2020. szeptember 19. szombatVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gollumot szinte Oscarra jelölték

Gozner Gertrud 2003. február 28. 18:44, utolsó frissítés: 18:41

#b#[filmszemle]#/b# Aki rég látta az elsõ részt, elvégre több mint egy éve vetítették elõször a hazai mozikban, az elõbb nézzen utána CD-n vagy videotékákban, hogy friss emlékei legyenek a ki kicsodában. Mert a memóriaterhelés folytatódik.





A hatalom gyûrûje birtoklásáért folyó harc történetének elsõ részét, A Gyûrû Szövetsége címû filmet 2001-ben 13 Oscar-díjra jelölték, amelybõl négyet megnyert -- többek között a legjobb látványeffektekért járó díjat. 2003-ban A két torony hat kategóriában ismét versenyben van a trófeáért, miután a múlt héten két BAFTA-díjat besöpört a jelmezekért és a különleges effektusokért.



Ha A gyûrû szövetségét tekintjük a Tolkien-mû keretén belül a bonyodalom bevezetésének, akkor A két torony jelenti a cselekmény kibontását. Hirtelen ismét a mese közepén találjuk magunkat, hiszen -- a filmidõ szerint -- csak az imént váltunk el hõseinktõl.



A legmegkapóbb karakter minden kétséget kizáróan Gollum – Szméagol, a skizoid szörnyemberke. A digitálisan megszerkesztett figura nemcsak technikailag, de "színészileg" is lepipálja az elõdeinek tekinthetõ Toby-manót (Harry Potter) és a balfácán Jar Jart (Csillagok háborúja). A hol hüllõ, hol kölyökkutya mozgású alaknak a lelke mellett az arckifejezésein is látványos harcot vív egymással az angyali és az ördögi oldala. Egy húsvér szereplõ sem csinálhatná jobban. Gollum az amerikai filmakadémiát is ámulatba ejtette, akik még az Oscarra jelölésén is elgondolkodtak.



A film utolsó egyharmadát egy grandiózus harci jelenet tölti ki, amelyet a kritikusok máris a filmtörténet legnagyobb és leglátványosabb csatájaként ünnepelnek. Ízelítõként képzeljük magunk elé a Gladiátor és a Jeanne D’Arc vérmesebb kollektív jeleneteit csúnya ork-mutánsokkal és számítógépes trükkökkel felturbózva.

A helm-szurdoki csatában uruk-hai katonák ezrei rohanják meg a rohani erõket. A jelenetet élõ akció, miniatûr modellek és a WETA Digital MASSIVE elnevezésû szoftvere segítségével keltették életre.



A háborúra dízájnolt gonoszak valószerûtlenül gyorsak és rondák, a nézõt a félelem kezdi hatalmába keríteni, hogy ezt most hogyan ússzák meg a fõhõsök. Legszívesebben bekiabálna nekik, hogy tûnés onnan, amíg késõ nem lesz. A szereplõk viszont nem hallgatnak a nézõi szóra, és -- a manicheus világharc forgatókönyve szerint -- farkasszemet néznek a csúnya ork-pofákkal.

Szintén a digitális újoncok közé tartozik az erdõ-lakó Ent nemzetség, élükön Szilszakállal, a járni-kelni és beszélni tudó faaggastyánnal. Az Entek karakterén keresztül a természet is megvívja esetlenné sikeredett harcát az Isengard jelképezte környezetromboló iparizációval. Apropó természet, a film új-zélandi útikalauzként is megállná a helyét, lenyûgözõ panorámaképeket sorakoztat fel a még érintetlen tájakról, amelyet csak néha zavar meg egy-egy lóháton közlekedõ színész alakja.



Peter Jackson rendezõ A két toronynál ragaszkodott a legkevésbé a könyv soraihoz, helyette igyekezett a történetet egy igazán izgalmas film keretei közé szorítani úgy, hogy a tartalom mégse szenvedjen csorbát. A film egyértelmûen elkápráztatja a nézõt, ami ellen legjobb -- a számtalan érzelgõs jelenet miatt -- nem kapálózni. Egyszerûen hagyni kell elvarázsoltatni magunkat.

Az elsõ rész befejezetlenségén megedzõdött nézõt már nem éri váratlanul a második vég-telensége. Amikor sûrûsödni kezdenek az összefoglaló monológok az emberben azonban mégis elkezd motoszkálni a hiányérzet, hogy meg kell válnia ettõl a csoda-világtól. Közben egyre jobban erõsödik benne a gyanú, hogy talán Középfölde a "lehetséges világok legjobbika". Azonban a bizonyosságra -- sajnos -- még egy évet várnia kell.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS