2023. október 5. csütörtökAurél
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Radics Béla és Indián – egy halhatatlan barátság

Tóth Eszter Zsófia 2013. augusztus 31. 14:19, utolsó frissítés: 2013. szeptember 02. 13:48

Az 1982-ben, tragikusan fiatalon elhunyt Radics Béla gitárvirtuóz sorsa szimbolikusan jeleníti meg a diktatúra évtizedeit, a rendszer által támogatott munkásosztály gyermekének lehetőségeit.


Nemrégiben a Radics Béla emléktársaság kezdeményezésére utcát neveztek el Radics Béláról, a legendás magyar gitárvirtuózról. 2012-ben pedig Csepel díszpolgárává választották. 2012. szeptember 30-án emlékkonferenciát és koncertet rendeztek emlékére a Petőfi Csarnokban. Cikkünkben Radics Béla és Indián barátságának legendás történetét elevenítjük fel, amelyet a Rockfogyatkozás című, 1988-as film (Rendezte: Sántha László, társrendező: Árvai Jolán) is megörökített.



Radics Béla (Budapest, 1946. február 6. - Budapest, 1982. október 18.) gitárvirtuóz


sorsa szimbolikusan jeleníti meg a diktatúra évtizedeit,



a rendszer által támogatott munkásosztály gyermekének lehetőségeit. A magyar Jimi Hendrixként is emlegetett, progresszív és blues zenét játszó gitáros első együttesével, a Sakk-Mattal még felléphetett a Budai Ifjúsági Parkban, önálló lemezt azonban nem adhatott ki. Játszott a Sakk-Matt, az Alligátor, az Aréna, a Nevada és a Tűzkerék együttesekben, de legnagyobb sikereit a Taurus tagjaként érte el. Tragikusan fiatalon hunyt el.

Emlékét méltón ápolja a Radics Béla Emléktársaság, életútját pedig feldolgozta az R. B. kapitány című film.




Radics Béla legismertebb száma a Zöld csillag:




Indián, a Nagyfa galeri egykori tagja életútinterjút adott a Magyar Nemzeti Levéltár Mark Pittaway Oral History gyűjteményének. Az erdélyi születésű, pékként dolgozó Indián hippi, lázadó identitása központi szerepet játszik életútelbeszéléseiben. A Budai Ifjúsági Park fölött álló nagyfához azért jártak a fiatalokat, mivel hosszú hajuk és farmerviseletük miatt nem engedték be őket a koncertekre, ezért ott gyülekeztek, hallgatták a zenét. A hatalom egy részüket a koncepciós Nagyfa galeri perben börtönbüntetésre ítélte, köztük Indiánt is. A per kiindulópontja az volt, hogy a fiatalok 1969. július 8-án emléksétát tettek Brian Jones, a Rolling Stones tragikusan fiatalon elhunyt tagja emlékére. Ennek történetét részletesen olvashatjuk Horváth Sándor: Kádár gyermekei című kötetében.

Indián szabadulása után éveken át rendőrségi megfigyelés alatt állt, zaklatták. Életútjáról nagyon színesen beszél. Az emlékezés szituációjához hozzá van szokva, ugyanis Csörsz István nagysikerű hippiregényének, a Sírig tartsd a pofád-nak is ő a főhőse. Ahogyan azt gyakran emlegetni szokta, az író akkoriban egy kazánházban dolgozott, és ő éjszakákon át mesélte neki életútját. 2012. október 18-ra, a magyar gitárvirtuóz, Radics Béla halálozási évfordulójára készülve elevenítettük fel Indiánnal a tragikusan fiatalon elhunyt zenésszel kapcsolatos emlékeit. Ezen emlékezeti aktus különlegességét az adta, hogy Indián a zenésszel közösen szerepelt a Rockfogyatkozás című, 1989-ben bemutatott, azonban még az 1980-as évek elején forgatott dokumentumfilmben.



A filmben láthatjuk Radics Béla utolsó Ifjúsági Park-beli fellépését. Ekkor találkozik Indiánnal és barátjával, Judóval. A jelenet úgy ábrázolja, hogy Béla rajongóit egyenrangúként kezeli.






A zenész önreprezentációjának fontos eleme, hogy „nem adta el magát”,

mondja Indiánnak és Judónak, vagyis nem kötött kompromisszumot a hatalommal azért, hogy megjelenhessen.

„Radics és a nagyfások

Indián: - Helló!
Radics Béla: - Helló! Hi!
Indián: - Mi van magával? Vagy veled?
Radics Béla: - Filmsztár leszek.
Indián: - Mi?
Radics Béla: - Filmsztár. Movie star.
Indián: - Igen?
Radics Béla: - Te is éppúgy őszülsz, mint én.
Indián: - Igen.
Radics Béla: - Régi szép időkben. Parancsolj.
Indián: - Kóla? Nincs szerencsém.
Radics Béla: - Miért, mit gondoltál? Az a régi rágalmak egyike, a Radics halálra issza magát.
Indián: - Nézz csak be oda a hátad mögé!
Radics Béla: - Oh, yeah. Nem az Indiánék?
Judo: - Azaz.
Radics Béla: - Hoppá.
Judo: - Szia.
Radics Béla: - Szia. Ők azok a fiúk, akik annak idején gyűjtést rendeztek, hogy a Sakk-Matt ne oszoljon fel. Pénzt, hogy legyen elég cuccunk, hogy ki tudjunk állni a gazdag emberekkel szemben.
Indián: - Te voltál a nagy Béla, a mi zenekarunk. Biztos emlékszel rá.
Judo: - Azt mondtad, soha nem leszel az, aki beáll a többi közé.
Radics Béla: - És beálltam? Gondolod?
Indián: - Nem.
Judo: - Nem.”

Indián beszél még a Nagyfánál is, mit jelentett számára a hely.

„Riporter: - Ez az a híres Nagyfa?

Indián: - Igen, erre mondják. Persze egész egyszerűen azzal, hogy itt voltunk, mi híresé tettük ezt a nagy fát. Nem engedte meg a lehetőség, hogy bemehessünk ide az Ifjúsági Parkba egy koncertet meghallgatni. Kifogásolták az öltözködésünket, a hajviseletünket és egyáltalán, az magában már probléma volt, hogy néhányan itt fönt ácsorogtunk. A zenéhez volt közünk csak egyedül. Egy bizonyos fokig összekovácsolta az akkori, ha úgy tetszik, én társaságnak nevezem. Ettől aztán sok közünk volt és mondhatnám azt neked, ha megszólalt egy zene abban az időben akár egy Rolling, akár egy Cream, egy Manfred Mann, sorolhatnám a beat együtteseknek a szupernél szuperebb alakjait, az akkorit, az Animal meg társait, úgy éreztük, hogy tulajdonképpen teljesen mindegy, mit mondanak ránk és mi az, ami nem tetszik és mi az, amitől minket utálnak, akkor mi már szabad emberek voltunk.”

Majd láthatjuk Indiánt és Judot Radics Béla temetésén is a filmben.

2012 májusi interjúmban úgy meséltettem el vele Radics Bélához fűződő barátságának történetét, hogy előtte nem nézte meg újra a filmet. Az interjúkra minden egyes alkalommal csepeli horgásztanyáján kerül sor, ugyanis a Csepeli Horgászegyesület elnöke. A találkozók a legkevésbé sem formálisak, egész napig tartanak. Minden alkalommal meglátogatjuk barátait is, beköszönünk a kocsmába. Étellel-itallal vár.



Az időtávlat ellenére is kiemelkedő jelentőségűnek tartja életútjában Radics Bélához fűződő barátságát, akit karizmatikus zenészként emleget ma is: „A Bélát ismertem 1967 óta. A Radics ilyen kemény számokat játszott. Creamet, Jimi Hendrixet. És nem adták ki az ő lemezeit, csak egy kislemezt a Taurussal. Béla hallott az én tevékenységemről. Akkoriban művészet volt hippinek lenni Magyarországon. Ez egy elnyomott ország volt, állampárt volt. Radics Bélát nem engedték fellépni itt se, ott se, sehol se, kiszorult ide Csepelre, a Csillagtelepre. Mindig ott voltam a koncertjein. Mindig előre mondta, érdemes elmenni, lesznek ott rendőrök, vagy nem. Ő már ezt tudta. Őt is besúgták, ahogy engem is. Béla szív-lélek ember volt. Nagyon nagy zenésznek tartottam. Nemcsak azért, mert nekünk játszott, régen mi mindig azt mondtuk, ő a mi zenészünk, ez így is volt egyébként. És iszonyatos tömeg ment utána, olyan volt nekünk, mint a Jézus. 150 forintos gázsikat kapott, gondolhatod. Abból be lehetett rúgni, ennyire jó volt, de semmi egyébre. Béla rohadtul tudott gitározni. Fogával is tépte. Csajoztunk. Ő is, én is. És miután szűken odatartoztam a köréhez, én gyűjtögettem pénzt neki erősítőkre. Volt egy kockás füzetem, abba írtam, ki mennyit adott. Koncert előtt, alatt mentem az emberekhez oda. Fölírtam a kockás füzetbe, ki mennyit adott. Nehogy azt hidd, nagy pénzeket adtak, 10 forintot, 20 forintot. És akkor összeszedtünk, mondok egy számot, 3-4000 Ft-ot, ez két koncert alatt jött össze egy erősítő ára, egy használt Marshall. Én odaadtam neki a pénzt, ő megvette. Megbíztam benne száz százalékig.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS