Tizenegy tézis Margarete Ruhbe PulzArton tett látogatásáról
Ivácson András Áron 2017. szeptember 08. 14:03, utolsó frissítés: 14:16Lépésről lépésre, történetből történetbe fűzve derült ki az igazság Sepsiszentgyörgyön.
Személyes történet az - mint mondani szokás -, amely mások elé tárva n/sem törekszik semmiféle univerzális mondanivalóra. Janek Turkowski műfajilag igencsak nehezen behatárolható projektje pontosan egy ilyen történet...történetének...története. A sepsiszentgyörgyi PulzArt fesztivál keretén belül bemutatott, jobb szó híján előadás a hét egyik legérdekesebbjének bizonyult.
1. A kiindulópont Turkowski és a fia, akik egy ócskapiaci keresgélés közben szembetalálják magukat egy nagyon régi projektorral és a hozzá tartozó, hatvannégy darab nyolc milliméteres filmszalaggal. Lévén Janek nagy régiséggyűjtő, szinte gondolkodás nélkül vásárolta meg a teljes felszerelést. Mindannak ellenére, hogy a celluloid filmek hibátlannak bizonyultak, maga a vetítő némi javításra és kiegészítésre szorult.
2. Amint sikerült a vetítőt működőképes állapotba hozni, egyértelművé vált, hogy a filmszalagok nem üresek. Számos felvétel található rajtuk, amelyeken több személy mellett visszatérő motívum három alak: két nő és egy férfi. Turkowski szerint az implikáció egyértelmű: valaki más múltja került a birtokába, amely különös kapcsolatot ápol az itt és most épp adott jelennel, továbbá fennmaradásából következően az előre nem látható jövővel is. Szemléltetésként levetít egy részletet a felvételekből, amelyen a három visszatérő figuramotívum eltűnik a celluloid ködben.
3. Mindegyik filmtekercs gondosan be volt csomagolva és mindegyik ugyanannak a nőnek volt címezve: Margarete. A felettébb rendhagyó előadása során Turkowski, miközben folyamatosan részleteket vetít a filmtekercsekből, annak a nyomozásnak a lépéseit közli, amely során megpróbálta és sikeresen feltárta ennek a bizonyos Margarete-nek a személyét. Ez azonban távolról sem volt egyszerű, ugyanis a felvételek valamikor 1920 és '69 közé tehetők, és már az utóbbiakon is a személyek szép korban vannak. Könnyen lehet, hogy már nincsenek is életben.
4. Turkowski előadásának ezen kezdeti jellemzői okán projektje voltaképp egy metanarratíva: egy történetről szóló történet, amely a maga során létrehoz egy újabb történetet. Mint kiderül, Margarete egy bizonyos Margarete Ruhbe, akinek az életét láthatjuk a Turkowski által megszerzett filmtekercseken. A filmtekercsek bemutatnak egy vagy több történetet, amelyek megtalálásáról Turkowski előad egy másik történetet, és amelyek visszanyomozása egészen gyökerükig egy harmadik történet, amelyek mind-mind ráépülnek, rárakódnak az eredeti, első történetre.
5. A korai filmtekercseken mindig ugyanaz a nő látható és soha nem derül ki, hogy ki filmez. Idővel azonban feltűnik egy másik nő, aki kísértetiesen hasonlít az elsőre. Mint kiderül: testvérekről van szó és egymás közt cserélgetik a felvevőt, így nem minden filmen Margarete látható. Ebből kiindulva Turkowski megpróbál bizonyos lehetséges, de a felvételek által kódolt narratívákat felállítani, amelyek tovább fokozzák előadása metanarrtív jellegét. Amíg a kamera szembe nem fordult, a jó öreg Roland Barhes szavaival élve: a szerző halott volt.
6. Ezek a párhuzamos világok, amelyek a hatvanas évekbeli május elseji ünneplésektől a hétvégi parkba járásokon keresztül egészen a jó öreg kollektív szocialista szórakozásig terjednek, egyfajta tárgyszentimentalizmust alakítanak ki a vetítő iránt, amely segítségével betekinthetünk ezekbe a párhuzamos világokba és amelyekre alapozva újabbakat teremthetünk - véli Turkowski. Annál is inkább, hogy néma felvételek lévén, a hang hiányának következtében felerősödik a látvány. Kísérletet tesz saját szubjektumát beleírni más életébe, más életének történetébe: zenét szerkeszt a felvételek alá és így rövid videoklip hatású filmecskéket alkot. Mint fogalmaz: a személyesség rendkívül fontos, hiszen csak ezáltal lehet a régiből újat alkotni úgy, hogy ne merő felelevenítés legyen a végeredmény.
7. Ehhez azonban nagyfokú figyelemre és odaadásra van szükség: a filmtekercsek többszöri megtekintésére, a külön részletek, jelenetek kategorizálására, megszámozására, külön időbeli és tematikai sorrendbe helyezésére, újra és újra egyre komplexebb elrendezésére. Hasonlóan ahhoz, ahogy a tekercsen láthatjuk, amikor egy pincehelyiséget vételeznek: előbb poharak, aztán üvegek, aztán borkánok, aztán tálak és így tovább, tárgytípusról tárgytípusra.
8. A tekercsek manipulálásának következő lépése a tekercsek közvetlen fizikai megkárosítása volt, ahogy maga Turkowski is említi: Stan Brakhage szellemében. Brakhage a huszadik század egyik leghatalmasabb strukturalista filmkészítője, aki közvetlenül a filmtekercseit karcolta meg, festette, rajzolta össze, égette meg, kezelte különféle kémiai anyagokkal, festékekkel, festékporokkal hintette be, amely eljárások következtében hol a végtelenségig, hol kevésbé absztrakt, de mindig pszichedelikus és nagy hatást keltő filmeket hozott létre. Magnum opusa - és jelen beszámoló szerzőjének egyik kedvenc filmje - az underground filmkörökben méltán legendás Dog Star Man metanarratív némailm. Brakhage halálát is művészete okozta, ugyanis tönkretette egészségét mindaz a töménytelen, sokszor nagyon veszélyes kémiai anyag, amivel a filmtekercseit kezelte.
9. Egy ilyen közvetlen manipuláció során tűnt fel Turkowski számára a két testvér nagyfokú hasonlósága, amikor egy ritkának nevezhető pillanatban mindketten a kamera előtt tartózkodtak - a harmadik szerző személye sosem derült ki, mindvégig halott maradt. Ez késztette az előadót arra, hogy kinyomozza, kik is ezek a testvérek, akik ilyen megrögzött módon dokumentálták egymás és közös életüket a kamera előtt. Annál is inkább, hogy számos alkalommal dőlt szögből és nem egyszerű dokumentálásban alkalmazott beállításokból láttatják egymás életét, ami művészi hajlamra utalhat: egy újabb metanarratív túllépés a dokumentálás köznapi szintjén.
10. A nyomozás pedig, noha több országon keresztül történik, sikerrel jár. Megtalálja Margarete Ruhbe-t, aki akkor épp kilencvenkilenc éves és egy öregotthonban él. Amikor találkoznak vele és elkezdik megmutatni a felvételeket neki, látszólag semmilyen érzelmet nem tanúsít. Mint kiderül, azért, mert már annyira gyengén lát, hogy a felvételeken mindössze színes foltokat képes kivenni, de formákat nem.
Turkowski ezt az egész folyamat egyik legkeserűbb mozzanatának nevezi, azonban különböző eljárások segítségével megpróbálják tisztítani a felvételeket, illetve különböző eszközök segítségével Margarete látását javítani. Ezek következtében elkezd alakokat felismerni, akikről mesél a filmkészítőknek: akik rögzítik, ahogy Margarete nézi a saját maga által készített felvételeket, hozzáadva még egy réteget a már eddig is komplikált metanarratívához. Ezen a ponton azonban szintet lépünk: itt már nem metanarratíváról és dokumentarizmusról, hanem metadokumentarizmusról beszélhetünk.
11. A felvételeken látott, a jelennel párhuzamos múltbéli világok mellé beépültek az ezekből Turkowski által később kreált párhuzamos világok, amelyek önmaguk is múltbéliekké váltak a nyomozás által feltárt jelenbéli párhuzamos világok feltárulkozásának következtében, és még ezen legutóbbiak is múltbéliekké váltak, amikor a kört lezárva az idős Margarete a jelenbe hozta azokat a múltbéli párhuzamos világokat, amelyekkel szembesítették őt. Mindezt egy dokumentarista szemszögű, mindegyik korábbi felett átívelő metanarratíva fogta össze, amely bemutatásának nem kis feladatára vállalkozott Turkowski.
Számomra a PulzArt fesztivál egyik legérdekesebb projektje volt ez, mindannak ellenére, hogy a semleges név okán nem tudtam, mire számítsak. Az elején a visszaemlékezések kapcsán volt egy kissé rossz benyomásom, hogy talán valamiféle nosztalgiázó, siránkozó előadással lehet dolgom, de nagyon kellemesen csalódtam. Egy igényes, összetett, változatos és voltaképp nagyon emberi projektről van szó. Megvágott film nem létezik, Turkowski minden előadáson tetszőlegesen mutat részleteket a felvételekből, leszámítva azt a kevés részletet, amelyeket kénytelen ismételni, feltárva, hogy mikor és hol eszmélt rá olyan jelekre, amelyek újabb és újabb irányt adtak a nyomozásának. Ez pedig tovább fokozza az előadás beskatulyázhatatlanságát és érdekességét. Mindenképp kár lett volna kihagyni.