„A profizmust kell elkerülni” - interjú az Akkezdet Phiaival
Nagy Andrea 2018. augusztus 17. 10:39, utolsó frissítés: 10:43Piacról, termékről, menedzsmenthiányról, és mindarról, hogy ezek hogyan ronthatják a hitelességet, autenticitást.
Közönségként nem szeretik, ha átverik őket, ezért ők se verik át a sajátjukat. Marketingjük nincs, és zenélni is csak akkor zenélnek, ha akarnak. Süveg Márkkal és Závada Péterrel beszélgettünk a Fishing on Orfűn az Amoebával közös koncertjük után.
Mennyiben más zenekarral fellépni, mint DJ-vel?
Süveg Márk “Saiid”: Zenekarral sokkal több játéklehetőség van értelemszerűen, mert a DJ-vel a megírt alap megy, kötöttebb sokkal. Most is - nem tudom, mennyire lehetett észrevenni -, de játszogattunk olyanokat, amik nem voltak megbeszélve, és ettől szabadabbá válik a játék. Talán ez a legnagyobb különbség.
Závada Péter: Ez egy spontán alakuló, organikus zenélés, jammelés. Sokszor hagyunk az improvizációnak teret.
Ilyenkor eleve máshogy állítjátok össze a setlistet?
Z. P.: Persze. Meg vannak közös számaink, amelyeket együtt raktunk össze, s ilyenkor azokat is játszuk.
S. M.:: Dj-vel igazából nincs is setlistünk, szerintem. Talán az elején volt, de aztán ő irányított hátulról, hogy mikor melyik jön.
Z. P.: Itt van egy olyan vonal is, amikor a zenekar meghangszereli az általunk szemplerrel elkészített zenéket.
S. M.: Meg van, hogy covereket játszunk. Most is volt egy Busta Rhymes, vagy egy J Dilla az Egyház alatt. Aki abban az időszakban hallgatta a zenénket, annak egy kicsi plusz öröm lehet, hogy fölismerik ezeket a számokat. Aki meg nem, annak nem.
A ti színpadi jelenlétetekre is hatással van az, hogy zenekarral léptek fel?
S. M.: Hát valószínűleg az a szabadság az ugyanúgy megjelenik nálunk is. Kicsit éberebbnek kell lenni.
Z. P.: Meg nem automatikus. Sokadjára lépünk fel DJ-vel, az automatikusabb. A zenekar mindig egymásra figyelést jelent.
Akkor ez segít megtartani a lelkesedést?
Z.P.: Nem játszunk gyakran. Élő zenekarral idén csak másodszor léptünk fel. Tényleg van egy időintervallum, amit érdemes pihenéssel tölteni, s akkor utána mikor találkozunk, az valami új flash. Nem vállalunk túl sok fellépést.
És a hitelességeteket hogy tudjátok megőrizni?
Z. P.: Sehogy. Nem is akarjuk megőrizni.
S. M.: Nem tudjuk, hogy szokták elveszíteni.
Z. P.: A könnyen jött siker sose vonzott minket. Nem adtuk el magunkat vállalhatatlan célok érdekében. Ezt próbáltuk a kardélen táncolva megtartani az underground és a mainstream között.
S. M.: Rengeteg rossz példa van előttünk, és ott van, hogy mit nem kéne, mit nem szabad. Mi nem lenne se nekünk, se másnak szimpatikus. Széles tárháza van annak itthon is és külföldön is, hogy hogyan ne csinálj valamit. Ha nem a sikerért zenélsz, akkor sokkal könnyebb ott maradni a helyeden, ahol egészséges. A közönséget nem lehet átverni. Vagyis nagy részét át lehet, de van egy része, akit nem. És amikor mi közönség vagyunk, akkor mi sem szeretjük, ha átvernek.
Z. P.: A profizmust kell elkerülni.
S. M.: Óvakodj a profizmustól!
Z. P.: A profizmustól abból a szempontból mondom, hogy minden össze van rakva, meg ki van találva. Az, hogy sokszor ad hoc jellegű, improvizatív, és mi se tudjuk pontosan, hogy mi fog következni, fenntartja a frissességet. Nincsenek hivatásos menedzserek, producerek sem vesznek részt ebben a projektben, s ezért nem is nagyon tudják a mainstream vagy a populáris felé eltolni. Senki nem mondhatja meg nekünk, hogy mit csináljunk. Ha nincs kedvünk zenélni, akkor nem zenélünk egy évig, nem csak ebből élünk.
A marketing vagy a menedzsment ronthatja egy zenekar hitelességét?
S. M.: Nekünk nincs. Nem volt soha marketingünk. Az a marketing, hogy nincs marketing. Bizonyos része tudatos, de ez inkább így alakult, hogy nem volt rá szükség, és szerintem sokan emiatt is kedvelnek minket. Nem a plakátokról bólogatunk, vagy akármi.
Z. P.: Alapvető megfontolás volt, hogy legyen booking meg road menedzserünk, de kiadónál sosem jártunk, nem kopogtattunk, nem próbálkoztunk soha.
S. M.: Még beszélni se mentünk be.
Termékké válik-e a művészet, illetve művészet marad, ha már termékké vált?
Z. P.: Mivel egy kapitalista világban élünk, azt gondolom, hogy minden művészet termékké válik. Nem tud nem termék lenni. Van ez a vágyunk, hogy kilépjünk ebből a kapitalista társadalomból, de sajnos nem lehet, vagyis egyelőre nem találtuk meg a módját. Minden művészet ilyen szempontból termék abban a pillanatban, hogy valaki befogadja. Szerintem ez kikerülhetetlen. Mióta a kapitalizmus és a művészet egybefonódik, nem beszélhetünk művészetről, ami ne lenne termék. És ha azt mondjuk, hogy minden műalkotást, ami termék, figyelmen kívül hagyunk, mindent illegitimálnánk.
S. M.: Más a művészkedés és más a művészet - szerintem ez még egy elég fontos dolog. Aki művészetet akar csinálni, és ez a szó megjelenik a fejében, az már lehet, hogy egy kicsit sántít. Aki szobrász és szobrokat akar csinálni, de nem azért, hogy őt művésznek nevezzék, hanem azért, mert szereti megcsinálni az előkészülettől kezdve a közben és utána lévő részeiért, mert az élteti, az már egy sokkal jobb táptalaja az egésznek, mintha bármi egyebet akarna.
Z. P.: Bármi, amiért pénzt kapsz és művészi tevékenység, az nyilván termékké válik. De lehet, hogy az is, amiért nem kapsz pénzt, mert az is valahogy bekapcsolódik a termelésbe meg a fogyasztásba. Nem tudjuk ebből kivonni magunkat.
Mi pontosan a termék? Különválasztható-e a zene, amit játszotok a ti személyetektől?
Z. P.: Nem, ez az egész egy brand, nyilván benne van a logótól kezdve a néven át a zenei anyagon keresztül minden, ezek szerves részei. Sajnos szétválaszthatatlan. Én szeretném, ha szét lehetne választani, szeretném, ha külön lehetne kezelni a zene minőségét attól, hogy hány albumot adtunk el, vagy attól, hogy hány lájkunk van a facebookon. Mert az emberek ezt így egy csomagként kapják meg. Én ennek nem örülök, de nem lehet szétválasztani. Pénzből élünk. Ha mi erre időt és energiát fordítunk, akkor mi pénzt érdemlünk érte, innentől termékké válik, aztán brand épül köré.
S. M.: Nagyon egyszerűen működik: ha valami jót csinálsz, akkor azt kedvelni fogják valamennyien, és lehet, hogy az valamennyire felkapott lesz. Ott még van játéktér. A lényeg, ha zenélsz, akkor azt el szeretnéd adni. Főleg, ha az a visszajelzés, hogy szeretik. Ha elmész egy klubba, fellépsz, beviszel oda hatszáz embert, de te azt mondod, hogy nem kérsz pénzt, mert akkora művész vagy, akkor beszedik a kétezer forintos belépőt, s abból egymillió kettőt eltesz a klub. Arra lehet, hogy egyszer egy totál őrült azt mondja, hogy jó, de a harmadik vagy a negyedik alkalommal már más. El kell tudni úgy osztani, hogy a közönség is boldog legyen, a házigazda is és aki fellép, az is. Ez így működik, mert az bolond, aki nem tudja, hogy értéke van annak, amit csinál.
Z. P.: Ahhoz, hogy az ember ne álljon bele ebbe a körforgásba, ahhoz rejtőzködni kell. Mert ha az ember valami jót csinál, és akkor azt elkezdik kedvelni, idézni stb. Nem önmaga csinál belőle terméket, hanem a közönség. Ez egy szolgáltatássá válik, és lesz egy ellenértéke. De szerintem mi egyébként nem testesítjük meg a túlfogyasztást és a túltermelést. Egyrészt kurva kevés albumot adtunk ki: 20 év alatt sikerült kettő, illetve 3 albumot kiadni; másrészt nem idomultunk a piac elvárásaihoz. Csináltam poénból egy trap albumot, ami nem is egészen egy trap album,de az is inkább egy önreflexív kísérleti dolog. Pontosan ezért mi ezt meg tudjuk tenni, hogy mi nem idomulunk az egyre híguló túlfogyasztásra buzdító piac elvárásaihoz.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!