Fullasztó fekete, frusztráló fehér - Berszán Zsolt: Works
Gergely Borbála 2015. november 26. 16:54, utolsó frissítés: 2015. december 02. 21:09Összetett atmoszférába csöppen a látogató a Bázis Platform kiállításán.
Lehet, hogy egy szentélyben, vagy egy ravatalozóban vagyok, esetleg egy ravatalozónak álcázott bunkerben. Vagy abban a térben, ahol összeér a gyász vizuális dokumentációja és egy föld alá került túlvilág-képzet megtestesülése. Vakító fehér falak, neonfény, gyűrt, vert és tört, sötét anyagok szerte a frusztrálóan kisméretű térben, földkéreg-szerű textúrák a falakon: Berszán Zsolt képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a kolozsvári Ecsetgyárban, a Bázis Platform termében. A tárlat nem hozott lehengerlően újat az alkotó munkásságán belül, de a kontrasztjai, az anyaghasználata és a munkákban rejlő asszociációs lehetőségek erősek, figyelemre méltóak, és ez utóbbi aktuális tartalmakhoz vezet.
A kiállított munkák a terem atmoszférájának az anyagi, bűnös, zavaros, emberi és múlandó szavakkal leírható részét szolgáltatták, míg a környezetük a tisztaságot – a szó sok értelmében – és a homogenitást. Ezt persze a legtöbb galéria biztosítja: homogén felületként vannak jelen a falak, hogy hordozóivá váljanak a cserélődő tartalomnak. Ettől függetlenül a kiállítóhely kiválasztásánál – ez evidens – nem véletlenszerűen döntenek a rendezők, az egyes anyagok teljesen máshogy működnek különböző helyszínek eltérő vizualitásában, szerkezetében (hogy a galériák ars poeticájáról ne is beszéljünk), és bizonyos anyagok kifejezetten egy-egy térbe készülnek. Berszán jelen kiállításának esetében szerencsésen találkozott az anyag és a tér, mert az akkora kontrasztot alkot a benne lévő munkákkal, hogy a tárlat kiegészítéséül szolgál – vizuálisan és az atmoszférateremtést illetően is –, nem pusztán hordozójául.
A kiállítás anyaga és a rendezés is kontrasztok mentén szerveződik: fekete-fehér, természetes-mesterséges, egy-sorozat, matt-fényes, geometrikus-organikus és hatalmas méretkülönbségek. A szelekció a méreteket tekintve a megszokottól eltérő: a tér kicsi, mégis három ajtóméretű munka van benne (2009), amelyektől képtelenség olyan távol kerülni, hogy komfortos legyen a befogadásuk – tornyosulnak, ránehezednek a befogadóra. Ezeken kívül apró táblaképek vannak a falakon (2013), amelyeken átfut a tekintet, ha a terembe lépünk, és csak sok perc elteltével tűnnek fel egyáltalán. Ez a játék a mérettel frusztrálja a nézőt. Az, hogy nem a térbe „való” (– ez örök kérdés … a nézőponté vagy koncepcióé) munkák kerülnek oda, alkalmazkodásra készteti a látogatót, azonban ez nehezen sikerül, és egyben ellehetetlenül a kisméretű képek gördülékeny befogadása is.
Ezt az alapérzést spékeli meg a galéria közepén, a földön kiállított nagyméretű plasztika (2013), amely egy burjánzó koporsóra emlékeztet. Ez a munka ugyanazt teszi a további földön elhelyezett, kisméretű plasztikákkal (2013), amit a falakon tapasztalunk a táblaképek esetében: láthatatlanná teszi azokat, és ez a láthatatlanság csak idővel oldódik fel. A nagyméretű plasztika a körbejárhatóságával, méretével, formáival és anyagaival egyértelműen első pillantásra magára vonzza a figyelmet, és meghatározza az alapérzésünket – ez pedig szintén a frusztráció. A fekete rétegek egymásra és egymásba épülése távolról úgy hat, akár egy üvegkoporsóba elhelyezett, fém(emlék)tárgyak rendjét felborító, a tér uralmát átvevő növényzet pillanatképe. Közelebbről szemlélve tűnik fel az olvadás/olvasztás, amely fémelemeket úgy hajlít és gyűr meg, mintha egy barokk festmény drapériáját látnánk. A drapériahatású elemek ráborulnak a plasztika tömegére, erősítve ezzel a tetem-halott-koporsó vonalat.
A munkák – Berszántól megszokottan – nélkülözik a színeket, és a táblaképről a fehér festék is hiányzik, a képeken belüli kontrasztot a pasztózusan felhordott bitumenrétegeken megtörő fény hozza létre. A monokróm, kisméretű munkák inkább hatnak kompozíciós vázlatoknak, mint kész munkáknak, de ez nem problémás, mert a vázlatok kiállításának is kialakult egy hagyománya, illetve a kiállítási anyagot nem kell feltétlenül különálló alkotások halmazaként értelmezni, lehet egy alkotásként is, és ebben az esetben okosan vannak elhelyezve a hangsúlyok. Mindazonáltal ezek a darabok mindenképpen súlytalanabbak a tér közepére helyezett plasztikánál.
A nagyméretű táblaképek több módon is ellensúlyozzák a többi munkát. Egyrészt bitumen nélküli, fém felületek is megjelennek, ezzel oldva az előzőek fullasztó feketeségét, illetve a képek zsúfoltságával is kontrasztot állít enyhítő, nyugtató, levegősen hagyott részekkel. A fém sterilitása, az emberi test anyagától – ami a középső plasztikával, és egy másik kisméretűvel jön képbe – való éles elütése azonban nem hoz üdeséget a terem atmoszférájába. A fémek által elért rideg érzést erősítik a rajtuk megjelenő geometrikus formák, és ezek a felületek halkan összecsengenek Berszán egy korábbi kiállításán megjelenő vízfelületekkel, víztükrökkel.
A figurativitás felé halványan hajló munkák, vagy az embert sejtetők roppant fontos darabjai, alappillérei a kiállítási anyagnak, és kontextusteremtésükkel kitágítják a többi munka értelmezési lehetőségét. A fekete okán a gyász, abból az elmúlás, a végesség, az ember időérzékelése, az ember létezése, a memória – a kollektív és az egyéni is – a történelem; a fémek és a felhasznált anyagok okán a háború, a tragédia mind ott cikáznak a látogató gondolataiban. Azonban vannak olyan munkák, amelyek a felszínen maradnak, kevés eszközzel hatnak – túl tág teret engedve a befogadónak, ami sok esetben negatívum – és nem törekszenek a közlésre, kifejezésre, hanem egyszerűen egy közlés dokumentumai, vagy akár egy-egy – valós, vagy sem, teljesen mindegy – traumafeldolgozás vizuális termékei, amelyek csak az alkotónak „beszélnek”. Ez ingoványos terep, roppant nehéz megtalálni azt az illékony utat, amely hiteles, és nem kommersz.
Berszán érzésem szerint hiteles, okosan dolgozik és állít össze kiállítási anyagot, hatásosan rendez teret, de mintha nem előre haladna, hanem toporogna, és olykor becsúszna egy-két rutinmunka – ez nem biztos, de nagyon úgy tűnik.
A kiállítás január 31-ig látogatható.
a szerző felvételei