Vass Csaba nyerte az idei Erdélyi Slam Poetry Bajnokságot (és írta ezt a hírt)
Vass Csaba 2018. január 29. 17:49, utolsó frissítés: 2018. január 30. 10:12
Senki nem szolgálhat két Úrnak, idézem az ismert szentírási részt most, hogy elkezdtem megírni egy hírt egy olyan versenyről, amit én nyertem meg. Húúú...
Most azt hiszem, érzem kicsit, hogy milyen két Úrnak szolgálni. Hát eléggé ciki. Legalábbis nekem. Legalábbis ebben a helyzetben. De mit tehetnék?
Így hát megírtam, vagy még írom, vagyis amikor te ezt már olvasod, akkor már meg van írva, de most ebbe ne menjünk bele. Szóval...
Szombaton, a kolozsvári Tranzit Házban zajlott le a II. Erdély Slam Poetry Bajnokság by Nest.
Az eseményen a marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai valamint a kolozsvári elődöntők dobogós slammerei mérkőztek meg egymással.
Az est fényét emelte, hogy a versenyen, mint vendégfellépő, jelen volt Mészáros Péter, a jelenlegi magyarországi slam-bajnok, valamint két neves, felvidéki slammer is, György Ádám és Laboda Róbert.
A vendégfellépők a verseny elején saját slamjükkel melegítették be a közönséget, majd a második forduló előtt újra sikerült felspanolniuk a cigiszünetben szórakozottá vált, szép számban összegyűlt tömeget.
A verseny maga szerintem borzasztóan izgalmas volt. Annyi hang, annyi tehetség és mondani akarás találkozott a színpadon, amilyenre szerintem rég nem volt példa. Jó szövegek voltak, tényleg. Imádtam.
Az ilyen események miatt szeretem ezt a műfajt, amikor azt látom, hogy spontán módon olyan dolgok történnek, amelyek leveszik a lábáról az embert. Több alkalommal is azt éreztem, mintha a versenyzők befejeznék egymás szövegeit (az esemény után erről az érzésről többen is beszámoltak).
A közönség meg tényleg megért egy misét. Az elmúlt három évben sok közönség előtt felléphettem és nagyon kevés volt ennyire kitartó, mint a mostani döntőé. Végig vették a lapot, figyeltek, reagáltak, nevettek és pfujoltak (jó, pfujolni nem annyira, még a zsűrit is kevesen merték pfujolni, pedig az mindig olyan izgi, szerintem.)
Szóval tényleg nagyon jó este volt. Jó érzés volt a „dobogón” állni Péter Blankával és Kali Ágnessel, jó érzés volt, hogy utána odajöttek az emberek és gratuláltak, és jó érzés volt elhinni, hogy most tényleg sikerült valamit jól csinálni.
Mert tényleg ennyi elég. Jó hogy van ez a slam, jó hogy a slammerek szeretik egymást, mert ahogy Selyem Zsuzsa mondta, emiatt nem válik soha a slam zengő ércé és pengő cimbalommá. Szóval köszi, és gyertek máskor is!
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!