Ördögtérgye: egy legényesben benne van egy élettörténet
kérdezett:Fülöp Noémi 2010. október 21. 13:07, utolsó frissítés: 14:34Budapesten is bemutatta a feketetói vásárról szóló előadását a kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes, akik közreműködésével táncház is indul a Bulgakovban.
Feketetó – a feketói vásár táncban és énekben című, felújított előadását adta elő a hétvégén Budapesten a kolozsvári Ördögtérgye Néptánccsoport.
A produkciót novemberben a sepsiszentgyörgyi Országos Néptánctalálkozó gálaműsorában is előadják, közben pedig készülődnek a 7. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra is, amelyet november 20-án szerveznek meg a Diákművelődési Házban. A találkozó vendége számtalan tánccsoport és hagyományőrző mellett Berecz András népdalénekes, mesemondó lesz. Both Józseffel, a néptáncegyüttes művészeti vezetőjével beszélgettünk.
– Nemrég érkeztek vissza budapesti fellépésükről...
Both József: A Hagyományok Házában voltunk 16-án: a háromszáz férőhelyes terem majdnem megtelt – ami nagy szó, mert eddig hasonló rendezvényekre nem gyűltek be százötvennél többen. Büszke voltam, hogy annak ellenére is van egy kis hírneve a csapatnak Pesten, hogy nem igazán szoktunk oda járni. Sokkal fontosabb az, hogy itthon álljunk helyt, olyan falvakba menjünk el, ahonnan táncot tanultunk, bemutassuk, hogy mi is lett a táncukból. Színpadra állított értékként szeretnénk felmutatni a falusiak természetes értékeit hogy lássák: vannak még fiatalok, akik foglalkoznak ezzel.
Pesten nagy munkát kellett véghez vinnünk, ötven embert kellett színpadra kész állapotba hozni nagyon rövid idő alatt, és a körülmények nagyon szűkösek voltak, de ezt a szervezők nagy lelkesedéssel, kedvességgel pótolták. Mi is megpróbáltunk megfelelni az elvárásoknak, aminek az eredménye az Ördögtérgye eddigi életének egyik legjobb előadása lett: olyan taps, hogy a végén nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal a színpadon, amikor harmadszor kellett visszajönni. Nagyon jó volt a visszhang a közönség részéről is, sokan azt kérdezték először, amikor kijöttek az előadásról: mikor és hol adjátok még elő?
– Miért éppen a feketetói vásárt választották az előadás témájául?
– Megfogott a hangulata: évek óta visszajárok a vásárba, ilyen elképesztő keveredés máshol nem tapasztalható – akit pedig egyszer megfogott a hangulata, az visszajár találkozni. Feketetó olyan hely, ahol létrejöhetnek olyan kapcsolatok, amelyekre máshol, hétköznapi helyzetekben nem látok lehetőséget: például máshol nem lehet úgy elbeszélgetni egy falusi nénivel az életéről – az áruján keresztül, persze.
Így kezdődik minden: Feketetón minden eladó, és minden megvásárolható. Bárki bárkivel kapcsolatba kerülhet, tartozzon bármilyen társadalmi réteghez, és nagyon sokat tanulhatnak egymástól az emberek. Máshol csak nagyon sok rákészüléssel lehetne azt a hangulatot felépíteni, ami Feketetón adott. Emellett néptáncos szemmel nézve is nagyon jó lehetőség.
– Hogyan lehet ezt a sokszínűséget előadás formájában visszaadni?
– Eltáncolva a különböző helyről, társadalmi rétegből érkező emberek táncait, azt az életérzést, amit ők képviselnek. Közben persze jelezni kell a közönségnek azt is, hogy egy civilbe öltözött falusi emberről van szó, aki a vásáron árulja a portékáját, de a táncát már nem igazán tudja – vagy egy hagyományőrző falusiról, esetleg egy odatévedt turistáról, egyetemistáról, vagy cigányokról, akik mindent el akarnak adni mindenkinek.
A műsorban nem egy-egy tájegység táncát szerettem volna visszaadni, hanem egy hangulati sorozatot képzeltem el azokból a tájegységekből, táncokból építkezve, amelyek a vásáron megjelennek. Ezt persze kicicomáztuk a csapattal együtt, egy-egy kis háttértörténettel – de a táncon volt a hangsúly.
– Öt falut jártak végig gyűjtőkörútjukon...
– A tanítványaink megnyertek egy olyan pályázatot, amelynek eredményeként csapatosan elmehettünk öt faluba, megismerkedni az öregekkel, megtanulni a táncaikat. De ez nem jelentett újdonságot számunkra, hiszen Zsuzsával, a feleségemmel első perctől kezdve elvittük a diákokat olyan falvakba, ahol még táncolnak.
Ott tartottuk az edzőtáborainkat, azért, hogy a fiatalok ne csak a figurákat, képi elemeket szívják magukba, hanem azt is, ami a háttérben van, ami kialakította ezt a kultúrát. Beszélgessenek el öregekkel, és ha nem is táncolnak együtt (bár jobb esetben az is megtörténik), de egy beszélgetés, maga a környezet már élettel tölti meg a különböző tájegységek táncát. Az öt falut úgy választottuk ki, hogy a műsorhoz is kapcsolódjanak: olyan helyeket választottunk, ahol még erősen él a hagyomány, Gyimesben, Szilágysámsonban, Bánlakán, Melegföldváron és Kissolymoson voltunk.
– Egyre több néptáncegyüttes nyit a mozgásszínház irányába, beépítve a műfaj elemeit saját előadásaikba – terveznek ilyesmit az Ördögtérgyénél?
Tanulni mindenből lehet, ami jól van megcsinálva – a mi irányvonalunk azonban marad a régi: minél jobban megközelíteni a hagyományos táncokat. Viszont nyitott vagyok arra, hogy eszközként felhasználjunk nem néptáncos elemeket is. A tanításban például nagyon sokat segített, hogy részt vettem egy rövid kontakttánc-tanfolyamon: utána más szemszögből megvilágítva, sokkal könnyebben tudtam megfogalmazni bizonyos dolgokat. Vagyis direkt formában nem kerülnek a színpadra más műfajok, de megjelennek abban, ahogy táncolnak a diákjaim.
Persze általában nem árt egy kerettörténet az előadáshoz, ami vezeti a nézők figyelmét – de arra nagyon szoktam vigyázni, hogy ne csússzon el az előadás egyensúlya a történet felé. Szerintem a jól eltáncolt tánc önmagában is elmond egy történetet: egy legényes maga egy élettörténet. Mi azt a többletet próbáljuk megfogni, ami egy idős ember tánca mögött van – az életét, ami látszik a táncban.
Kicsit lecsupaszítva a dolgot, egy egyszerű szerelmi háromszöget eltáncolni olyan, mintha ágyúval akarnánk szerelmes levelet írni: túl nagy eszköz van a kezemben. Úgy vélem, fölösleges a néző szájába rágni a történetet, a táncnak kell olyan ereje legyen, hogy megfogja a közönséget – ha ez nincs meg, akkor valamit rosszul csináltam.
– Nemsokára táncház indul a kolozsvári Bulgakovban az Ördögtérgye közreműködésével: hogyan született az ötlet?
Az ötlet Orbán János Dénestől jött, és hálistennek megtaláltuk egymást: nekünk is szívünk csücske, hogy legyen táncház – annak ellenére, hogy szervezéssel nem igazán szoktunk foglalkozni, mert nincs rá időnk. Csak így működik, ha van, aki megszervezze, van egy helyiség is, mi pedig beletesszük a pakliba a több tíz éves tapasztalatunkat, hogy a végeredmény egy jó mulató-, szórakozóhely legyen fiatalok számára.
Hétfőn, 25-én kezdünk, hetente szeretnénk megrendezni a táncházat. Az a célunk, hogy visszahozzuk a régi idők táncházait, amelyek még nagyon nyitottan működtek: az emberek betévedhettek oda, nem volt klikkes hangulat. A táncházak nagy veszélye, hogy azok vannak előnyben, akik tánccsoporthoz tartoznak, és ha a szervezők nem vigyáznak a többiekre, azok könnyen lemorzsolódnak. Azt szeretnénk, hogy bárki, aki a Bulgakovban zajló táncházba betéved, kapjon valamit, ami megfogja, kicsit közelebb hozza azokhoz az értékekhez, amik minket mozgatnak.