A magyar ugar Székelyföldön
Bakk-Dávid Tímea
2011. november 16. 17:28, utolsó frissítés: 2011. november 17. 12:26
Görnyedt alakok csinálgatnak valamit, talán zsákmányállat máját mossák egy névtelen pocsolyában. József Attila tőmondatai jutnak eszedbe. Ezeken sem segít ima. #b#[Bukta Imre a Magmában]#/b#
Bukta Imrének két hete nyílt meg az első egyéni kiállítása Romániában – és hol máshol, mint Sepsiszentgyörgyön, a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. A magyar képzőművészet autodidakta fenegyereke,
az „agrár art” avagy mezőgazdasági művészet
irányzatának megalapítója, a magyar falvak 21. századi valóságának ábrázolója – sokan sokféleképpen nevezték már a Mezőszemerén, egy Heves megyei faluban élő művészt. De annak, aki úgy lép be a Bazár-sori kiállítótérbe, hogy soha nem is hallott Buktáról, talán még erőteljesebb a szembesülési élmény a magyar ugar világával.
Kora tavasz, 2010
Jézusom, 2010
 "Pin It")
Magyar táj, 2010
(A művész fotója)
 "Pin It")
Szomszédasszony, 2011
(Reprodukció a művésztől)
Rózsa és Lőrinc, 2009
Nagypapa építette Barcikát
 "Pin It")
 "Pin It")
 "Pin It")
Az első képen ráncos, görnyedt testvérpár ("vén rockerek, akik úgy maradtak" - Bukta Imre) macskákat markol. Semmi szeretet, semmi gyengédség nincs az arcukon, a mozdulataikban. Bűn az élet, főleg kora tavasszal, tengerészek lesznek ezekből az állatokból, akárki meglássa, vagy csak egy mozdulat, és kitekerjük a nyakukat (Kora tavasz).
Jézus a falvédőkről jól ismert színekben és pózban, bárányok társaságában réved a semmibe, egy falvédőről készült nagyméretű fotón. Kis cigánylány néz rá, kezét a bárány feje és a Megváltó keze közé csúsztatva,
mintegy kikövetelve magának a figyelmet
– a miénket, a Jézusét. A művész tölti be Mezőszemerén a családi és közösségi ünnepek fotósának szerepét – egy ilyen alkalommal készült a fotó (Jézusom).
A Magyar táj című installáció akár a „Székely táj” („Hargitai táj”, „Bálványosi táj” stb.) címet is viselhetné. A képen szürke házak, élettelen puszta. Ez már tényleg a magyar ugar. Az egyetlen, ami életet és színt visz a tájba, a lila pöttyökből megfestett néhány fa... ám az egyik már ki is dőlt. A kép alatt láncfűrész. Nem pihen, nem áll meg.
A többi kép sem vidámabb. Átsejlik valami sötét és kíméletlen az idilli pasztellszínű kukoricamezőn, valami, amit csak az érthet, érezhet meg, aki ott él (Szomszédasszony); görnyedt alakok csinálgatnak valamit egy valamikori természeti tájban, piszkálgatják egy bottal a földet, vagy talán zsákmányállat máját mossák egy névtelen pocsolyában (Rózsa és Lőrinc); munkásprolik ősei és utódai merednek maguk elé egy iparváros árnyékában (Nagypapa épített Barcikát).
József Attila tőmondatai jutnak eszedbe.
Ezeken sem segít ima. Akinek pedig kötelessége lenne segíteni, mert hatalma van, mert megválasztották, az grandiózus terveket dédelget. Gyengéden felmutatja a plázamakettet, mint valami kegytárgyat. Kiknek? Már hívei, választói sincsenek, néhány tőből kivágott facsonk áll vele szemben. Áll? Csak van, létezik. Belekorhad a tájba. (Falusi polgármester plázamakettel)
A 2010-ben és idén készült munkák sötét pesszimizmusa után egy melegebb tónusú következik: a Parasztmadonna. A "triptichon" központi alakjára, a gyerekét szoptató anyára azonban nem figyel a többi szereplő; végzik a dolguk, örökölt kötelességük, fásult katonaként, míg talán észrevétlenül felnő mellettük egy új, teljesen más élet.
Az alagsorban négy videóinstalláció. A Krumplihámozó konyhaszekrény és a Figyelő fotelek félelmetes módon életre kelt tárgyainkra figyelmeztetnek, a mindennapi tevés-vevésben eltompult ember kiszolgáltatottságára, sebezhetőségére hívják fel a figyelmet. A Magától pattogó labda egy képi gondolatkísérlet: mi történik, ha
egy avart égető falusi asszony találkozik egy játszani vágyó labdával?
A labda próbálkozik bevonni a játékba az embert, ugrál, ugrál, egyre magasabbra pattan, ám rá sem hederítenek, így végül csalódottan kigurul a képből. Itt lenn, a magyar ugaron nem játszanak az emberek.
És szabadulni nem igazán lehet. A Rács kettős funkciójú: egyrészt a városiak által olykor idealizált vidéki közegből kitörni akarót állítja meg – mit akar még, hát ott a zöld mező, zöld erdő, faházikó! –, másrészt a kívülállót a belépéstől, engem, aki nézem kívülről a faházikót, benne a zöld mező elől menekülő, rácsot rángató embert. Nem érthetem meg, miért akar onnan elmenni, és ő nem értheti, mi szépet és idillikusat látok én ott.
Bukta Imre egyébként 1975-ben költözött haza szülőfalujába. Ezután háromszor vett részt a Velencei Biennálén, és sok más elismerés mellett megkapta a Munkácsy-díjat és a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjat is. Talán mégis le lehet bontani néha a rácsokat...
>> A művész adatlapja az Artportal.hu-n >>
A Magmában egyébként múlt héten animációs műhelyeket tartottak a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak, akiknek több csoportban, az 550 éves Sepsiszentgyörgy születésnapjára a városlakóktól beérkezett ajándékokat felhasználva kellett mozgóképet készíteniük állóképek sorozatából. A műhelyvezetők (Kispál Attila, Kispál Ágnes-Evelin, Ördög-Gyárfás Ágota, Vetró Bodoni Barnabás) koordinálásával a gyerekek kitaláltak egy forgatókönyvet, majd a tárgyakat szereplőkként használva felállították a jeleneteket. A „forgatás” abban állt, hogy egy sorozat fotó készült a jelenetről, amelyen ezután mindig icipicit módosítottak, hogy az állóképek egymásutániságából majd létrejöjjön a mozgás érzete, azaz a mozgókép.
. A csiga, a gyertya, a jelvĂ©ny stb. a tömeget testesĂtik meg "Pin It")
Itt éppen egy Szent György-szobrot készülnek leleplezni az animáció szereplői (lásd a dinót a törölköző alatt). A csiga, a gyertya, a jelvény stb. a tömeget testesítik meg
A város szülinapjára több doboznyi ajándék érkezett a lakóktól, ebből dolgoztak a műhely résztvevői
A téma ugyanaz volt, mint a vizuális kommunikációt körüljáró Székek // Vizuális találkozások a hatalommal című, magyar és angol nyelvű műhelybeszélgetéseké, amelyeket a Magma és a Szémeisztos Web-szemiotikai Kutatócsoport szervezett hazai és külföldi előadók részvételével. A rendezvénysorozat újszerűsége az volt, hogy élőben követhető volt a világhálón. A beszélgetéseken a vizualitás hatalmát és a hatalom vizuális reprezentációját járták körül a hazai és külföldi résztvők hagyományos, illetve internet-közvetítette előadásokon. A prezentációk elérhetők a rendezvény blogján.
A Magmában a tervek szerint több hasonló műhelyt szerveznek majd a képzőművészet, filozófia, szociológia határmezsgyéjén, ezzel is nyitni akarnak a különböző szakmai közösségek irányában.
A Bukta Imre-kiállítás november 30-áig látogatható; december 7-én nyílik a Magmában Lia és Dan Perjovschi kiállítása.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
