Lucian Bernhard: a plakáttervező, akit két gyufaszál tett ismertté
Fülöp Noémi 2010. június 11. 16:42, utolsó frissítés: 2010. június 12. 12:47A német designer megreformálta a 20. századi plakáttervezést, számos logóját azóta is használják, kisebb változtatásokkal.
Egy gyári munkás egy szép napon a kezébe vett egy plakáttörténetről szóló albumot, ami annyira hatással volt rá, hogy két év múlva régi szakmáját feladva, egy berlini múzeum grafikusaként dolgozott. A történet nem Lucian Bernhard, hanem Hubert Riedel, a kolozsvári Művészeti Múzeumban megnyílt kiállítás kurátorának életéből való. „Addig nem is vettem tudomást a plakátok létezéséről” - mondta el Riedel a megnyitó előtt tartott előadásán.
Riedelnek különösen a 19. század eleji Németország egyik leghíresebb plakáttervezője, Lucian Bernhard munkássága keltette fel a figyelmét, akinek műveit éveken keresztül, autodidakta módon tanulmányozta. A Kolozsváron is látható tárlat összeállítására a németországi Külkapcsolatok Intézete kérte fel, Erdélybe pedig a Művészeti Múzeum és a Kolozsvári Német Kulturális Központ közreműködésében hozták el az eredeti nyomatokat.
„Plakátok azóta léteznek, hogy nyomtatni lehet –
mondta el bevezetőként Hubert Riedel. – Azonban nagyon kevés maradt fenn, mivel senki nem tartotta fontosnak ezeket megőrizni.” A 19. században az ipari forradalom révén lehetségessé vált tömegtermelés szükségessé tette a hirdetést, és ezzel együtt a reklámplakátot. Számos, azóta is ismert képzőművész, többek között Edouard Manet és Henri de Toulouse-Lautrec is terveztek plakátokat.
Míg azonban Franciaországban, az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában a stilizált, szecessziós stílusú plakátok váltak uralkodóvá, Németországban allegorikus díszítésekkel terhelt, nehezen érthető üzenetű plakátokkal voltak tele az utcák. A változás 1896-ban következett be, amikor egy kiállításon először mutattak be külföldi plakátokat Németországban.
Otto Fischer révén megszületett a modern német plakát-design, amit aztán Edmund Edel vitt tovább, aki a lazább párizsi stílus meghonosítója volt Németországban. Az ő tanítványa lett a 18 éves Lucian Bernhard, aki 1901-ben vakmerő elhatározásból, anyagi háttér nélkül érkezett meg Berlinbe. Neve hamar ismertté vált – egyik első terve
a kiállítás plakátján is látható gyufa-reklám volt,
amelyet később kissé megváltoztatott formában tervezett újra. Bernhard megszabadult az allegorikus díszítésektől, és létrehozta a Sachplakat (tárgyplakát) műfaját, ami minimalista, a hirdetés tárgyának ábrázolására szorítkozó plakátot jelentett. A Sachplakat a plakáttervezés reformját jelentette, és azóta is számos hirdetésen alkalmazzák ezt a stílust.
A 20. század elején Berlin és München vált a német plakáttervezés két központjává – utóbbi városban a berlinitől kissé különböző, az emberi alakot középpontba állító plakátokat terveztek. Berlin számos, gyorsan fejlődő vállalata miatt a város lakossága egy évtizeden belül egymilliónál is nagyobbra duzzadt.
Emiatt különleges, mindenki számára érthető képi nyelvezetre volt szükség: ezt hozta létre Bernhard – sokan próbálták másolni, ám keveseknek sikerült ugyanolyan magas színvonalat elérni. Számos designját, például
a Stiller cipőüzletek számára tervezett logót azóta is használják,
kisebb-nagyobb módosításokkal. Hosszasan együttműködött a Bosch gyárral, amelynek gyújtógyertyás logót tervezett – ez szintén máig is látható a gyár termékein.
A Manoli cigarettagyárnak ugyanakkor nem csak számos plakátot, hanem teljes imázst tervezett.„Ez tekinthető az első vállalati arculatnak (corporate identity), bár akkoriban még nem is ismerték a kifejezést” – mondta el Hubert Riedel. Bernhard csomagolásokat, logókat, üzlethelyiség-berendezést, sőt, épületeket is tervezett a Manoli számára. Amikor pedig a vállalat tulajdonosa 1918-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt, Bernhardot kérték fel síremléke megtervezésére.
1923-ban Bernhard New Yorkba látogatott, és mindenki meglepetésére úgy döntött: ott marad. A New York Times tulajdonosa a kiadó épületében biztosított számára stúdiót, ahol főleg beltéri tervezéssel, illetve betűtípusok (font) tervezésével foglalkozott. Utóbbiak tették ismertté nevét Amerikában is. A II. Világháború után fokozatosan visszavonult, és a képzőművészetnek szentelte idejét – egyik utolsó designja az '50-es években a Pepsi Cola plakátja volt.
A kiállítás július 10-éig látogatható.