2020. szeptember 28. hétfőVencel
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Donata Wenders: minden fénykép ajándék

Fülöp Noémi 2010. június 04. 09:16, utolsó frissítés: 09:16

A fotográfus szerint a nők gesztusaikban, beszédükben, mozgásukban, a férfiak inkább munkájukban, alkotásaikban fejezik ki magukat.


Donata Wenders csipkeruhájában, kontyával és vérpiros rúzsával maga is festői jelenség. Rendhagyó tárlatvezetését kolozsvári fotókiállításának megnyitója előtt azzal kezdi: legszívesebben portrékat fotóz, és úgy érzi, távolról sem ismeri még a műfaj összes aspektusát.


„Fontos számomra, hogy ne legyek paparazzo, tiszteletben tartsam az emberek magánszféráját. Azonban ha engedélyt kérek tőlük arra, hogy lefotózzam őket, abban a pillanatban eltűnik az a valami, amit meg szerettem volna örökíteni” - magyarázza legnagyobb dilemmáját. A megoldás akár egy újságtól is származhat, ami elrejti a fotón szereplő személy arcát. „Ajándéknak éreztem azt a fotót, mert


egy felnőtt embert láttam gyerekként belefeledkezni valamibe –


ezúttal egy újságcikkbe” - mondja. És hozzáteszi, számára minden fotó ajándék. Egy párt ábrázoló, homályos képről az jut eszébe: gyakran a túl sok éles részlet elvesz valamit a kép lényegéből, míg egy életlen felvétel többet árul el a rajta szereplő személyekről.


„A modellnek nagyon fontos, hogy biztonságban érezze magát, ebben pedig segíthet egy tárgy, ami mögé elbújhat, ami közötte és a kamera között áll” - magyarázza. Az üveg, egy fátyol vagy akár az árnyék segít abban, hogy a modell feloldódjon. „A fényképezés olyan, akár egy párbeszéd, szavak nélkül” - fogalmaz a fotográfus.


Az angol kifejezés a fényképezésre (shooting, azaz lövés) Donata Wenders szerint kissé agresszívnek tűnhet. Ennek ellensúlyozására sok időt, akár órákat is eltölt egy-egy modelljével. „Mindketten el kell engedjünk valamit – nekem el kell felejtenem, hogy jó fényképet akarok csinálni, neki pedig el kell felejtenie, hogy fényképezem” - árulja el. Donata Wenders csak fekete-fehérben fotóz:


a fényképet közelebb állónak érzi a grafikához, mint a festményhez.

„A fénykép egy apró pillanat apró aspektusát örökíti meg, ezért inkább vázlat, mint kész mű – egy festmény vázlata pedig általában fekete-fehér” - magyarázza. Képei filmre készülnek, a film és a digitális adathordozók közötti különbséget ugyanis a textil és a műanyag közötti különbséghez hasonlónak érzi.


Az egyik kép egy hosszú, széles lépcsőn haladó három bő kabátos férfit ábrázol – Donata Wenderst hangjegyekre emlékeztetik egy kottában. A fotográfus számára fontosak a modellek ruhái – elmeséli, egy divatbemutatón vette észre, mennyire megváltozik a nők testtartása, amikor magukra öltik a divattervezők kreációit. És megemlíti, Kolozsváron sokkal sokszínűbb, egyénibb összeállításokat lát az utcán, mint Németországban.

„Sokkal több nőt fotózok, mint férfit – nem mintha a férfiakat kevésbé szívesebben fényképezném – vallja be. – De míg a nők gesztusai, beszéde, mozgása nagyon sokat elmond a személyiségükről, a férfiak inkább munkájukban, alkotásaikban fejezik ki magukat. Nehéz a férfiakat megtalálni – még mindig keresem őket.”

A TIFF keretében megnyitott kiállítás július 4-éig látogatható a kolozsvári Művészeti Múzeumban (Bánffy-palota).

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS