2021. november 27. szombatVirgil
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Argentin filmé a TIFF trófeája

B. P. E. - G. L. 2015. június 06. 22:50, utolsó frissítés: 2015. június 08. 09:26

Az izlandiak és a bolgárok sem panaszkodhatnak. Mi is csak Nastassja Kinski miatt.


Miután kilenc napig néztük minden egyes film előtt, hogy fekete kezek leöntik vízzel az idei TIFF-szpot főszereplőjét, Cristian Iorga bosszút állt. A TIFF-gálát nyitó filmecskében sorra leloccsantja a TIFF-stáb tagjait egy-egy vödör vízzel, majd elégedetten rágyújt a Mátyás-szobor előtt, egy padon ülve.



Tudor Giurgiu meg van hűlve, így szinte helyettesíteni kellett: „mindenkit megkérdeztem, akivel találkoztam, mit szedjek torokfájásra; mindenki mást ajánlott, és én mindent bevettem – bejött”, meséli. Azt ígéri, rövidre fogják a díjosztást, mert kezdődik a BL-döntő.

Mielőtt elkezdődne a díjeső, a fesztiváligazgató még megemlít két rekordot: ez volt a legmelegebb kiadás a fesztivál történetében, ami jó dolog. A másik rekordhoz azonban már ennél is több köze van a szervezőknek: a mai napig 27%-kal több jegyet adtunk el, mint tavaly eddig az időpontig, 65000 néző eddig – vagyis ez az a TIFF legjobb kiadása.




Giurgiu bemutatja oktatási programjukat az EducaTIFF-et, és közben beszól a bukaresti színház- és filmművészeti egyetemnek (UNATC), ahonnan kirúgták a program egyik résztvevőjét, Alexandru Rus-t. Őt is, és mindenki mást szívesen látunk itt, akit kirúgtak az UNATC-ről, mondja. A fesztiváligazgató tavalyi, Mentsétek meg a szélesvásznat! kampányukról is beszél: azóta 35 mozit digitalizáltak kisvárosokban, ezek közül egy pár már újra is nyílt – ezek nagyon fontos helyek, csak itt lehet román és európai filmeket látni, emlékeztet, köszönetet mondva a városvezetéseknek.

És jöjjenek a díjak:


Fiatal frankofón zsűri díja (a TV5 Monde, RFI Romania, Francia Kulturális Központ közös díja): Vie sauvage, rendező: Cédric Kahn (belga-francia film Mathieu Kassovitz főszereplésével)

Transilvania Pitch Stop – Fejlesztési díj:
- CoCo Award: 1985, rendező: Bogdan Mureşanu (aki nem számított a díjra, farmerben és halálfejes pólóban vette át a díjat)
-Develepoment Award: Katonák, rendező: Ivana Mladenovics

FIPRESCI-díj az A szavakra nincs szükség kategória filmjei közül díjaznak: Teszt, orosz filmrendező: Aleksandr Kott

Árnyak (Shadows) rövidfilmek: Fekete erdő, spanyol film, Paul Urkijo Alijo fantasy-film, szörnyekkel, és örvendek, hogy a zsűri látta, hogy szeretem a filmet

Közönségdíj: (a nem versenyfilmek közül az Operation Arctic előzte A toloncot) Rams. Grímur Hákornarson rendező köszöni meg a közönségnek a díjat: látom, a romániaiak szeretik a juhokat. Tudor Giurgiu elárulja: már megvették a film forgalmazási jogait, és a premieren lesznek juhok is.



Nehéz pillanat következik: a TIFF Richard Johnson brit színésznek kívánt életműdíjat adni, aki egyébként a versenyben lévő Radiator főszereplője, de a 84 éves színész az éjszaka elhunyt. A díjat a Radiator rendezője veszi át, aki elmondja: „Semmi nem jelentett volna nagyobb örömet Richardnak, mint átvenni ezt az életműdíjat. 1968-ban dolgozott Romániában, és mindig csak dicsérő szavakat mondott színésztársairól, Amza Pellearól és Florin Piersicről. A Radiatorban sebezhető, ronda, vicces, és emberi. Megtiszteltetés volt számomra vele dolgozni.”

Folytatódik a díjátadás:

Román napok legjobb elsőfilm – rövidfilmek kategóriában (18 filmvolt versenyben): zsűri dicsérete: Pavel (rendező: Alexandru Ranţa); két film osztozik a fődíjon: Ramona (Andrei Cretulescu); Black Friday (Roxana Stroe)



Román napok legjobb elsőfilm – játékfilm: Lumea e a mea (rendező: Nicolae Constantin Tănase)

Román napok legjobb játékfilm: Comoara, Corneliu Porumboiu




Legjobb színészi alakítás: (a díjat átadó Olimpia Melinte Juventus-csíkos ruhába öltözött) Margita Gosheva A lecke című bolgár-görög filmből.






A zsűri különdíját Violeta Bava (az időjárást, a szervezést a gulyást és a pálinkát köszöni), Isaach de Bankolé adja át, a nyertes a Kosok (Rams) (rendező: Grímur Hákonarson). „Kis ország vagyunk, évente 4-6 filmet gyártunk, és most 4 filmünk van itt. Az izlandi filmgyártásnak ajánlom a díjat” – mondja a rendező.



A kiválósági díjat Cătălin Ştefănescu és Andreea Esca adja át Marin Moraru színésznek. És hihetetlen: Florin Piersic itt sincs, mégis ő beszél a legtöbbet: levelet küldött Marin Morarunak, melyet Giurgiu olvas fel.



Legjobb rendezés: A lecke (rendezte: Kristina Grozeva és Petar Valchanov) bolgár-görög koprodukció, „Első filmjük, és ez egy nagy siker számukra. Mi, bolgár rendezők inspirációként használjuk a román filmművészetet” – mondja a díjat helyettük átvevő honfitársuk.



A világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért adott díj: Nastassja Kinskit illeti meg. A színésznő az este egyetlen, de nagy csalódása: románul köszön, de utána csak motyog a színpadon, és Nadia Comaneci-t emlegeti.



A Transilvania trófea átadása előtt Mihai Chirilov művészeti igazgató lép színpadra, hogy elmondja. szerinte a 12 versenyfilm rendezői jelenleg a legfontosabb új hangok a filmvilágban.

Ionuţ Vulpescu kulturális miniszter is a focival kezdi. Ma van a román filmipar BL-döntője is, mondja.



A Transilvania Trófeát az argentin A tűz (El incendio) kapja, a rendező Juan Schnitman, aki ugyan itt volt a fesztiválon, de már elutazott a seattle-i filmfesztiválra, ezért az argentin zsűritag veszi át a díjat helyette.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS