Se veled, se nélküled. Brâncuși, légy az enyém

„Brâncuși az enyém. És a tiéd. És a tiéd” – jön szembe velem Facebookon az egyik romániai bank büszke reklámja, amellyel azt hirdetik, ők is jelentős összeggel járulnak hozzá A föld bölcsessége szobor megvásárlásához és román állami tulajdonba kerüléséhez, ezáltal a „román kulturális értékek támogatásához” és „a nemzeti büszkeség érzésének megerősítéséhez”. A műalkotás jelenleg az azt megvásárló személy örököseinek tulajdonában van, állítólag húszmillió eurót ér, és szeptember végéig tart a kampány, amely a vételár összegyűjtése érdekében mozgósítja a romániai tehetős réteget, intézményeket és cégeket.

Túl azon, hogy egy állam törekvését legitimnek kell tekintenünk arra nézve, hogy a tárgyi kulturális örökség legmagasabb értékeit képviselő műtárgyakat a közjó érdekében mindenki számára hozzáférhetővé téve egy közgyűjtemény keretében, van abban valami fura, hogy univerzálisan érvényesnek tételezett esztétikai minőséggel bíró művészeti alkotásokat „nemzeti partikularitásokkal” felruházva olyan kisajátítás-ízű diskurzusokba bonyolódunk, amiben egyáltalán értelmesen merülhet fel az a kérdés, hogy „kié is Brâncuși”.

Nem mellékesen így kialakulhat az esztétikai érzéknek egy olyanfajta torzulása, amely nem, vagy nem elsősorban a műalkotást magát, hanem az a köré – és alkotója köré – szerveződő kultuszt nézi, és az esztétikai értékítéletet annak függvényében hozza, hogy az illető műalkotást „a mieink közül” alkotta-e valaki vagy sem, ergo magunkénak érezhetjük-e vagy sem. Ebben a „magunkénak érezzük”-ben pedig már nem a befogadó hermeneutikai hozzájárulása, az értelmezői erőfeszítés és ennek az interpretációs folyamatnak a hozadéka lesz a döntő, hanem valami más, valami, aminek valójában semmi köze magához a műalkotáshoz. Valamiféle, a műalkotásra akarata ellenére rátapadt jelentésréteg ez, amely két abszolút ellentétes irányban képes emberek érzelmeit és cselekedeteit mozgósítani: az egyik a határtalan rajongás és birtoklási-kisajátítási vágy, ha a „mi” oldaláról nézzük, a másik a fékezhetetlen gyűlölet és a rombolás vágya, ami arra irányul, hogy megsemmisítse „az idegen bálványt”, az „ők” szimbólumát, nyomát, tárgyi írmagját, legyen az gigantikus Buddha-szobor vagy éppen ókori romváros.

Constantin Brâncuși művészetének a román nemzetépítési törekvésekben tetten érhető kisajátítását tematizálja a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Képzőművészeti Kiállítótérben a 4. PulzArt keretében megnyitott csoportos kiállítás.