Az "ellenség" eszközeivel az elnyomás új, ravasz formái ellen

A budapesti Intermédia tanszék kiállítását a tinédzser is szereti, hiszen személyesen őt is megszólítják, provokálják, gondolkodásra késztetik – és partnerként kezelik.
1 híján 20 címmel nyílt meg a Magmában április végén a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1993-ban indult (19 éves) intermédia szak mostani és régebb végzett hallgatóinak kiállítása. A sepsiszentgyörgyi kortárs kiállítótérben még május 13-áig látható kiállítás műfaji, hordozói közeg- és koncepcióbeli sokszínűsége egy olyan izgalmas erőteret hoz létre, amelybe belépve nemcsak a szakma, de mindenki profitálhatna. Már csak azért is, mert fontos megismerni – és nemcsak Sepsiszentgyörgyön –, mit csinálnak, hogyan gondolkodnak a fiatal magyarországi művészek.
Egy egyre bonyolultabb, a szabadság illúziója mellett az elnyomás új, ravasz formáival szembesítő világban égetően szükséges a friss, üde, nem kompromittált, független, kísérletezéstől és provokálástól sem visszariadó attitűd. Magyarán: bátorság.
A „művész” szerepe rég nem korlátozódik csupán arra, hogy egy bizonyos értelmiségi kör által értékelt, a kortárs szakmai közegben önmaga státusát bebiztosító, esetleg lejjebb vagy feljebb pozicionáló „művet” alkosson. Társadalmi beavatkozás Budapest origójának „áthelyezése” is: Csüllög András 0 km című munkája az 1975-ben készült, a magyarországi úthálózat kezdőpontját jelölő Borsos Miklós-mű festett purhab másolata.
A hatalmas, masszívnak tűnő nullás
uralja a Magma első termét, már a belépéskor magára vonja a látogató figyelmét, aki egy videóból tudja meg a kontextust. A nehéznek tűnő tárgyat a művész a hóna alá csapja, és a járókelők, biciklisek közé vegyülve elindul vele.
Barnaföldi Anna Mindenképpen megtanulásra szánt szövegrészek installációja a történelmi események, „tények” korszakonként eltérő interpretációjára, az értelmezések és hangsúlyok képlékenységére hívja fel a figyelmet. Egy 1975-ös és egy 2002-es történelemtankönyv félkövér szedéssel kiemelt részeit lehet két tekercs segítségével párhuzamosan olvasni, „az idő kerekét” forgatva.
Az Ajándék című kompozícióját az ihlette, hogy intermédiás diákként szembesülnie kellett az előítélettel: ha belőle képzőművész lesz, akkor biztosan rajzol. Hogy az ajándékként kapott kréták és ceruzák mégse egy szekrény mélyére süllyesztve végezzék, elhasználta őket; a rajzok központi motívuma a rajzeszközök dobozainak illusztrációja.
Ez a gesztus egyrészt fricska,
másrészt valamiképp közvetve annak felvállalása, bevallása is, hogy létezik egyfajta megfelelési kényszer.
Apropó, néhány szó idekívánkozik az Intermédiáról. A tanszék ars poeticája a következő: „Az Intermédia feladata a művészképzés kiterjesztése olyan műformák és művészeti technikák felé, melyek a 20. századi képzőművészetben jelentek meg először (fotó-kinetikus és elektronikus művészetek, multimédia, installációs-, environment és akcióművészet, új kommunikációs technikák). A képzés célja, hogy a hallgató önálló alkotói egyénisége sajátosságait felismerve legyen képes aktív, kreatív jelenlétre az információs társadalom kulturális szféráiban. Sajátítsa el a művészi kifejezés különböző technikáinak, eszközeinek, módszereinek, funkcióinak együttlátását, s ezen belül egy vagy több tradicionális képzőművészeti eljárás művészileg értékelhető gyakorlati alkalmazását. Ismerje, és képzőművészeti kontextusban tudja használni az új, technikai médiumokat (fotó, film, videó, kompjúter) nem pusztán kezelői, hanem alkotói szinten. Az egyetemes és magyar kultúra történetének megismerése, különösképpen a múlt századi művészeti-tudományos változások következményei nyomán adódó kérdések lényegének, gyökereinek megértése alapvető követelmény.” (www.mke.hu/info/intermedia.php)
Ugyancsak az első teremben látható a Képjegyzetek digitális keretben szösszenetei több szerzőtől. Sós József a kollektív kulturális emlékezetben létezett és újra felbukkanó, vagy véletlenszerűen ismétlődő vizuális mintázatokat helyezett egymás mellé. Szép Gabriella és Kamondi Gabriella animációja egymásra is reflektál, no meg erdőirtásra, címeres rombolók öndestruktivitására... ki mire asszociál.
A kiállításon olyan, médiumok összekapcsolásával vagy újszerű felhasználásával készült kísérleti munkák is láthatók, mint pl. A. Ádám József „fotoráliái” (a száját használta camera obscuraként); Széchényi-Nagy Loránd multimédia installációja (egy theremint, azaz az első, közvetlen emberi érintés nélkül vezérelhető elektronikus hangszert, lábpedált és 11 nap képsorozatait kapcsolta össze oly módon, hogy a látogató navigálhat a napok között); vagy Bölcskey Miklós camera obscura-performaszai, PET-palackból készült camera obscurával nyert fotói.
A Képjegyzetek digitális keretben téma Gutema Dávidnál Dan Perjovschiéra emlékeztető stílusú karikatúrákat ihletett; szellemes, gondolatébresztő, friss és kritikus szemléletről árulkodó rajzok ezek, amelyeket – Perjovschiéhoz hasonlóan – nem magyarázni, hanem nézni kell. Vigyázat, a szerző
roppant kíméletlen a médiafogyasztókkal.
A pincében főleg videómunkák láthatók. Gutema Dávid és Mikulán Dávid 2dkru (2D Crew) című alkotása négy videót tartalmaz. Ezek közül a Blockheads noteszlapra rajzolt animációk, kis szituk, helyzetek, párbeszédek egymásutánisága. A hanganyag utcán, kocsmában elkapott beszélgetésekből vagy éppen a rádióból/tévéből felvett hírekből áll össze, erre készültek maguk az animációk. A Reakciók című kisfilm a gördeszkásokkal szemben megnyilvánuló, zsigeri ellenérzéseket, olykor majdnem tettlegességig fajuló erőszakos reakciókat dokumentálja, illetve rámutat ezek irracionalitására.
Loránt Anikó és Kaszás Tamás Kétéltűje faliújságból jurtává változik – miután a faliújság léceire tűzött jurtaterveket sutba dobják. Így lesz elméletből gyakorlat. Intermédiások rövidebb-hosszabb filmjei (Videó nem videó, 2009), illetve Langh Róbert multimédia-dokumentációjának anyaga a pécsi Látás és atavizmus workshopról a legbelső teremben kapott helyet. Mellette az Intermédia tanszék Vitrin Projektje: kirakatüveg mögé kerültek az Intermédia rajzkönyvek, kívülállók számára így reflektáltak a hallgatók az intézményre.
Számomra a legszuggesztívebb alkotás a Bünti című videó (Surányi Nóra), avagy „a gondolkodó ember büntető színháza”. Műfaji meghatározása – videódokumentum –
nyersen a pofánkba vágja, hogy itt most ez nem fikció,
ne is tessék nyugtatni magát, kedves néző. Szép, fiatal nő válaszol kihallgatója kényelmetlen, olykor már-már vérlázító, kegyetlen kérdéseire – a kérdező tulajdonképpen mindent tud, csupán rákérdez eseményekre, tettekre, indítékokra, érzelmekre, és a válasz mindig az „Igen”. Mester és tanítvány, az alkotó és tanára a szereplők.
Kényszeres exhibicionizmus, a megtisztulás/feloldás/katarzis iránti vágy, művészi kísérlet a legtisztább módon saját egyéniségünkből táplálkozó önkifejezésre – nevezhetjük bárminek, annyi bizonyos, hogy sikerült az alkotó és alkotás olyanfajta szétválaszthatatlan egységét felmutatni, hogy beleborzongunk az utolsó kérdésre adott válaszba. „Szívesebben lennénk máshol, mi?”
Most már csak az a kérdés, a budapesti közegből kiszakítva ezek a művek mondhatnak-e bármit is a sepsiszentgyörgyieknek és a Magmába látogatóknak? Mindenképpen, hiszen univerzálék – hangzana a helyes, ám némiképp tudálékos válasz. Ennél azonban sokkal erősebb érv az a két tinédzser, aki ottjártamkor nem tudott elszakadni a pincében kiállított egyik mozgóképes munkától, és szemmel láthatóan élvezte, hogy személyesen őt is megszólítják, provokálják, gondolkodásra késztetik – és partnerként kezelik.
MultikultRSS

Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája

Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
