Markó Béla: ismét vannak versek a fejemben
Fülöp Noémi 2010. szeptember 17. 16:30, utolsó frissítés: 16:41A #i#Tulajdonképpen minden#/i# című szonettkötet a szerző fél évét rögzíti naplószerűen, kevesebb pátosszal, több iróniával.
„Most ismét vannak versek a fejemben, /s ez ismét minden másnál fontosabb” – idézett Visky András író, dramaturg két verssort Markó Béla egyik szonettjéből. Korábban elmondta: a jelenlévők, Tompa Gábor a színház igazgatója, Láng Zsolt író, publicista és Hajdú Áron, a Bookart kiadó igazgatója költőként ismerték meg Markót, és költőként ragaszkodnak hozzá. Az idézet a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében hangzott el, ahol Markó legújabb, Tulajdonképpen minden című szonettkötetét mutatták be tegnap este.
Szép Gy. Bálint és Szőcs Márton hegedűjátéka, illetve Salat Lehel, Skovrán Tünde és Tordai Tekla felolvasásai tökéletes alkalmat nyújtottak arra, hogy a hallgató elfelejtse a politikust, és tudomásul vegye a költőt. A bevezető egyébként Salat Lehel ötletét és kivitelezését dicséri, a könyvbemutató pedig egy, a színház stúdiótermében tervezett sorozat első állomásának számít.
Visky András izgalmas kísérletet kínált a szonettek értelmezési, megközelítési lehetőségeként: azt, hogy az olvasó nézzen utána a versek dátumával a sajtóban Markó Béláról megjelent híreknek.
„Hátborzongató olvasata ez a könyvnek” –
fogalmazott Visky, hozzátéve, az is figyelemreméltó, hogy a szerző nem rejti el a pontos dátumokat, ezáltal önként kínálva fel az efféle értelmezés lehetőségét.
Markó bevallotta, költői pályája kezdetén szakszerűtlennek, irodalmiatlannak tartotta a versek fejlődéstörténetével való foglalkozást, azonban időközben meggyőződött ennek ellenkezőjéről. „A szöveg lehet jó vagy nem, de nem mellékes, honnan jön” – szögezte le.
Szonettkötetét naplószerű könyvnek nevezte, amely a 2009 júliusa és 2010 februárja közötti időszakot öleli fel. Elmondta azt is, a 114 szonett megjelenése óta szinte ugyanennyi született, de készen áll már egy kötetnyi haiku is – valószínűleg ezekkel találkozhat először az olvasó.
Visky András meglévő, majd emigrációba vonult, időközben érlelődő nyelvnek nevezte Markó költői nyelvezetét: a költő egy évtizednyi szünetet tartott, mielőtt néhány éve gyerekversekkel tért volna vissza. „Akkor hagytam abba, amikor kellőképp sok pátosz, de kellő mennyiségű irónia is volt a versekben. Most úgy tűnik, a pátosz fogyóban, de több az irónia” – kommentálta Markó. Láng Zsoltban felmerült a kérdés,
miért nem ír Markó Béla politikai verseket –
de aztán rájött, hogy a dátumokra is figyelő olvasatban akár politikainak is tekinthetők a szonettek. Ugyancsak neki jutott eszébe, hogy valószínűleg egészen más lett volna a hatás, ha a Jó csávó a Markó című dalt éneklő Kistehén Tánczenekar adja elő a verseket.
Tompa Gábor (akiről kiderült, kívülről tudja, melyik napokon szerepel nem egy, hanem két szonett a kötetben) arra hívta fel a figyelmet, Markó Béla első szonettjei újdonságot jelentettek a nyolcvanas évek erdélyi magyar irodalmában. Láng Zsolt pedig feltette a kérdést: miért éppen szonett?
„Az egyik lényegi különbség a szonett és a más versformák között, hogy azokban legfeljebb a rím és a strófaképlet kötött, de ritka az, hogy a vers hossza is adott legyen: ebben kevés versforma, köztük a haiku hasonlít a szonettre – válaszolta a költő.
– A szonett attól válik izgalmassá, hogy minden adott,
keveset lehet ezen belül elmozdulni, és ilyen szempontból valamiképpen életmodell is. Izgalmas, hogy a kötöttségen belül képes-e valaki magát felmutatni, hogy a szonett viszi a szerzőt vagy a szerző a szonettet?”
A nyolcvanas évek világában a szonettek menedéket is jelentettek, a fegyelem menedékét a káoszban – ma viszont más világ van, túl sok a tücsök, fűzte hozzá Tompa Gábor. A közönség pedig ezúttal lemaradt arról, hogy megtudja, melyik Markó Béla kedvenc állata, Visky ugyanis Tompa szavai nyomán lemondott az amúgy tervbe vett kérdésről.
„A kötet tartalmilag több hónapos pillanat, a teljességet fejezi ki az életemben: család, szerelem, gyerek, istenkeresés mind összejött” – vallott a versek tematikájáról Markó Béla. Kiemelte, fontos az is, hogy a kötet java része egy kertben játszódik, hiszen számára (és a világirodalom számos szerzője számára) a kert egyúttal világmodellt, „zárt keretbe begyömöszölt végtelenséget” is jelent.