Te vagy a helikopter: csak annak van joga ünnepet ülni, akinél az igazság?
Ivácson András Áron 2018. december 06. 15:39, utolsó frissítés: 2018. december 10. 10:44Nekünk áldott szülőföldünk, dicső honatyáink, magasztos vallásunk, becsületes népünk és hősies felfedezőink vannak. Csak nekünk.
A centenárium némileg érdekes betekintést nyújtott abba, ahogy különböző történelmi eseményekből létrejövő kontextusokban együtt élő közösségek miként tekintenek egymásra. Konkrét reflexiót is láttunk, lásd itt és itt például, azonban talán érdemes néhány lépést tenni hátrafelé és megnézni általánosabban, vagy ha úgy jobban tetszik: absztraktabban, hogy mi jelenségek is kísérik az ilyen alkalmakat.
A Tom Gauld által rajzolt kis tabló egészen jól mutatja az ilyen különbségeket és egymással szembeállított ellentétpárokat: nekünk áldott szülőföldünk/hazánk, dicső honatyáink, magasztos vallásunk, becsületes népünk és hősies felfedezőink vannak. Ezzel szemben viszont mindenki másnak barbár rezsimjei, gonosz despotái, primitív babonái, visszamaradott/manipulált hordái és brutális megszállói vannak. Az általános tendencia azt mutatja, hogy ez annál inkább jellemző, minél inkább távolabbi a két közösség. Például, amennyi félreértés és szándékos félremagyarázás van a Közel-Kelet kapcsán a menekültválság kontextusában, az már eleve nagyon beszédes.
Azonban ez ugyanúgy jellemző egymás közvetlen közelében élő közösségekre is, amely helyzetben először az szokott felmerülni, hogy kinek mikor hogy és milyen körülmények között van joga egyik vagy másik ünnepét megülni. A legtöbb esetben akkor válik ez igazán szórakoztatóvá, amikor azt látjuk, hogy mindkét közösség nacionalistái ugyanazon érvek mentén próbálja a másik jogát elvitatni az ünnepléstől, azonban mindkettő tökéletesen sajátságosnak és tökéletesen csakis az övének gondolja ezt az érvrendszert. Azt is mondhatnánk, hogy a nacionalizmus mint ideológia bájos és nevetséges „szépsége” ez, avagy ahogy egyik jóbarátom és elvtársam szokott fogalmazni: az egyik lol lololja a másik lolt.
Azonban nézzük egy kicsit meg egy másik oldalról is a helyi viszonyokat, amikor kísérlet történik arra, hogy valami negatívat átfordítsunk valami pozitívba. A PressOne sajtótröszt kezdeményezett egy érdekes akciót, amelynek az „Éljen a szomszéd kecskéje” nevet adták. Ez egyértelműen a jószomszédi viszonyok nevében gyakran elmondott „dögöljön meg a szomszéd kecskéje” mondásra utal.
Az oldaluk szerint ötből négy román irigy a környezetében lévőkre és felhívják a figyelmet arra, hogy az irigység stagnálásra és helyben állásra késztet, közösségileg és egyénileg is. A kérdés, amit érdemes az oldal szerint megfontolni pedig az, hogy mi lenne, ha épp ellenkező módon gondolkodnánk: mi lenne, ha hagynánk magunkat meginspirálni más megvalósításai által és így közelebb kerülhetnénk a saját sikereinkhez? Innen jön az oldal neve, hiszen felvetésük szerint pontosan ezt kellene mondanunk, amikor átnézünk a más kertjébe: éljen a szomszéd kecskéje.
Egy, a PressOne számára elkészített GfK kutatásra hivatkozva közlik a következő adatokat is: a megkérdezettek 80 százaléka állította azt, hogy időnként irigy, különösen szakmai téren a környezetében lévőkre. Kettőből egy megkérdezett irigy arra, aki kevesebbet dolgozik, de többet keres, mint ő. Négyből három irigy a másik életstílusára, különös tekintettel a vakációira és kirándulásaira. Ötből egy fiatalkorú stresszként és rá gyakorolt hatásként éli meg a mások sikerét és kettőből egy irigy a környezetében lévők öltözködésére.
A megkérdezettek 23 százaléka úgy véli, hogy az irigység a románok elsődleges rossz tulajdonsága, míg első helyen a hiszékenység áll 24 százalékkal. Amint Bianca Felseghi beszámol róla, a kutatást idén május 15. és 24. között végezték egy 500 személyes mintát használva, amely elsősorban az urbánus digitális lakosság köréből került ki. Ezt a mintát aztán felosztották kor, nem, régió, iskolázottsági szint és a származási helység mérete szerint. A megkérdezettek több mint nyolcvan százaléka negatívan ítélte meg saját szakmai és családi állapotát.
Felseghi szerint egészen gyakoriak voltak az olyan válaszok, amelyek arról számoltak be, hogy ismeri a megkérdezett olyan kollégát a munkahelyén, aki kevesebbet dolgozik, mégis több fizetést kap, mint ő. Akárcsak az olyan, amely arról panaszkodott, hogy volt iskolatársainak sokkal jobb munkahelye, fizetése és élete van, mint neki. Arról nem is beszélve, hogy menne ő is drága külföldi vakációkra, azonban nem tudja megengedni magának. Sőt, az olyan sem volt ritka, amely arra volt irigy, hogy a szomszédja gyerekeinek sokkal jobb jegyei vannak az iskolában, mint az övéinek.
A fenti adatokat százalékokba fordítva át, a megkérdezett románok 80 százaléka irigy a munkatársai szakmai megvalósítására, 70 százalék irigy az ismerősei életvitelére, 48 százalék irigy a környezetében lévők anyagi javaira és 16 százalék irigy a szomszédai gyerekeinek a sikereire. Mindezek mellett a megkérdezettek szerint a románok a következő dolgokra vágynak a leginkább: kényelem, hatalom, tisztelet, gyors eredmények, társadalmi elfogadottság és jó megítélés, stabilitás és biztonság.
25 százaléka a megkérdezetteknek bevallotta, hogy összehasonlítja saját megvalósításait a környezetében élőkével és 43 százalék mondta azt, hogy az irigység motiválja céljai elérésében: ha másnak sikerült, miért ne sikerülne neki? 58 százalék mondta azt, hogy ellenséges érzelmeket táplál azok iránt, akikre irigy és 59 azt, hogy azt szeretné, hogy azok, akikre irigy, veszítsék el a velük szembeni előnyeiket.
Ez a fajta viselkedés még akkor is jellemző, ha a Felseghi által linkelt több tanulmány is kitér arra, hogy az irigység többek közt megszünteti a boldogságérzetet, meggátolja a természetes emberi reakciókat, lassítja a személyi fejlődést, megmérgezi az emberi kapcsolatokat, leszívja az ember energiáját és betegséget, valamint depressziót okoz.
Mielőtt azonban tapsikolni kezdenénk, hogy ej, milyen rusnya népség is ez a román, némileg fogjuk vissza és smirglizzük le saját nacionalista agyaraink. Kezdjük például azzal, hogy egy érdekes gondolatkísérlettel próbáljuk meg elgondolni, hogy a magyar közösséget megkérdezve egy hasonló kutatásban, vajon drasztikusan más eredményeket kapnánk? Valóban az a ragyogó és makulátlan szent emberek állnának előttünk egy ilyen kutatás után is, mint amilyennek reggeltől estig szeretik gondolni magukat a mi nacionalistáink? Tudjuk, tudjuk, persze, én is tudom: nacionalisták, de legalább a miénkek, nem igaz?
A második lépés meg talán az lehetne, hogy végezzünk is el egy ilyen kutatást, amolyan saját portánkon való sepregetés metaforájaként, mielőtt a szomszédot arra akarnánk utasítani, hogy seperje meg a portáját. A fenti tanulmány tanúsítja, hogy szomszédaink, még ha nem is fejezték be, de mindenképp elkezdték a seprést.
Ideje nekünk is javában rákezdeni: kezdhetnénk mondjuk a közös munkát azzal, hogy mindkét közösség kisepri magából a nacionalizmust.
Címlapfotó: részlet Csépfalvy András Compsognation – a dinosaur’s view on the nation state (Compsognation - egy dinoszaurusz véleménye a nemzetállamról) című videóalkotásából.
TE VAGY A HELIKOPTER
» Te vagy a helikopter: itt is, ott is, mindenütt
» Te vagy a helikopter: áhítatmentes jóétvágyat!
» Te vagy a helikopter. Közlekedés Keleten és Nyugaton, két keréken vagy négy keréken?
» Te vagy a helikopter. Én és mi, avagy egyén és közösség
» Te vagy a helikopter: orosz rulett kínaiul
» Te vagy a helikopter: a magyarzöld, a jobbágykék és a valóság
» Te vagy a helikopter: csak annak van joga ünnepet ülni, akinél az igazság?
» Te vagy a helikopter: de ne nézz minket madárnak!
további közviták »