Plan B: hogyan kerül egy kolozsvári galéria a világ legjobbjai közé?
Rácz Tímea 2013. április 25. 13:21, utolsó frissítés: 17:24A művészek által indított galéria járult hozzá többek között Adrian Ghenie vagy Ciprian Muresan nemzetközi sikeréhez is. A ma Berlinben alkotó romániai művészek kicsit olyanok, mint a spanyolországi vendégmunkások, meséli a kurátor.
2005-ben Kolozsváron, 2008-ban pedig egyenesen Berlinben nyitott meg a Plan B galéria, amely azóta a legelismertebbek közé nőtte ki magát nemcsak a romániai, hanem a nemzetközi színtéren is. Mihai Poppal, a galéria kurátorával beszélgettünk.
A Plan B eredetileg művészek által, művészeknek működtetett kiállítási tér volt, kurátor vagy egyéb hivatalos státus nélkül – meséli Mihai Pop. A cél pusztán annyi volt, hogy legyen hol kiállítani a munkákat, aztán fokozatosan egyre szakmaibbá vált. Nyilvánvaló lett, hogy ki kell lépni a művészeti piacra, meg kell nézni, hogyan lehet eladni a munkákat, van-e rájuk kereslet, meg lehet-e élni belőle vagy „a művészek örökké kettős életre vannak ítélve, hogy csak egy állandó állás mellett alkothassanak”.
A galéria 2005-ös megalapítása mellett (amikor még Adrian Ghenie is társalapító volt) több fontos mérföldkövet is említ: ilyen volt 2006-ban az első részvételük a bécsi művészeti vásáron. „Nagyon meglepődtünk, hogy az amúgy sokkal nehezebben értékesíthető videóinstallációkra, Ciprian Muresan alkotásaira is volt kereslet” – meséli Pop. 2007 szintén fontos eseményeket hozott: ekkor nyerték el a román pavilon megszervezését a velencei biennálén, és a New York Times is ekkor írt róluk.
A romániai művészeket most nagyon vonzza Berlin – írta a Berlin Art Parasites blog, és Pop megerősíti ezt. Nemcsak a romániai, hanem általában véve a művészek számára jelentős központ Berlin. Fontos kiemelni, hogy nem emigrációról van szó; ez a generáció már nem akar feltétlen emigrálni. Mihai Pop szerint a Berlinben alkotó művészek
kicsit olyanok, mint a spanyolországi vagy olaszországi vendégmunkások –
olyan értelemben, hogy külföldön dolgoznak, keresnek, de a pénzt javarészt itthon költik el. A művészek időszakokra, néhány hónapra vagy néhány évre költöznek ki, nyilván a piac másfajta lehetőségei miatt.
A berlini teret úgy választották meg, hogy funkcionális és olcsó is legyen – London vagy Párizs ilyen szempontból elérhetetlen lett volna. Mihai Pop lelkesedéssel beszél Berlinről: nagyon érdekes, majdnem csúnya városnak tartja, amelyben ott van a közelmúlt történelme. Például a központi állomás, a Hauptbahnhof mellett a második világháború bombázásaiból még újjá nem épített terület fekszik – meséli.
A berlini közönség „laza”, nagyon művelt, de nem elitista vagy karótnyelt. Ennek okát Pop éppen abban látja, hogy sokféle ember lakja, sok az „időszakos” emigráns, emellett egyfajta
újjáépítés zajlik,
amelyhez mindenki hozzá tud járulni. Nemcsak a képzőművészeknek, a zenészeknek is kiváló helyszín ez; nincs egyetlen nagy színtér, mint mondjuk a Madison Square Garden New Yorkban, ehelyett sok kisebb helyen kiváló koncertek zajlanak, a kísérleti zenének nagy közönsége van – mondja Pop.
Mihai Pop szerint nálunk nem igazán beszélhetünk olyan tárlatokról, amelyek megihlettek volna másokat, vagy ilyen értelemben érjenek el hatást. A Plan B legnagyobb hatású kiállításai mindig valami eseményhez kötődtek: a kolozsvári nyitáson például Victor Man kiállítása, vagy az Ecsetgyárba költözéskor Ciprian Muresané volt az, ami számukra mindig magasabbra emelte a mércét.
Hogyan néz ki egy művész útja – jelen esetben Adrian Ghenie-é – odáig, hogy festménye rekordáron keljen el? A sajtó csak azt fedezi fel, hogy mennyi pénzt kapott, azt is a külföldi médiából veszi át – nehezményezi Mihai Pop, kiemelve, hogy Ghenie, de mások is, eddig is itt voltak Kolozsváron, és nagyjából itt is maradnak, az életük nem az árverések "vulgarizált" tudósításaiból áll.
A művészek számára az, hogy mennyi pénzt keresnek, csak olyan szempontból fontos, hogy a társadalmi elismerés hogyan nyilvánul meg anyagi szempontból is – állítja Pop. Hiába van sok pénze, ha napi 10-12 órát a műhelyben tölt, nincs amikor elköltenie. Az anyagi sikerekhez azonban először társadalmi imázst kell szerezni, amihez természetesen a tehetség is előfeltétel - és így van ez Ghenie esetében is.
A Plan B sosem volt „monopolista”,
nem akarta saját magának kisajátítani a művészeket, hanem ellenkezőleg, arra biztatta őket, hogy dolgozzanak együtt neves galériákkal, amelyek az imázsépítéshez is hozzájárulnak. Adrian Ghenie jelenleg a New York-i Pace galériában állít ki, de ő és más, a Plan B-hez közeli művészek is állítottak ki neves európai galériákban, amekkorára – Pop elmondása szerint – egy kolozsvári sosem fog nőni, anyagi és mentalitásbeli okok miatt sem.
Ennek ellenére a Plan B rekordidő alatt nőtte ki magát nemcsak Kolozsváron és Romániában, hanem a nemzetközi színtéren is. Ehhez a körülmények is megfelelők voltak, amelyet többek között a San Francisco-i Modern Művészetek Múzeumának korábbi elemzése is igazol: Kolozsvár bekerült annak a hat városnak a listájára, amelyek a legtöbbet adják a kortárs művészetnek, annak ellenére, hogy nem nagy művészeti központok (mint pl. Berlin vagy Párizs), és nem is gazdag városok. Az elemzés és az azt összegző tavalyi kiállítás Kolozsvár mellett Bejrútot, a kolumbiai Calit, a vietnami Ho Chi Minh-t, a marokkói Tangert és San Franciscót nevezi meg.
Pop szintén pozitívumnak gondolja mind a Plan B, mind az egyes művészek elismertsége szempontjából azt, hogy a művészek, bár lehet, hogy éppen a világ két különböző pontján állítanak ki, egy légtérben – az Ecsetgyárban – alkotnak. Amellett, hogy mindketten alkotóművészek,
jó barátok is,
amikor kijönnek a műhelyből, kapcsolatba lépnek a mindennapi életben is, beszélgetnek, közelről ismerik egymást. Ez az Ecsetgyárnak a sajátossága, és Pop szerint ez is hozzájárult a Plan B sikeréhez, de az összes többi kiállítótéréhez is, amely a gyárban helyet kapott.
Az Ecsetgyár egyébként a fiatal tehetségek felfedezéséhez is bőven hozzájárul – vallja Mihai Pop. A folyton ott tanyázó művészek könnyebben észrevehetik a tehetséges odalátogatókat, nem egyszer fordult elő, hogy az éppen külföldre készülők távollétük időszakára kölcsönadták a műhelyüket valaki másnak, aki éppen szeretett volna egy saját teret az Ecsetgyárban, de eddig nem sikerült.
A tervekről kérdezve Mihai Pop egy olyan projektet említ, ami egy galéria vállalásai között nem mindennapi: ősszel
kutatási projektet készül beindítani,
amelyben azoknak a művészeknek a hagyatékát térképezné fel és örökítené át, akiknek nincs családjuk, és alkotásaik sincsenek rendesen számon tartva. „Az idősebb generációban élt egy íratlan szabály, hogy vagy család, vagy művészet, ezért sokaknak nincs gyereke, aki kezelné a hagyatékát, és a közelmúltban sok olyan művész távozott közülünk, akivel érdemes lett volna még életében beszélgetni, egyenesen tőle megismerni a történetét” – magyarázza. A kutatómunkát művészettörténészekkel együtt szeretné vezetni, rendesen katalogizálni a műveket – és persze emellett az eddigi munkát fenntartani. „Mindenki bombasztikus projektekre vágyik, de a legfontosabb, hogy az eddigi színvonalat tartani tudjuk” – vallja Pop.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
MultikultRSS
Ismét megtartják Szatmárnémetiben a Brâncuși-napot
Újraindul a román közszolgálati televízió kulturális és hírcsatornája
Szeben 89: román-magyar koprodukciós film készül az Nagyszeben forradalmi napjairól
Joghallgatóknak szóló pályázatot hirdet a Jurátus Kör és Vincze Loránt
