2022. január 26. szerdaVanda, Paula
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Potozky László: nem a felháborodottság a fő irodalmi életérzésem

Gergely Borbála 2015. november 02. 10:51, utolsó frissítés: 10:51

A fiatal erdélyi író egy újabb elismeréssel gyarapodhat: a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra kapott jelölést. Ennek apropóján is kérdeztük.


Potozky László már nem kezdő író, három köteten van túl: Áradás (rövidprózák, Erdélyi Híradó – Előretolt Helyőrség, Kolozsvár, 2011); Nappá lett lámpafény (rövidprózák, Magvető Kiadó, Budapest, 2013); Éles (regény, Magvető Kiadó, Budapest, 2015). Egyre bővül az elnyert elismeréseinek a listája (a teljesség igénye nélkül: Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010 és 2014; Méhes György-debütdíj 2011; Barabási László-Ösztöndíj 2014; Móricz Zsigmond-ösztöndíj 2015), a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj esélyeseinek frissen közzétett listáján is szerepel.

Többek között helyekről, kötődésről, küldetésről, a fiatalság irodalomhoz való viszonyulásáról, kolozsvári emlékekről és budapesti jelenről beszélgettünk.

Erdélyből indultál, Kolozsváron és Marosvásárhelyen voltál egyetemista, az első könyved is itt jelent meg. Ma mi a viszonyod Erdéllyel mint hely(szín) és mint irodalmi közeg?

- Erdély örökre fontos marad nekem, ott születtem, ott nőttem fel, ott élnek a szüleim és nagyszüleim, ott szívtam magamba egy csomó pótolhatatlan tapasztalatot. A málló vakolatú tömbházfalak, a kazánház-füsttel színezett alkonyatok, az esőben nyákossá ázott vonatállomások, a szanaszét rohadó gyártelepek – nekem ezek jelentik Erdélyt, ha már helyszínként kell róla beszélnem: szeretem ezt a komorságot. Az ottani irodalmi közegnek sokat köszönhetek, mai napig vannak ott barátaim és segítőim, akikkel bármikor szívesen leülök egy sör mellé.


Most Budapesten élsz. Ez a lakhelyváltás volt bármilyen hatással a munkádra?

- Itt fejeztem be az Éles szerkesztését, húzogatását, de nem mondhatni, hogy máshogy írnék prózát. A lakhelyváltásnak csak pozitív hozadékai vannak, otthon érzem magam Pesten, jó emberekkel lógok. És az ittlétnek az is hatalmas előnye, hogy könnyebben elérhető az ember, egyszerűbben találják meg például a szerkesztői melók. Azokra márpedig szükségem van, hisz szabadúszó vagyok, abból élek, amit kapok.

Már a korai munkáidat is nagy elismerés övezte. Rengeteg idő eltelt, mióta az első szövegedet publikáltad, több könyved is megjelent azóta. Hogyan látod belülről, mi a legmarkánsabb változás, amin átestél?

- Talán az, hogy saját hangra találtam. Ha van írói énem, akkor az úgy beszél, olyan szóhasználattal, fogalmazással, ahogy az Élesben olvasható. A pályám elején rengeteg papírízű szöveget gyártottam, amiket inkább fogalmazványnak, semmint prózának neveznék. Az Áradásban, az első novelláskötetemben, belátom, ilyen írások is bőven vannak. Nem tudom konkrétan megnevezni, milyen változásokon estem át az évek során, erre a feladatra egy bölcsész vagy kritikus talán alkalmasabb lenne, egyszerűen csak az van, hogy tisztábban érzem, mit akarok a lapon látni, és igyekszem azt minél jobban megközelíteni.



Egy interjúban említetted, hogy nagy teret engedtél a fantáziádnak gyerekkorodban, innen indult minden. Ma azonban a szövegeidben nem tűnik hangsúlyos elemnek a valóságtól való elrugaszkodás. Mennyi szerepet kap a fantázia az alkotófolyamat közben?

- Fogas kérdés, helyzete válogatja. Az Éles kapcsán elmondhatom, hogy volt, amikor teljesen a fantáziámra hagyatkoztam, nulláról találtam ki valamit, de volt olyan is, hogy egy az egyben leírtam a valóságot, úgy, ahogy a dolgok történtek. Legtöbbször viszont a kettő áll össze különböző arányokban. Szerintem nem a fantázia-valóság mértéke a lényeg, hanem az, hogy működjön a szöveg, svungja legyen, és a szereplők meg a motívumok is éljenek.

Az Élest generációs regényként emlegetik. Egyetértesz ezzel?

- Nagyon megtisztelő ez a titulus, viszont nem az én feladatom, hogy egyetértsek vele vagy sem, hanem az olvasóké, a kritikáé meg az utókoré. Az én reszortom csupán annyi volt, hogy igyekeztem legjobb tudásom szerint egy hiteles látleletet nyújtani a mai valóság egy szegmenséről.

Ezt a munkát jelölték Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjra is. Mennyire fontosak neked az ilyen jellegű elismerések? Fontosabb tud lenni egy kávé vagy sör mellett elhangzó dicsérő mondatnál, vagy egy idegentől kapott üzenetnél?

- Minden pozitív visszajelzés értékes, függetlenül attól, hogy szóban vagy díj formájában érkezik. Persze, ha az ember kézzel fogható bizonyítékot kap arról, hogy jó, amit csinál, az különösen szuper. De nem válogatok, egyformán örülök mindnek. Szoktam például a Moly.hu-t nézegetni, mert ott az olvasók írják a visszajelzéseket. Nagyon jó kis eszköz ez az íróknak, hogy direkt feedbacket kapjanak a közönségüktől.

Mit gondolsz, mi a fő „küldetésed” íróként, illetve milyen személyes célt tűztél ki magad elé?

- Nem hinném, hogy lenne küldetésem íróként. Ha befolyásolhatnám valamilyen formában a világot, akkor is óvatos lennék, mert sose lehet biztos az ember, hogy az ő csapásvonala a helyes. És per pillanat különösebb céljaim nincsenek, szeretnék még regényt írni, meg idővel lakást venni, és valami stabil egzisztenciát teremteni magamnak.

Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör elnöke voltál két éven keresztül. Ez a fajta jelen levés az irodalmi életben nem hiányzik?

- A Bretter nagyon hiányzik. Nem az, hogy elnök legyek, hanem a fíling. Néha szoktak tudósítások megjelenni a körökről, mindegyiket elolvasom. Jól esik átérezni a régi hangulatot, a cigifüstöt, a beszólásokat stb., és kíváncsi vagyok a friss tehetségekre is. Jól esik látni az indulókat, és elképzelni, hogy őket is az a kellemes bizsergés hatja át, ami engem is anno zöldfülűként. A képeket többször végig szoktam pörgetni, és odaképzelem magam valamelyik asztalhoz. Ha Kolozsváron élnék, biztosan rendszeresen eljárnék.

Hogyan érzed magad a kortárs magyar irodalomban abban a korban, amikor a szerzők a rövidségre törekszenek, a fiatalok pedig (és nem kizárólag ők) Facebook-oldalakon olvasnak szépirodalmat?

- Úgy érzem, ha a novellásköteteim nem is, a regényem azért valamennyire eljutott az olvasókhoz, akik nagyrészt az én korosztályomból kerülnek ki, és ennek igazán örülök. Igyekszem a lehető legjobban írni, szóval a fő irodalmi életérzésem nem a felháborodottság meg az, hogy jajistenem, teret veszítenek a minőségi könyvek, hanem sokkal inkább egyfajta törekvés, hogy ezen az egyre nehezedő „piacon” is minőségi terméket nyújtsak.

Mire számíthatnak tőled az olvasók a közeljövőben?

- Konkrét terveim még nincsenek, most novellákon bütykölök a Móricz-elszámolásra, aztán valami regénybe is bele fogok kezdeni talán egyszer. Nemrég kaptam egy felkérést a HVG online-tól, hogy írjak nekik tárcát, az elsőt épp a napokban fejeztem be.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS