Zsidókérdés a Magyarországi Unitárius Egyház nemzet- és egyházépítő stratégiájában II.
Pál János 2011. február 26. 11:05, utolsó frissítés: 2011. február 28. 14:50A zsidóellenesség magyarországi hatásra honosodott meg az egyházban, jóllehet 1930-al kezdődően fokozatos jobbratolódás jellemezte az erdélyi magyar társadalmat.
Az egyházi zsidóellenesség térbeni és időbeni behatárolása
Az egyházban jelentkező zsidóellenesség idő- és térbeni pozicionálására vonatkozóan megalapozott az az állítás, miszerint ez magyarországi hatásra „honosodott meg”, intézményesült és épült be az egyház életébe. Azt megelőzően semmiféle zsidóellenes megnyilatkozással nem találkozunk, jóllehet 1930-al kezdődően fokozatos jobbratolódás és a zsidóktól való elhidegülés jellemezte az erdélyi magyar társadalmat.
Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a meghatározó és befolyással bíró egyházi tisztségeket betöltő személyek (és a lelkészek is) a liberális keresztény értékrend (vallási-, lelkiismereti szabadság, felekezeti türelem) szemszögéből tekintettek e kérdésre, és hasonló princípiumok alapján ítélték meg nemcsak a németországi eseményeket, nácizmust, hanem a másik nagy totalitárius rendszert, a szovjetet is. E személyiségek tehát egyszerre játszottak visszatartó, fékező, valamit irányformáló erőt, szerepet. Kritikájukkal több alkalommal is találkozhatunk az egyházi kiadványok hasábjain, forrásainkban.
>> a Történelem rovat további anyagai >>
Némileg differenciáltabb volt a helyzet a Magyarországi Unitárius Egyház estében. Az 1930-as évek közepéig itt sem találtuk nyomát szélsőséges, zsidóellenes megnyilvánulásoknak. Az egyház és zsidóság közti normális viszonyt tükrözi például, hogy 1933 októberében, Józan Miklóst 40 éves lelkészi jubileuma alkalmából Kiss Arnold budai és Hevesi Simon pesti főrabbik is köszöntötték.
A harmincas évektől kezdődően azonban, diszkrét formában felbukkantak az egyéni jellegű, szélsőséges jobboldali eszmék felé fordulás nyomai. Ez Mussolini, de elsősorban Hitler külpolitikai sikereinek következménye, akiknek rendszerére, a revízió talaján állók, követendő válságkezelő modellként tekintettek. Intézményes szintű zsidóellenességről azonban a Magyarországi Unitárius Egyház esetében sem beszélhetünk 1940-et megelőzően. Ez egyrészt Józan személyével, másrészt pedig azzal magyarázható, hogy az egyház egyetlen hivatalos sajtóorgánumának szerkesztését 1938-ban az a filoszemita Szentiványi Sándor vette át, aki határozottan elutasított mindennemű zsidóellenességet.
Az egyház zsidópolitikája
Az egyház zsidókkal szemben tanusított drasztikus váltás kiválóan érzékeltethető két, időben egymáshoz közelálló történéssel. 1940-ben a kolozsvári kollégium igazgatójának kérdésére, hogy az 1940-1941. iskolai évre a zsidó tanulók beírathatóak-e, október 15-én az Egyházi Képviselő Tanács még így válaszolt: „Az évekkel ezelőtt áttért zsidók gyermekeit unitáriusnak tekinti, ezeknek fölvétele nem vitás.” 1941. június 11-én azonban már „elhatározta, hogy fölirattal fordul a m. k. kormányhoz, mely szerint az állami anyakönyvvezetésénél ne vegyék át a zsidókat a keresztény felekezethez, mikor a zsidótörvény szerint az illetők amúgy is zsidóknak veendők.” Ugyanakkor, hogy a zsidó egyének betérését megakadályozhassa és ellenőrizhesse, az EKT a lelkészektől a saját hatáskörébe utalta a zsidó áttérések ügyét. A háttérben pedig az a szándék állt, hogy a betérések megakadályozásával kizárják a „káros faji keveredés” lehetőségét.
Ez a második határozat és az ezzel foganatosított intézkedés mintegy előrevetítette azt az irányvonalat, amelyre az egyház a zsidókkal kapcsolatosan lépett. Októberben a pestszentlőrinczi egyházközség azzal a javaslattal fordult az egyházközséghez, hogy a zsidótörvények értelmében zsidónak minősülő egyháztagokat töröljék az egyházközségek névjegyzékekből. A beadványt a novemberi, már megújult csúcsvezetéssel, összeülő Főtanács tárgyalta és az alábbi határozatot hozta: „Tekintettel a Magyarországi Unitárius Egyház kimondottan magyar jellegére, teljes jogú egyháztag csak az lehet, aki az érvényben levő állami törvények értelmében zsidóknak nem tekintendő.”
Egy akol, egy pásztor
Lássunk tisztán!A zsidó származású egyének hatékony kiszűrése véget az EKT 1942-ben, ugyancsak a pestszentlőrinci egyházközség javaslatára, a „zsidó egyháztagok” nyilvántartásba vételét rendelte el. Az így elkészített katasztert minden egyházközséggel közölték, azzal a szándékkal, hogy megakadályozhassák a zsidótörvénytől érintettek vándorlását, „rejtőzködését” egy másik egyházközségben.
1944-ben ellentmondásos kettősséggel találkozhatunk. Május 1-én a kolozsvári és kolozs megyei hatóságoknál, augusztusban pedig a kormánynál kért emberi bánásmódot a deportáltak számára az egyház. Amikor azonban a deportálások megindultak és a „kivételezési” iratok kiállításával az EKT-t is megkeresték, az május 11-én a következő határozatot hozta: „[...] az Egyház hivatalból e kérdéssel egyetlen hivatali fokon sem foglalkozik, s ha valaki valamit tesz, azt mint magán ember a saját felelőségére teszi.” Vagyis a hivatalos csúcsvezetés zsidószármazású híveitől is megtagadta a segítségnyújtást.
A „zsidótörvény” utóélete
Az 1454/1941. számú EKT-javaslat Főtanács általi megszavazása 1941. november 16-án, annak törvényerőre emelkedését és az egyház alapokmányát képező Szervezeti Szabályzatba való foglalását jelentette. A magyar államhatalom megszűntével bekövetkezett politikai fordulat eredményeként, az EKT 1944. november 24-én, a Jogügyi Bizottság javaslatára, hatályon kívül helyezte a diszkriminatív határozatot.
Az 1945. március 30-i rendelettörvény rendelkezéseinek megfelelően május 8-án az EKT köri- és egy központi tisztogató bizottság felállítását rendelte el az 1940–1944 közt szélsőséges, antidemokratikus nézeteket valló személyek büntetésére. Május 29-én az EKT három személy nevének felterjesztését javasolta a vallásügyi minisztériumba. Ügyükben először a minisztérium szeptember 9-én egy három személyből álló bizottság kiküldéséről határozott, amelynek helyszíni vizsgálata után fog határozatot hozni. A vizsgálat azonban elmaradt; november 6-án a minisztérium értesítette az egyházat, hogy „[…] azon egyházi személyek, akik szolgálatukból fel lettek mentve, az állam apparátusának megtisztítását célzó purifikációs törvények alapján, helyeztessenek vissza törvényes jogaikba, azzal az időponttal, amikor a purifikálás megtörtént, kivétel ez alól azon lelkészek, akik elhagyták az ország területét és e pillanatig még nem tértek vissza állásaikba.”
Az egyháznak tehát viszonylag hamar és zökkenőmentesen sikerült rendeznie e kérdést. Elgondolkodtató, hogy az EKT soraiból, bár sorozatosan szavazott meg zsidóellenes javaslatokat, mégsem került egyetlen személy sem a tisztogató bizottság vizsgálódásának körébe. Mindez azt jelzi, hogy az egyház vezetőségét tömörítő EKT nevezett személyeken keresztül igyekezett elhárítani elsősorban önmagáról a veszélyt. A tisztogató bizottság által megnevezett személyek kis száma, elkövetett cselekedeteiknek minimalizálása, ugyancsak a zökkenőmentes, nagyobb hullámverések nélküli rendeződés vágyát sugallja, amit sikerült is megvalósítani.
Az egyház zsidókkal szemben tanúsított magatartása azonban nem maradt visszhang nélkül a köztudatban. Ürmösi Károly kolozsvári lelkész 1944-ről szóló jelentésében a közelmúlt zsidópolitikájának tulajdonította, hogy a zsidó felekezetűek érdeklődése az unitarizmus irányában jelentősen megcsappant. Mindezt egy példával is szemléltette. Egy bukaresti izraelita – írta – kolozsvári tartózkodása idején 100%-os bizonyossággal jelezte belépési szándékát, később azonban már nem jelentkezett, vélhetőleg az utólagosan nyert kedvezőtlen információk miatt.
Ürmösi megállapításának valódiságát a következő év tragikus eseményei is igazolták. 1945. augusztus 23-án, a román kiugrás egyéves évfordulójának Kolozsváron tartandó ünnepségre Józan Miklós is meghívást kapott, ahol a jelenlevő zsidók, többek közt a következőket skandálták: „Menjen haza, mit keres itt a zsidók ellen tüntető egyház feje.” Az ünnepség után egyedül hazatérő püspököt pedig három zsidó személy a püspöki lakás udvarán fizikailag is bántalmazta.
Összegzés
A második bécsi döntés után az egyházban is táptalajra talált és felülkerekedett az a nézet, hogy a trianoni összeomlás első felelőse a zsidóság. Párhuzamosan ezzel kikristályosodott az a felfogás is, hogy az unitarizmusnak „messianisztikus” küldetése van a nemzet életében, megerősödésében, talpraállásában. A zsidókérdés tehát szinte automatikusan került az egyház látszögébe és a kizárás álláspontjára helyezkedett. Úgy vélték ezzel elhárulnak azok az akadályok, melyek addig a nemzet egészséges fejlődését és gyarapodását gátolták. Természetesen voltak filoszemita nézeteket valló lelkészek is (maga a püspök is). A csúcsvezetés döntő hányada azonban a zsidóellenesség álláspontjára helyezkedett és erre a pályára helyezte az egyház életét is.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
