtalálni a közönséget filmjeik számára. „Nem kriminalizálhatom a saját közönségemet” - mondta a rendező. A hivatalos engedélyre annál is inkább szükségünk lesz, hogy a filmet többé nem vetítik a fesztiválon.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!