Te vagy a helikopter: itt is, ott is, mindenütt
Ivácson András Áron 2018. szeptember 24. 10:31, utolsó frissítés: 2018. október 03. 22:08Új sorozatunk indul és te vagy a középpontjában, életed legszemélyesebb és legbensőbb magjában. Ahová mindig is azt hitted, hogy a társadalom és ideológiái nem érnek el.
Ha azt szeretnéd hallani, hogy munkavállalóként itt, a "Nyugaton", kétségen és kritikán felül sokkal jobb dolgod van, mint „Keleten” lenne, te vagy a helikopter. Új sorozatot indítunk, amelyben a szükséges illúzióidat helyezzük a középpontba. Azokat az illúzióidat, amelyekről úgy gondolod, hogy még ha nem is feltétlen igazak, még ha nem is valósak, de legalább összetartják a közösséget.
A Hofstede Insights többek közt országokra lebontva méri azok kultúráját, hat változó alapján: a főnök és az alkalmazott közti hatalmi távolság, individualizmus, maszkulinitás, a bizonytalanság elkerülésének mértéke, a hosszútávú gondolkodás foka és az engedékenység.
Mit is jelentenek ezek? A hatalmi távolság változó azt méri, hogy a társadalom kevesebb hatalommal rendelkező tagjai milyen mértékben fogadják el, hogy a hatalom társadalmilag egyenlőtlen elosztású. Az individualizmus fokmérője a kollektivizmussal van szembeállítva: az előbbi azt mondja, hogy az emberek csupán magukra és szűk családjukra figyelnek, az utóbbi pedig, hogy képesek megérteni, hogy az emberek nagyobb csoportokba (in-groupokba) tartoznak, mint munkaközösség, társadalom, szervezet, amelyek tagjai csoporthoz való hűségért cserébe odafigyelnek egymásra.
A maszkulinitás változó ebben az esetben azt jelöli, hogy a vizsgált társadalomban mennyire az önmegvalósítás és a siker (maszkulinitás), illetve mennyiben az életminőség és a másokkal való törődés (feminitás) a meghatározó értékrendszer. A bizonytalanság elkerülésének mértéke azt méri, hogy az adott társadalom tagjai mennyire tesznek kísérletet a bizonytalanság elkerülésére a döntéseikben.
A hosszú távú gondolkodás azt jelöli, hogy a közösség tagjai mennyiben hoznak pragmatikus és jövő-orientált, illetve normatív és rövidtávú döntéseket. Végül az engedékenység arra vonatkozik, hogy a vizsgált társadalom tagjai mennyiben engedékenyek önmaguk vágyaival és impulzusaival szemben.
Vegyünk akkor most három országot, amelyek alátámasztani tűnnek a mi sajátos kis „modern, civilizált Nyugat” szemben a „barbár, despotikus Ázsia” illúziónkat: Kína, Románia és Németország. Ha alkalmazzuk a Hofstede Insights felméréseinek eredményeit, a következők derülnek ki.
A hatalom társadalmi egyenlőtlenségébe Romániában többen törődnek bele (90 pontérték), mint Kínában (80 pontérték), míg Németországban törődnek bele a legkevésbé (35 pontérték). Ez már csak azért is érdekes, mert felületes ismeretek alapján és kutatás nélkül valószínűleg sokkal többen adnák Kínának e téren a legmagasabb értéket, és jóval magasabbat a 80 pontnál. Azonban látni kell(ene) most már, hogy a mai Kína nem Mao Kínája (még akkor sem, ha sokszor szeretik Xi Jinpinget Maóhoz hasonlítani kevésbé figyelmes embertársaink).
Az individualizmus mértéke Kínában még mindig igencsak alacsony (20 pontérték), ami nem meglepő, hiszen 1949-től a Deng Xiaoping által 1978-ban megindított reformkorszakig Kína folyamatosan merev kollektivizmust hirdetett minden társadalmi fronton. Lassan azonban, de változik a helyzet: ez az érték az utóbbi években itt is növekedést mutatott.
Ezen a téren Románia áll köztes helyzetben a maga 30 pontjával, míg talán várhatóan Németországban az individualizmus mértéke mindkét korábbi országét meghaladja, ám nem extrémen magas érték, ahogy talán sokan várnánk: „mindössze” 67 pontértékű.
Talán jóval meglepőbb a maszkulinitás terén tapasztalható eredmény, ugyanis itt azt látjuk, hogy Kína és Németország váll váll mellett halad a maga 67 pontjával, tehát mindkettő elviekben siker- és megvalósítás orientált társadalom. Románia e téren csak 42 pontértéket szerez. Ez arra utalna, hogy a Romániai munkaközösségek sokkal inkább lennének az élet minőségére és a mások megsegítésére alapuló közösségek, mint akár a kínai vagy a német társaik. Ez enyhén szólva is meglepő eredmény.
A hosszú távú gondolkodás terén Kína (87 pont) és Németország (83 pont) szoros versenyben halad. Kína ismét kimagasló pontértéke itt nem meglepő: tudvalévő ugyanis, hogy ha nem is minden utolsó részletéig kidolgozva, de kétszeres terv létezik a társadalmuk előbb 2022-es, majd 2049-es nagy léptékű és teljes körű átalakítására (függetlenül attól, hogy erről itt mi mit gondolunk).
Románia e téren 52 ponttal marad hátra, ami akár még magasnak is tűnhet, ha az ember arra gondol, hogy egy központi adatbázist is nehezen oldunk meg, így mindenhová ezer különféle papírral kell rohangálni.
Az engedékenység terén – amely emlékezzünk: saját személyes vágyainknak és impulzusainknak való engedékenységet jelöl a felmérésben – Románia az utolsó a maga 20 pontjával: úgy tűnik az emberek nálunk a legvisszafogottabbak a személyes élvezetek terén.
A három ország közül második helyen Kína áll a 24 pontjával, aminek emelkedése talán érthető a reformkorszak következtében létrejövő gazdasági felemelkedés eredményeként, azonban ami itt meglepő lehet, hogy csak ennyi. Ez azonban magyarázható a minden szociális program ellenére még mindig fennálló éles társadalmi különbségekkel is. Ezt az értelmezést azonban áthúzná a kínai lakosság a romániaihoz mért hatalmas mértéke.
Németországban ez az érték 40 pontot ért el, amely elsőre meglepő lehet, azonban figyelembe véve a „Nyugaton” is jelenlévő munkahelyi egyenlőségeket, voltaképp érthető.
A bizonytalanság elkerülésének legalacsonyabb értéke Kínában van, ahol mindössze 30 pontot ért ez el, aminek több oka is van, egyaránt társadalmi és szűkebben politikai. Ezekbe itt némileg nehézkes volna belemenni, de elég Deng szavaira gondolni: az innováció kockázattal jár.
E téren Németország képezi a középréteget a maga 67 pontjával és Romániában a legmagasabb ez az érték, ahol a toronymagas 90 pontot ostromolja. Úgy tűnik, mi mindent megkísérlünk agyonszervezni, még akkor is, ha semmi szükség rá. Pedig lám, a gusztustalan „hangyamód dolgozó tömegek” orientalista-rasszista sztereotípiáját nem épp magunkra szoktuk alkalmazni.
Illetve a nálunk agyonidealizált és „hű, de milyen csudijó” munkahelyi viszonyokhoz érdemes hozzáolvasni a korporatizmus jelenségét is, és némileg odakerülünk mi is, ahová mindig csak a tőlünk idegen másikat kárhoztatjuk: Bezostól Muskig lehet sorolni a csodás példáit. Nekünk viszont szabad, ám vélt vagy valós ellenségeinknek természetesen nem. Ez is egy szükséges illúziónk, majd máskor erről is beszélünk.