Slam poetry a G. Caféban: koncerthangulat és irodalom egyszerre
Rácz Tímea 2012. szeptember 14. 21:12, utolsó frissítés: 21:35A Závada-Simon-Pion est végén a fütyülő, sikítozó, ujjongó közönség láttán az ember szeretne ismét diák lenni, és igen, slammereket az iskolákba, azonnal!
"Az előbb beszéltem Újonccal, mindjárt idejön" - újságolja egy raszta-bőgatyás, saccperkábé tizenhat éves fiú a haveroknak a marosvásárhelyi G. Café előterében a Slam poetry-est előtt.
Závada Péter tényleg pillanatokon belül befut, "ne haragudjatok, srácok". "Rád haragudni? De Saiidot mért nem hoztad?" - válaszolnak, a többit már nem halljuk, mert helyet keresünk a dugig telt teremben.
A Látó Irodalmi Játékok rendezvénysorozat három meghívottja, Pion István, Simon Márton és Závada Péter irodalom-művelőkhöz és celebekhez egyaránt illő fogadtatást kapnak Kovács András Ferenc házigazdától és a közönségtől. A fiatal költő-slammerek közül Pionnak nincs még kötete, csak jövő áprilisban jelenik meg, Simon Márton két éve jelentetett meg először kötetet, Závada Péter pedig idén.
A bevezető beszélgetésen szó esik a slam poetry kezdeteiről és jelenlegi magyarországi állapotáról (Budapesten kb. húszan vannak, Pécs a másik nagy központ), és a "mozgalom" jellegéről.
Márton szerint a slam poetryben a líra visszahódítja a szóbeliséget, azonnali visszajelzésre van lehetőség a közönség részéről, és nemcsak a szakma utólagos reakciója határozza meg, hogy mennyire befogadható, értékelhető, amit művelnek.
A három srác végül félretolja az asztalt és belekezdenek a felolvasóestnek nem nagyon nevezhető produkcióba. A slammelés kicsit stand-up is: időnként a könnyünk csorog, amikor Márton elszavalja, hogy:
Újonc, "a rímbuzi" pedig:
A fellépés alatt a terembe már be nem fért, diák-kinézetű fiatalok az ablakon lesnek be fátyolos tekintettel - az Apácashow című film jelenete jut eszembe, amikor a gospelesített katolikus himnusz hallatán a bandázó fiatalok is bemennek a templomba. Valahogy így kezdődött a slam is, az elefántcsonttoronyból szivárgó kánon ellenében - amint az elején Závada elmondta -, és bár lehet, hogy mára a határok kevésbé élesek, az úgymond kanonizált írók felolvasóestjein mégis ritkán látni ilyen jellegű tömeget, legyen az illető bármilyen fiatal és laza.
Persze nem minden szöveg nevettet, Simon Nemes Nagy Ágnes-verse megindítóan remek, vagy Pion Altatója is több az öncélú játéknál, bár határozottan megmosolyogtató, hogy:
A slam-est egyszerűen kúl, egyszerre képes koncerthangulatot teremteni és irodalmi élményt nyújtani, lehet sikongatni és elmélázni, éljenezni és teljesen komoly értelmezéseket kidolgozni. A sztahanovista-erotikus vers (Pion) és a hasítóan találó Pest-képek (Závada, Simon) együtt olyan érzéssel engednek el, amire külön-külön sem egy imádott zenekar, sem egy meghatározó irodalmár nem lenne képes.
Az est végén fütyülő, sikítozó, ujjongó közönség láttán az ember szeretne újra diák lenni, és igen, slammereket az iskolákba, azonnal! Simon Márton, akivel a fellépés után beszélgettünk, el is mondta, hogy Petit és Márkot rendszeresen meghívják sulikba, de ő is volt néhányszor, és ilyenkor szövegeket írtak, klasszikusok feldolgozásait. Persze senki sem lesz Babits-rajongó egy átgyúrt szövegtől, de mindenképpen nyitottabb lehet, a pozitív hatás nagyon valószínű.
Márton estkezdő versében "hagyományos költő", akinek "elég arra gyúrnom, hogy az unokáitok az én homlokomra rajzoljanak faszt az irodalomkönyvben". Tudatosan azonban nem áll szemben a kánonnal. Úgy gondolja, hogy bár bizonyosan vannak mindkét oldalon olyanok, akinek nem tetszik a másik, mindkettő jót tesz egymásnak, hiszen a slammernek is műveltnek kell lennie, a szűk értelemben vett irodalomnak pedig föl kell engednie, az átadás gesztusára odafigyelni, ahogyan a slammerek teszik.
Fotók: Látó és Zacc Szellemi Fogyasztóvédelem via Facebook
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
