Lajkó Félix: nem gondolkodom előre a zenén
Rácz Tímea 2013. szeptember 10. 10:30, utolsó frissítés: 10:43Lajkóék a Szent Anna-tónál melegítettek a pulzArtos koncertre, amelyet bár ülve hallgatott a közönség, a tapsban kellően kitombolta magát.
Lajkó Félix és zenekarának koncertjét a sepsiszentgyörgyi színház termében tartották a pulzArton – a helymegjelölés azért fontos, mert Lajkót lehet úgy hallgatni, hogy meg se áll a lábunk, és valami ismeretlen, se nem népi, se nem könnyű táncot járunk, vagy ahogy most is hallgatta a közönség: a zseninek kijáró tisztelettel.
Lajkó a fellépés előtt a Marosvásárhelyi Rádiónak, az Erdély TV-nek és a Transindexnek mesélt készülődésről, rítusokról – pontosabban azok hiányáról, meg jellegzetes, piros bakancsáról, ami már tönkrement, ezért most nem is volt rajta. Kiderült, nem valami kabalatárgy, nem is a színe a lényeg, hanem az, hogy ebben járta végig a világot, New York-tól Delhiig.
Lajkó elmesélte, hogy néhány szerencsés Szent Anna-tavi fürdőző
már délután kaphatott egy kis minikoncertet,
ugyanis megálltak egy próbára is. Nem lenne jobb, ha a közönség kimenne akkor? – jött a kérdés, mire Lajkó helyeselt, de „tudja, hogy megvan a gyári része is ennek az egésznek, amikor az emberek befogadják a zenét.” Fontosak amúgy neki a próbahelyszínek, gyakorolt már reptéren is.
Lajkó szeret Sepsiszentgyörgyön zenélni, nem először jár itt, és magánemberként is visszatért már. Zeneszerzés közben nem gondolkodik előre, a „mondanivaló” csak utólag jut eszébe, mert az görcsöt okoz, ha valamit előre el akar mondani. Jobb eljátszani, és utána nevet adni neki – meséli a folyamatról.
Nem követi a virtuális világot,
nem is ismeri, és annyira nincs is kedve megtanulni. Elküldenek neki egy-egy linket, de magától nem figyel rá – felelte, amikor megkérdeztük, követi-e az online „jelenlétét”, például a YouTube-videóinak nézettségét (a Rúzsa Magdival közösen előadott Még azt mondják másfél milliónál tart).
A hegedű- és citeravirtuóz – egészen nyugodtan lehet így nevezni – nem akar senkit semmiről meggyőzni, egyszerűen csak azt csinálja, amit szeret, és aminek a kedvéért annak idején az iskolát is otthagyta – mondta még a koncert előtt. A koncerten viszont valószínűleg volt néhány olyan ember, aki nem régi rajongója, de most mindenképpen meggyőzte.
A legelvetemültebb rajongók is meccseznek egymással néha a citera-hegedű vonalon. Az viszont a szentgyörgyi koncerten nagyon élesen átjött, hogy a citera a szíve csücske, az első hangszer, amit tényleg rettentő lajkósan kezel. Viszont
a látható átszellemülést a hegedű hozta,
már-már ijesztően megváltozott hegedülés közben, és ez nem valami hatásvadász túlzás: tényleg úgy tűnt, mint aki nincs is ezen a világon.
Nem szokása konferálni, a közönséghez beszélni, számcímeket bemondani, és most sem tette: az első pillanattól kezdve csak muzsikált, két szám között a dübörgő taps hangzott csak. Éppen a muzsikusokat mutatta be a búcsú előtt, és persze jött ráadásra is, imprózni-örömzenélni, nem is tehetett volna másképp. Fergeteges koncertet adott, és bár mindenki ülve hallgatta végig, a kellő tombolás is megvolt a tapsban.