Tara, már megint a határon túl
kérdezett:Fülöp Noémi 2011. január 14. 15:42, utolsó frissítés: 16:21Nem a botránykeltés a céljuk, de a vitának örvend Sorin Tara önálló kiállítása kapcsán Gulyás Gábor, a debreceni MODEM igazgatója.
Botrányos, nemzetellenes, tabudöntögető, különc, szélsőjobboldali, csaló - többek között ezekkel a jelzőkkel illették Sorin Tara alkotásait. Ám ez mit sem változtat azon, hogy az erdélyi képzőművészt a legjelentősebb romániai alkotók közé sorolják. A debreceni MODEM-ben (Modern és Kortárs Művészeti Központban) ma nyitják meg Sorin Tara Határsértés című egyéni kiállítását, amelyről Gulyás Gábor igazgatót kérdeztük.
Sorin Tara jelenlegi tárlata a Messiások című kiállítás következménye (amelynek szintén része volt néhány Tara-alkotás), vagy már korábban felfigyeltek a képzőművészre?
Gulyás Gábor: 2007 végén kaptam egy erdélyi barátomtól egy kis Tara-katalógust, amiből azonnal látszott, hogy nem pusztán provokatív, hanem érdekes és színvonalas művészről van szó. Így amikor a Messiások című kiállítást előkészítendő Bukarestbe utaztam, már természetes volt, hogy nem csupán a Nemzeti Múzeumban és a Modern Művészeti Múzeumban tájékozódom, hanem elmegyek abba a galériába is, amelyik Tarát képviseli.
Személyesen egyébként nem olyan rég ismerkedtünk meg, tavaly novemberben, amikor Diana Dochia meghívott, hogy mutassam be a bukaresti Anaid Galériában Berszán Zsolt katalógusát, akinek éppen akkor kiállítása volt ott.
Milyen gondolat köré szerveződik a holnap nyíló kiállítás? Hány alkotás lesz megtekinthető, milyen jellegűek ezek?
– A legfontosabb gondolat a határsértés, egyfajta transzgresszió, abban az értelemben, ahogy Michel Foucault használja a kifejezést a (Sutyák Tibor nagyszerű fordításában) magyarul is olvasható Előszó a határsértéshez című írásában.
Nem egyszerűen tabudöntögetésről van szó, ez kicsit álságos is lenne, hiszen a politika által elfedett, úgynevezett kényes kérdések már régen nem tabuk. Tara nagyon őszinte művészetet művel, amely rendre kiszolgáltatja magát, és nem egyszer önnön végességébe is beleütközik.
A határsértés tapasztalatának sajátos terrénuma az egyik legizgalmasabb helyszín, ahová a művészet révén eljuthatunk. Tara egy ilyen utazásra hív. Nagy kaland, úgy gondolom. Nagy művészet. Viszonylag sok alkotás látható: ez a művész eddigi legnagyobb kiállítása. A falra akasztott és a térbe belógatott papírmunkák mellett egy rendhagyó installáció is látható, amely szakrális kontextusba vonja a kiállítást.
A Sorin Tara alkotásaiban fellelhető témák közül melyek azok, amelyek jelenleg Magyarországon is különösen aktuálisak?
– A saját határainkkal való szembenézés képtelensége és a tolerancia hiánya.
Tartanak attól, hogy a kiállítás vitákat, netán felháborodást vált ki? Vagy esetleg éppen ez a(z egyik) céljuk?
– Nem célunk, hogy bárkit megbotránkoztassunk. A vitának természetesen örülnék, mert egy olyan témát érint, ahol bőven lenne mit megbeszélni nyilvánosan is. Akadnak „kritikusok”, akik amiatt járnak hozzánk, hogy felháborodjanak, és aztán valamelyik szélsőséges politikai nézetet hirdető internetes oldalon ostorozzanak bennünket.
Ilyen például egy valamikori urológus, aki azt hiszem, még soha, egyetlen kiállítás-megnyitónkról sem hiányzott, és mindegyik után megírta, hogy a MODEM újabb tárlata egy szabadkőműves összeesküvés része. Neki most sem fogunk csalódást okozni. Mindazonáltal nem az ilyen jellegű visszajelzések jelentik azt a mércét, amihez igazodnunk kell. Továbbra is megyünk a saját fejünk után.
Terveznek esetleg a kiállításhoz kapcsolódó rendezvényeket (mint például a rendhagyó tárlatvezetések A héttoronyba zárva című kiállításukon)?
– Igen, ezt nagyon fontosnak tartom. Lesznek tárlatvezetések, de lesznek például nagyobb gyermekeknek és felnőtteknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozások is a kiállításhoz kapcsolódóan.
– A művészeti központ szempontjából milyen tevékenységi irányukba, milyen célkitűzésükbe illeszkedik bele ez a kiállítás?
– Két fontos koncepcionális törekvésünkhöz kapcsolódik. Az első, hogy a nemzetközi kitekintéseink ne csupán Párizsra és New Yorkra irányuljanak, hanem ugyanennyire – mondjuk – Kijevre vagy Bukarestre is.
A másik, hogy olyan művészeknek is érdemi lehetőséget adjunk a bemutatkozásra, akik még nincsenek benne tartósan a kánonban, magyarán: a legkomolyabban ambicionáljuk a kortárs művészet kánonjának formálását. Meglehet, ez elég nagyképűen hangzik, de ha komolyan gondoljuk a hivatásunkat, nem érhetjük be kevesebbel. Márpedig komolyan gondoljuk.