Nosztalgia, cenzúra és rébuszok: beindult az Ecsetgyár
R. T. 2010. október 10. 15:52, utolsó frissítés: 2010. október 11. 09:12Tömény programsorozattal nyitotta meg a kolozsvári Ecsetgyár kulturális központ az idei évadot pénteken este.
A Plan B galériában közös kiállításnak nevezett, valójában egyetemi évek fényképeiből rendezett vetítést láthattunk. A kollektív emlékezet és a mikrotörténelem iskolapéldája lehetne, amint egy csoport tapasztalatai – a történésekhez képest tizenöt évvel később előhívott filmkockákról – kivetülnek a jelenbe. Ugyanakkor a „kiállítók” számára bulis is volt, jót nevettek egykori önmagukon, akárcsak egy fotóabum nézegetésekor. A különbség csak annyi, hogy ezt a fotóalbumot a nyilvánosság elé tárták, hogy megmutassák: ilyen volt Kolozsvár a ’90-es évek elején az ő szemükkel, pontosabban objektívükkel nézve.
Vlad Olariu Memory of a Memory című kiállítása kapott helyet a Laika galériában. A fekete-fehér kontrasztot hasznosító térben semmilyen kapaszkodót nem biztosítottak a nézőnek, így teljesen rá volt bízva, mit lát a fényes fekete unikornisban vagy a matt feketére lefújt kiszáradt faágról.
A Sabot galériában Vlad Nancă Munkák című kiállítását rendezték be, keresztrejtvényszerűen. A művész korábban Bukarest utcáin fotózta a fel-felbukkanó abszurditásokat, oda nem illő tárgyakat; jelen kiállítást ezek az élmények ihlették. A kiállítóterem viszont úgy tűnik, nem tudja visszaadni azt, ami fotón működik; a néző nehezen tud kiigazodni a kontextusukból kiragadott formák rébuszában.
Cristiana Palandri olasz alkotóművész Slipping time című installációjának adott otthont a Bosisio&Sabot galéria. A teret mindössze egy, az ablakon kivezető, töredezett fokú létra és egy képszerűség foglalja el; a többit valószínűleg az emberi jelenlét tölti majd ki. Az installációt „működés” közben keddtől szombatig, előzetes egyeztetés alapján lehet megtekinteni, ennek ellenére reméltük, hogy a megnyitón is láthatunk performanszot – viszont ez nem következett be.
A temesvári Auolău társulat színdarabja és a filmvetítés sajnos egybeesett, így a Cenzúrázva! fesztivál keretében bemutatott Galamb a tetőn című kelet-német filmet választottuk. Vetítés előtt Cornelia Klauß filmgyártás-szakértő beszélt a film keletkezési körülményeiről, Iris Gusner rendezőnőről és a korabeli cenzúráról. Az alkotást annak idején fizikailag is megsemmisítették, egyetlen munkakópia élte túl, ezt restaurálták és mutatták be Németországban szeptember elején. Emiatt a színesben leforgatott filmet most csak fekete-fehérben sikerült visszaadni, a rendezőnő bánatára, mivel a történetben a színekkel való játszadozásnak is fontos szerepet tulajdonított.
Klauß kiemelte, hogy a román és az NDK-beli cenzúra hasonlóképpen működött, a filmekre már projekt formában odafigyeltek, így az alkotók öncenzúrája miatt számos film meg sem született. A Galamb a tetőnről is már vágáskor tudták, hogy leforgatott formájában nem futhat majd. Ez meg is látszik a megtalált példányon is, amelyből már valószínűleg kivágtak néhány jelenetet; ezt a film első felének nehézkéssége bizonyítja.
A művészetellenesnek, a munkásosztály elleni erőszaknak titulált alkotás nem rugaszkodik el teljesen a szocialista szemlélettől; viszont a cenzorokat az árnyoldal bemutatása zavarhatta leginkább. Az építőbrigád és az építkezésen zajló események filmjében nem találhatunk rendszerkritikát, még utalásszinten is csak nyomokban: „az állam nem ad neked ilyen szép házat, te kell magadnak megépítsd” – mondja a brigádvezető. Viszont az italozások, az építőanyag-lopás, a szerelmek és megcsalások mind-mind olyan aspektusai az emberi sorsoknak, amelyek bizony nem a tökéletesen boldog szocialista munkásember képét jelenítik meg.
A film leginkább a karakterek lélekrajzára épül, van itt enyhén züllött művezető, tehetséges, de könnyű erkölcsű mérnöknő, honvággyal küszködő palesztin vendégmunkás, iskolából megszökött fiatal srác és kicsit hősszerelmes, törekvő munkásfiú is, aki „felviszi” egészen a darukezelésig. A végkicsengés pedig egészen pozitív: a gyárban mindenkit körülölelnek a karácsonyfadíszek, az egyéni gondok mintha teljesen megszűnnének.
A programsorozat végén a bulizni vágyókat az újonnan nyílt Boiler Club várta techno zenével – ezt szintén kihagytuk, de az ajtóban toporgó tömegből következtetve biztosan telt házra számíthattak DJ Gojiráék. Akik nem jutottak be, a megszokott első emeleti "bárt" vették birtokba.